30 éve vagyok önkéntes Ausztráliában. Elmondok mindent, amit tudnod kell a tűzvészről

Az ausztrál állatgondozó leírta személyes tapasztalatát.

WIRES megmentőnek és állatgondozónak lenni azt jelenti, hogy a napok kiszámíthatatlanok. Fő tevékenységünk az elárvult és megsérült állatok megmentése és rehabilitálása, és általában a nap azzal kezdődik, hogy foglalkozunk az állatokkal, amelyek épp nálunk vannak. Általában a civilek telefonálnak egy-egy állattal kapcsolatban, és az önkénteseink kimennek hozzájuk.

Jelenleg van két törpe kengurunk, akiknek a lába megégett, ezen kívül van kengurunk, egy erős baglyunk, egy óriás denevérünk meg egy halászó sasunk. Nemrég engedtünk el egy koalát, aki chlamydiával küzdött, mely egy szörnyű  betegség a koalák számára.

Az én helyemen az elmúlt hónapokban úgy 20 olyan állatot ápoltunk, amelyek sérüléseket szenvedtek a tűzben. Közülük hárman éltek túl. Az a baj, hogy nem csak a testük, a tüdejük is roncsolódott.

Én 1988-ban kezdtem az önkéntes munkát.  Szerettem volna többet tudni az ausztrál állatvilágról és az élőhelyekről. Megláttam egy hirdetést az újságban – a WIRES akkor még elég fiatal volt – csatlakoztam hozzájuk és részt vettem pár tréningen. Azóta is velük vagyok.

Amióta a tüzek elkezdődtek, nap, mint nap, késő éjszakáig dolgozunk. Gondozzuk az állatokat, szervezzük az önkénteseket, és beszélgetünk másokkal, köztük állatorvosokkal, arról, hogyan tudnak segíteni nekünk és mi nekik. Rengetegen hívtak minket azzal kapcsolatban, miben segíthetnének.

Fotó: Wires

Fotó: Wires

Számomra a legaggasztóbb dolog – a haláleseteken és a pusztuláson túl – a tervezés. Hogyan tudunk megfelelően reagálni arra, ami történik, és emberi módon bánni az állatokkal? Hogyan reagáljunk a klímaváltozás fenyegetésére és vegyük rá a kormányunkat, hogy komolyan vegyék azt? Azon túl, hogy próbálunk gondoskodni az állatokról és minél többet megmenteni közülük, az is dolgunk, hogy megvédjük őket a jövőben. És ez az egész közösségre vonatkozik, nem csak az állatvédőkre.

A koala csak egy példa. A levelek, amiket esznek, nem elég jó minőségűek, mert nem esett elég eső. Elpusztítjuk az élőhelyüket. Betegségektől szenvednek, autókkal és kutyákkal kerülnek szembe, mert le kellett jönniük a földre.

A tűzvész megosztja az embereket. A képsorok és a saját élmény, amikor a leégett területen átmész kocsival, egyaránt szívbe markolók. A másik, hogy az aszály olyan súlyos, hogy az állatok éheznek.  Az őshonosak is. A tűzvész akkut, azonban a klímaváltozás krónikus, ez vet véget a tájnak, az erdőnek és a benne élő állatoknak. Nagyon ijesztő korban élünk, és komolyan együtt érzek a fiatalokkal, akiknek majd meg kell birkózniuk rossz döntéseink következményeivel.

Tovább kell látnunk annál, ami most történik. Az emberek adhatnak pénzt meg küldhetnek dolgokat. Gondolhatnak ránk, ami alapvetően kedves dolog. De ha nem változtatjuk meg a felelőtlen kormányok tevékenységét, akkor nem jutunk előbbre. Ez most jó lesz sebtapasznak, hosszú távon azonban az állatok nem fognak tudni megbirkózni a szélsőséges változásokkal.

Gyakran vagyok bosszús. Kiborító nézni, mi történik a tájainkkal és közben tehetetlennek érezni magam, hisz nem tudok igazán látványosan tenni a változásért. Meg kell állnunk, össze kell fognunk és globális szinten kell gondolkodnunk azon, mit a teendő. Ha nem cselekszünk, az mindannyiunkat nagyon, nagyon rossz helyzetbe fogja hozni.