Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Nárcizmus

5 dolog, amit egy nárcisztikus sosem tenne meg

2024. március 28.

3 perc olvasás

ELLE

nárcisztikus nárcizmus nárcisztikus emberek
5 dolog, amit egy nárcisztikus sosem tenne meg
© Shutterstock

Bár a nárcisztikus embereket nem könnyű felismerni, a szakértők szerint ezek a dolgok segíthetnek benne. 


A nárcisztikus emberek általában a saját szükségleteiket helyezik előtérbe, legtöbbször nagyon önzőek. Ezek az emberek gyakran negatív hatást gyakorolnak a környezetükre, manipulálhatnak, és elnyomják a másik felet. Fontos, hogy mindenkinek vannak nárcisztikus tulajdonságai, de számít a mértéke. Ahogyan fontos különbséget tenni a nárcizmus és a nárcisztikus személyiségzavar között is.

Ezeket a dolgokat sosem tenné meg egy nárcisztikus 

Mivel a nárcisztikus embereket nem egyszerű felismerni, ezért a szakértők egyre gyakrabban készítenek olyan listákat, melyek során a jellemző tulajdonságaikat sorolják fel. Tény, hogy egy-egy ilyen lista alapján nem lehet valakinek a személyiségét teljesen feltérképezni, ugyanakkor már gyanakvásra adhatnak okot. 

A Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders című kiadvány szerzői a vizsgálatok alapján összegezték azokat a tulajdonságokat, melyek alapján gyanakodni lehet a nárcizmusra. Emellett azt is leírták, hogy mely dolgok azok, amelyeket a nárcisztikus emberek sosem tennének meg. A szakértők szerint nem szabad általánosítani, de a megfigyelések szerint ezek azok a viselkedések, melyeket egy nárcizmussal élő ember csak nagyon ritkán tenne meg. 

Önzetlen segítség 

Az önzetlen cselekvés azt jelenti, hogy felismeri a másik ember szükségleteit, és anélkül szeretné valamiben támogatni, hogy hasznot húzna belőle. Ám alapvetően az önzetlenség nem tartozik a nárcisztikusok tulajdonságai közé. A szakértők szerint a segítségért cserébe csodálatot, esetleg viszonzást várnak legtöbbször. 

Beszélgetés a mély érzelmekről 

A kommunikáció nagyon fontos egy kapcsolatban, legyen az bármilyen. Ám a nárcisztikus vonásokkal rendelkező emberek nem szeretnek az érzelmeikről beszélni, sokszor el is fojtják azokat. Éppen ezért a nárcisztikus emberek nem tudnak őszintén beszélni az érzelmekről. 

Megbocsátás 

A harag megtartása jellemző a nárcisztikus emberekre. A szakértők szerint előfordulhat, hogy a nárcisztikus pillanatnyilag megbocsát, de később, akár hónapokkal később is felhozhatja az esetet. Az eseményeket ilyenkor manipulációra és dominanciára használják. 

Másokat helyeznek maguk elé

A nárcisztikusokat elsősorban az élteti, hogy mi az, ami saját magukat, illetve a céljaikat szolgálhatja. Éppen nagyon ritka, hogy bárkit, vagy bármit saját maguk, a céljaik elé helyeznének. 

Őszinte bocsánatkérés 

A szakértők szerint a nárcisztikus emberek kérhetnek bocsánatot, de ebben az esetben is nagyon fontos a szándék. Nagyon sok esetben valamilyen szándék motiválja őket, hogy később ebből a helyzetből hasznot húzzanak. 


Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
1

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
2

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
3

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
4

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
5

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
6

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
7

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
8

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves