A személyiségünk már a születésünkkor eldől? Íme a tudomány meglepő válasza

Van egy kérdés, ami szinte mindenkit foglalkoztat: mennyit hozunk magunkkal születésünkkor, és mennyit formál rajtunk az élet?

Másképp fogalmazva: a személyiségünk előre meg van írva a génjeinkben, vagy inkább mi magunk formáljuk a tapasztalatainkon keresztül? A tudomány ma már egyre árnyaltabb választ ad erre – és a kép sokkal izgalmasabb, mint egy egyszerű „vagy-vagy”.

A „harcos gén” mítosza és a régi tévhitek vége

Néhány évvel ezelőtt még nagy port kavart egy eset, amikor egy olasz bírósági ügyben azzal érveltek, hogy egy gyilkos viselkedéséért részben a „harcos génként” elhíresült MAOA génváltozat lehet felelős. Az elképzelés csábítóan egyszerű volt: ha egy gén „agresszívabbá” tesz valakit, akkor csökkenhet a felelőssége is. Csakhogy a modern genetika ma már egyértelműen mást mond. Nincsenek „egygénes személyiségek”. A korábbi elképzelés – miszerint egy-egy gén nagy hatással irányítja a viselkedést – mára teljesen megdőlt.

A személyiségünk nem fekete-fehér

A kutatások szerint a személyiségünk öt nagy dimenzió köré rendeződik:

• nyitottság
• lelkiismeretesség
• extraverzió (mennyire fordul valaki kifelé a világ felé)
• együttműködés
• neuroticizmus (érzelmi érzékenység)

Ikervizsgálatok alapján ezekben a különbségekben nagyjából 40–50% genetikai hatás mutatható ki. Ez elsőre soknak tűnhet, de fontos: ez nem azt jelenti, hogy „félig készen kapjuk magunkat”, hanem azt, hogy hajlamokat öröklünk. A genetika inkább irányokat ad, nem végleges sorsot. A kutatók sokáig keresték azokat a konkrét géneket, amelyek például extrovertált vagy szorongó személyiséget okoznak, de nem találták meg őket – és nem véletlenül. A személyiség nem néhány gén műve, hanem több ezer apró genetikai hatás eredője. Mindegyik csak egy nagyon pici lökést ad, együtt viszont kirajzolnak egy irányt. 

Na de mi a helyzet a környezettel?

Sokan azt gondolnák: ha a genetika „csak” ennyit számít, akkor a maradékot az élet élményei adják. De a valóság itt is meglepő. A kutatások szerint: egy-egy nagy életesemény (pl. válás, baleset, lottónyeremény) meglepően kevés tartós változást okoz a személyiségben. A felnőttkori traumák gyakran nem formálnak alapjaiban új személyiséget. Ez ellentmond annak a mondásnak, hogy „ami nem öl meg, az megerősít”. Hiszed, vagy sem, a gyerekkor számít leginkább! Nem véletlen, hogy a pszichológusok a pácienseik életében történt gyermekkori élményeket, traumákat igyekeznek feltárni.

A rejtett formáló erő: a sok apró hatás

A környezet nem egyetlen nagy ütésként hat ránk, hanem rengeteg apró befolyásként: hogyan neveltek minket, milyen emberek vesznek körül, milyen szokásokat veszünk át, milyen helyzetekbe sodor az élet. Ezek együtt lassan, észrevétlenül alakítanak.

A legizgalmasabb felismerés: nem válik szét a genetika és a környezet hatása

Ma már a kutatók szerint a legfontosabb felismerés az, hogy a „természet vagy nevelés” kérdés valójában rossz kérdés. A kettő ugyanis folyamatosan együtt működik: a génjeink befolyásolják, milyen helyzeteket keresünk, a környezet pedig visszahat arra, hogyan működnek a génjeink. Ez egy állandó, finom kölcsönhatás – nem egy előre megírt forgatókönyv.

Akkor mennyire vagyunk „készre gyártva”?

A mai tudomány szerint a legpontosabb kép valahol középen van: nem vagyunk tisztán szabadon formálható „üres lapok”, de nem is vagyunk „biológiai forgatókönyv szerint lejátszott sorsok”. Inkább úgy képzelhetjük el, hogy születünk egy bizonyos alapbeállítással – egy temperamentummal, egy érzelmi érzékenységgel, egy hajlammal a világ bizonyos megélésére. És erre épül rá lassan minden más.

A lényeg: van mozgásterünk

A legfontosabb üzenet talán mégis ez: a személyiség nem egy fixen lezárt képlet. Bár a génjeink és a korai környezetünk erősen befolyásolnak minket, az élet során folyamatosan formálódunk – sokkal finomabban és lassabban, mint hinnénk. Nem egyik napról a másikra változunk meg, hanem apró elmozdulások sorozatán keresztül. És talán éppen ez a megnyugtató benne: nem az számít, hogy „kiknek születtünk”, hanem, hogy hogyan formáljuk azt, akik éppen vagyunk.

(via)