Az igazság a lányok egyenlő esélyeiről 2019-ben

Lelkesítsük őket, de ne hallgassuk el a tényeket

Van ez a furcsa hagyomány, amely szerint úgy neveljük a lányokat, hogy elhiggyék, egyenlő esélyeik vannak a fiúkkal, ezért merhetnek nagyot álmodni. Szeretnénk elhinni, hogy a mostani kislányok nem fognak később azokba az akadályokba ütközni, amikkel nekünk meg kellett küzdenünk. Szeretnénk elhinni, hogy ha megfelelő esélyeik vannak, akkor azokat képesek lesznek a maguk javára fordítani. Az igazságot azonban nem akarjuk elárulni nekik: sokan vannak, akik szerint még mindig kevesebb hatalmat, jövedelmet és lehetőséget érdemelnek.

Pedig némi kockázattal járhat, ha fenntartjuk azt a látszatot, miszerint bármit elérhetnek a világon. Először is, a fejlődés folyamata nagyon lassú. Nagy esély van rá, hogy a ma született kislányok egy olyan világban nőnek fel, ahol a nőket még mindig rendszerszinten diszkriminálják. A Világgazdaság Fórum szerint megközelítőleg 217 év múlva érünk el arra a szintre, ahol a nők és férfiak fizetésének és lehetőségeinek egyenlőtlenségei megszűnnek.

A kislányok és a nők egyöntetűen ellenzik a meritokrácia, azaz a teljesítmény alapú berendezkedés látszatát, ami hatalmas károkat okoz a saját képességeink felmérésében. Tegyük fel, hogy a lányok tényleg ugyanolyan lehetőségekkel indulnak, mint a fiúk. Akkor hogyan lehetséges, hogy nem volt még soha női miniszterelnök Magyarországon, és a világon is csupán elenyésző számban? Hogy lehet, hogy a parlamentben 11,6%-os arányban vannak jelen a női képviselők? Hogy lehet, hogy vezető pozíciók mindössze 41%-át töltik be a nők, és 33%-al kevesebb fizetésért dolgoznak, ami a nemek közötti legnagyobb bérszakadékot jelenti az egész Európai Unióban? És miért van az, hogy a kisebbségben lévő nők esetében még ezeknél is rosszabb az arány? (A Portfolio cikke szerint)

Van, aki szerint az egyetlen logikus konklúzió, hogy a nőkből alapvetően hiányzik valami, rosszul vannak összerakva. Vagy talán csak nem érdekel minket annyira, hogy változtassunk. Közben pedig férfi politikusok olyan kijelentéseket tesznek, hogy azért vagyunk minden pozícióban alul reprezentálva, mert a nők természetüknél fogva rosszabbak, mint a férfiak (James Damore és Jordan Peterson amerikai politikusok). Sosem fogjuk tudni megmagyarázni, hogy miért vannak ennyire távol a nők a hatalmi pozíciótól, ha azt tettetjük, hogy mindenki a saját erejéből és tehetségéből került oda.

A nőknek nagyon sokat kell fejlődniük abban, hogy nyíltabban beszéljenek a problémákról. Az egyik legdühítőbb mondat a #metoo mozgalomban kétségkívül az, amikor az áldozatok magukat hibáztatják: "Azt hittem, én vagyok az egyetlen", vagy "Azt hittem, én vagyok a hibás a történtekért". Szörnyen felháborító a tudat, hogy egy korrupt rendszerben élünk nap mint nap, világszerte. Az első lépés, hogy képesek legyünk felismerni, hogy az a diszkrimináció, amivel találkozunk minden nap, nem a mi hibánk, ezért küzdenünk is kell ellene. A #metoo mozgalom ajándéka, hogy olyan felismerést adott a nők kezébe, ami miatt most már tudjuk: nem vagyunk egyedül.

Mit kéne tennünk egyéni és hivatali szinten? Tanítsunk a lányoknak stratégiákat - ne pedig üres közhelyeket - amikkel képesek lesznek építkezni a jövőben. Tanítsuk meg, hogyan lehetnek minden nap a legjobb énjük. Mondjuk el nekik, hogy az amerikai Fehér Házban, Obama elnöksége idején a nők összegyűltek, és közösen megbeszélték, hogy a női képviselők ötletei biztosan napirendre kerüljenek, vagy éppen elfogadják őket. Tanítsuk meg a lányoknak, hogy mi az 'inclusion rider' fogalma, és merjenek rákérdezni, mennyit keresnek a férfi kollégáik. Röviden, adjunk olyan tudást és eszköztárat a kezükbe, amire szükségük lesz, ha ebben a szexista világban akarnak fejlődni, és harcolni a strukturális változásokért, amik elvileg 217 év múlva el is érkeznek. Szükségük lesz hozzá, ha meg akarják változtatni a jövőt.