Olaszország függetlenségi harcának egyik fontos alakja, Cristina Trivulzio di Belgiojosónak állít emléket az új alkotás.
A nemek közötti egyenlőség megvalósításáért még bőven van mit tenni – jól mutatja ezt az a tény is, hogy a Milánót ékesítő mintegy 121 köztéri szobor közül ez idáig egyetlen egy sem ábrázolt női alakot. A lombard székhely azonban nemrégiben egy nagy lépést tett előre, szeptember 15-én ugyanis felavatták az első, nőről készült szobrot a városban.
„Hihetetlennek tűnik, de ma felavattam az első milánói szobrot, amelyet egy nőnek dedikáltak” – számolt be a történelmi jelentőségű hírről Beppe Sala, Milánó polgármestere az Instagramon. Az avatással egy időben pedig azt is bejelentette, hogy a jövőben női szobrok egész sorával szeretne benépesíteni a város utcáit. Elsőként Cristina Trivulzio di Belgiojoso szobrát állították ki a milánói Piazza Belgioiosón, amelyet halála után 150 évvel a bresciai művész, Giuseppe Bergomi készített a történelmi alakról. A tervek szerint hamarosan Margherita Hack asztrofizikus és Anna Kuliscioff, az olasz szocializmus anyja is saját alkotást kaphat.
Cristina di Belgiojoso az olasz Risorgimento, azaz Itália újraegyesítésének, valamint a XIX. század kultúrájának rendkívüli alakja volt, kalandos élete emlékezetes pillanatokkal volt tele. Halhatatlan varázsa a gondolati szigor és a világiasság, az arisztokrácia és a munkásosztály, a parasztok és a nők szociális helyzetének javítása iránti elkötelezettség ötvözetében rejlik. Victor Cousin, egy francia filozófus úgy jellemezte őt, mint „természeténél fogva nő, zsenialitása révén férfi” – ami bár ma más szexista megállapításnak hangzik, mégis jól jellemzi Christina közéleti személyiségének hatását egy olyan korban, amelyben a nőknek nem volt helyük.
Cristina története ritkán szerepel az iskolai tankönyvekben, pedig több történész is gondot fordított arra, hogy rekonstruálja aktív politikai elkötelezettségű életét. Mint az Fabio Zucca, az Insubria Egyetem professzorának könyvében is olvasható, Cristina Trivulzio di Belgiojoso 1808. június 28-án született az egyik legrégebbi lombard nemesi család, a Trivulzio család sarjaként, az osztrák uralom alatt álló Milánóban.
16 éves korában saját akaratából és családja ellenkezése dacára férjhez ment Emiliano Barbiano di Belgioioso d'Este grófhoz, aki később a Német-római Birodalom és Belgioioso hercege lett. A frigy mindössze négy évig tartott, és 1928-ban ér véget (bár hivatalosan sosem bontották fel), de fontos örökséget hagyott Cristina Trivulzióra: a hercegnői címet. A kapcsolat végeztével Cristina szabad nővé vált, és életét az irodalomnak, a politikának, Olaszországnak az Osztrák Birodalomtól való függetlenségi küzdelemnek szentelte. Nézetei miatt azonban az osztrák rendőrség üldözni kezdte, ezért kénytelen volt Olaszországon kívül menedéket keresni. Így vette kezdetét Milánón kívüli élete, pénzszűkében, amelyben Cristina megtanult egyedül megélni és (még) főzni is. Olaszországból Franciaországba költözött, először Marseille-be, majd Párizsba, ahol sikeres újságíró lett, aki az európai eseményekről és az olasz politikáról tudósított.
Ebből az időszakból származik „Essai sur la formation du dogme catholique” című esszéje , amelyben kritikusan elemzi a katolikus vallást. Ugyanebben az időszakban, 1845-ben Cristina Trivulzio Párizsban megalapította a Gazzetta Italiana című lapot, ami a későbbi Ausonio elődje volt, egy olyan újságé, amelyben szavakkal harcolt az Osztrák Birodalom ellen. Eközben a hercegnő a kor jelentős újságjaiba, köztük a Le Constitutionelbe írt. Párizsban töltött éveiben, amikorra már biztos gazdasági stabilitást ért el, Cristina irodalmi szalont hozott létre a kor legbefolyásosabb neveivel: Balzac, Bellini, Chopin, Hugo és sok más fontos emberrel együtt.
1838-ban Cristina életet adott lányának, Mariának, aki feltehetően Francois Mignet újságíróval való kapcsolatából született, és akit anyja Barbianóval kötött házassága miatt apja nem ismerhetett el törvényes lányának az újságíró 1857-ben bekövetkezett haláláig.
1848-ban Cristina di Belgiojoso elérte Olaszország szabadsága iránti elkötelezettségének csúcsát, és aktívan részt vett a milánói ötnapos felkelésen, amelyet saját zsebből finanszírozott. Ezután Rómába költözött, ahol a Római Köztársaság megsegítésére hatezer önkéntes nőből álló testületet szervezett a sebesültek ellátására, megelőzve ezzel a Vöröskeresztet. A római köztársasági kísérlet kudarca után Cristina ismét elmenekült, és ezúttal keletre ment, először Máltára, majd Törökországba, ahol saját nagy birtokain élt. 1855-ben visszatért Európába, és bár a szifilisz, valamint egy ellene elkövetett gyilkossági kísérlet nagyon legyengítette, Cristina folytatta munkáját. 1860-ban megalapította a L'Italie nevű politikai újságot és a Nuova Antologia című milánói lapot, amelynek első, 1866-os számának „A nők jelenlegi helyzetéről és jövőjéről” címet adta.
1859-ben Ausztria vereségével Cristina politikai szerepe marginálissá vált, részben Camillo Benso di Cavour gróf akadályoztatása miatt. Ezért a hercegnő a Trivulzio család birtokain a parasztok életének jobbá tételének és a fiúk ingyenes oktatására tett első kísérleteknek szentelte magát. Cristina 63 évesen halt meg, és bár a történelemkönyvekben nem szerepel az őt megillető helyeken, Giuseppe Garibaldi és Carlo Cattaneo „Olaszország első asszonyaként” hivatkozott rá.
Forrás: Elle
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!