Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

ELLE MUSE

Szabó T. Anna: „A divatfotó az alkotásról és annak terhéről kényszerített beszélni”

2025. december 06.

3 perc olvasás

ELLE

könyv novella Szabó T. Anna ELLE MUSE
Szabó T. Anna: „A divatfotó az alkotásról és annak terhéről kényszerített beszélni”
© Dragomán György

Az ELLE MUSE című kötetben 28 ismert szerző novellái kaptak helyet, akiket a magazinban korábban megjelenő divatanyagok inspiráltak. Ez a szerzői együttállás ilyen formában még soha nem valósult meg – a párosok most először írtak együtt novellákat divatfotókra, és egészen csodálatos írások születtek. Ebben a könyvben jelent meg Szabó T. Anna és Dragomán György novellája is.


Szabó T. Anna Minták és mintázatot című novellája is olvasható az ELLE MUSE kötetben, amelyet Mihály Zoltán divatfotói ihlettek.

Féltve őrzött magazinok

Anna novellája egyfajta vallomás a gyerekkori szorongásairól, amelyek családi mintázatokkal függnek össze, és amelyből azt is megtudhatja az olvasó, miért nem tudja elképzelni, hogy más mellett, akár társaságban írjon. Anna azt is elmondta, mit jelent neki az ELLE magazin, és hogyan született meg a Minták és mintázatok írás az ELLE MUSE kötetben.

Szeretem a női lapokat, az öltözködést, a divat kreativitását, a ruhákkal és ékszerekkel való önkifejezést, erőt és ihletet ad, bekapcsolja a játékosságot bennem és kikapcsolja a szorongást. Az ELLE-t különösen szeretem, már csak a nekem igen sokat jelentő ELLE-díj miatt is; igen régi példányaim is vannak a lapból (a kezdetektől), tele van a házam irattartókban őrzött magazinokkal

– kezdi Anna majd hozzá teszi, nagyon örült, amikor Csapody Kinga felkérte - akivel jó barátságban vannak -, hogy írjon szöveget a képekre.

Párban, mégis külön

Kinga választotta nekem a nyugtalanra firkált ruhákat a fotókon, úgyhogy ezt látva én is a szorongásról írtam személyes szöveget – egyedül ezt bánom utólag, hogy nem egy jó kis divatnovellát kerekítettem a képből, hisz több ilyet is írtam már a könyveimbe, de hát a divatfotó nem ebbe az irányba vitt, hanem tényleg az alkotásról, és annak terhéről kényszerített beszélni. Gyuri bezzeg, aki a párom, és a lapban is párban vagyunk, igazi novellát adott, igaz, ő is egy alkotó nőről és annak gyerekeiről írt. Szeretem, amikor ennyire párban írunk, külön szobában, de közös fedél alatt. Ideális egyensúly ez, az ELLE is ilyen képet közvetít a szabad párokról, akik a rivalizálás helyett az összefogást választják. Fiatal nőként sóvárogva olvastam csak róla, de mire az ELLE MUSE-ba belekerültem, az én életem is ilyen lett.

Ha kíváncsi vagy Szabó T. Anna Minták és mintázatok című novellájára, és a további 27 ismert ember írására, ITT tudod megrendelni az ELLE MUSE könyvet.

A kötetben olyan szerzőpárosok alkottak, mint Kollár-Klemencz László és Háy János, Tóth Krisztina és Szántó Marcell, Kemény Zsófia és Vitáris Iván, Durica Katarina és Feledy Botond, Nyáry Krisztián és Nyáry Luca, Cserna-Szabó András és Ács Fruzsina, Simon Márton és Tóth Réka Ágnes, Boldizsár Ildikó és Szűcs Péter, Grecsó Krisztián és Beck Zoltán, Szabó T. Anna és Dragomán György, Steiner Kristóf és Pál Márton, Vámos Miklós és Puskás Panni, Tasnádi István és Péterfy Bori, Réti Adrienn és Jocó bá’.

  • Egy korábbi cikkükben Steiner Kristóf mesélt nekünk Az Adásszünet novellájáról, amit szintén megtalálsz az ELLE MUSE-ban.
  • De Szűcs Péter fergeteges írása, a Jégmadár is helyet kapott a kötetben, amiről itt olvashatsz egy kis ízelítőt. 

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez is az ala...
1

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Csak az embe...
2

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Új, döbbene...
3

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

30 ikonikus...
4

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Ez a világ 1...
5

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

A 25 legjobb...
6

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

10 horror fi...
7

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Mennyit tuds...
8

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves