Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Meeting

3 nem nyilvánvaló dolog, ami alapján az emberek már az első találkozáskor megítélnek

2026. március 22.

3 perc olvasás

ELLE

találkozás felismerés benyomás
3 nem nyilvánvaló dolog, ami alapján az emberek már az első találkozáskor megítélnek
© Shutterstock

Az első benyomás pillanatok alatt megszületik. és gyakran olyan apró részletek alapján, amikről nem is gondolnánk.


Mindannyian tudjuk, hogy az első benyomás fontos. Amikor valakivel először találkozunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a megjelenésünk vagy a kisugárzásunk számít a legtöbbet. Valójában azonban az emberek ennél sokkal finomabb jelekből következtetnek arra, hogy milyenek lehetünk: például a beszédünkből, a magabiztosságunkból vagy akár a mosolyunkból. Ezek alapján azonban a fejükben gyorsan megítélhetik azt, hogy milyen emberek lehetünk valójában.

Egy nemrég megjelent kutatás szerint már az első találkozáskor is több, nem nyilvánvaló dolog alapján alkotnak rólunk véleményt mások.

A fogaid

A mosoly az egyik legelső dolog, amit mások észrevesznek rajtunk, és ezen keresztül a fogaink is finoman, de határozottan hozzájárulnak az első benyomáshoz. Nem csupán esztétikai szerepük van: állapotuk árulkodhat az általános egészségről, az életmódról, sőt olykor a belső feszültségekről is. A fogcsikorgatás gyakran összefügghet stresszel és szorongással.

Egy ápolt, harmonikus mosoly sokszor megbízhatóságot, magabiztosságot és nyitottságot sugall, míg az apróbb esztétikai eltérések, mint például az elszíneződések vagy szabálytalanságok akár akaratlanul is befolyásolhatják, hogyan érzékel minket a másik fél. Mindez természetesen nem tudatos döntés, inkább egy gyors, ösztönös benyomás része.

A nyelvhasználatod

Az, ahogyan beszélünk vagy írunk, sokkal többet közvetít rólunk, mint elsőre hinnénk. Ez alapján az emberek megítélik, hogy mennyire lehetsz művelt, milyen háttérrel rendelkezhetsz, valamint mekkora tudás rejtőzhet benned. A nyelvi pontosságra sokan érzékenyek, míg egy jól megfogalmazott üzenet vagy választékos beszéd pozitív benyomást kelthet. A gyakori hibák azonban kizzökenthetik a másikat. Ez persze nem a tökéletességről szól, hanem az igényességről. Ha odafigyelsz arra, hogyan fogalmazol, és szükség esetén ellenőrzöd az írásod, azzal nemcsak a kommunikációdat teszed gördülékenyebbé, hanem azt is jelzed, hogy tiszteled a másik fél figyelmét.

Az önbizalmad

Az önbizalom az egyik legfontosabb benyomás, amit már az első találkozáskor közvetítünk mások felé. Gyakran nem is a kimondott szavakból, hanem a kisugárzásunkból érződik, mennyire vagyunk rendben önmagunkkal, de mindez az érzelmi egyensúlyunkra is rávilágíthat. Ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, akkor azt természetes módon tudjuk megmutatni a viselkedésünkből, emellett pedig könnyebben kapcsolódhatunk másokhoz. A bizonytalanság azonban szintén hamar felismerhető. Az igazán vonzó azonban az, ha önazonosak tudunk lenni, és elfogadjuk magunkat. Ezt mások is értékelik.

Az első benyomás sokszor apró, alig észrevehető részletekből áll össze. Bár ezek a megítélések gyorsak és gyakran ösztönösek, nem megváltoztathatatlanok. Egy kis tudatossággal és odafigyeléssel sokat finomíthatunk azon, hogyan látnak minket mások. De fontos az is, ha valaki negatívan ítél meg minket bármilyen ok nélkül, nem szabad, hogy hatással legyen rád. A lényeg az, hogy te boldog és elégedett legyél magaddal, nem azon kell dolgoznod, hogy olyan embereknek felelj meg, akik nem akarnak értékelni vagy a valódi értékeidet látni.

Via

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Szerinted ki...
1

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Kitalálod, m...
2

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2025.10.20. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Hány kutyát...
3

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2025.10.17. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Ha 5 másodpe...
4

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Csak egy szü...
5

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Melyik arcot...
6

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Egy zseni va...
7

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Hihetetlenül...
8

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves