Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Streaming

Csalók élnek vissza Netflix nevével: az egyik sikersorozatról terjed az álhír

2025. március 12.

2 perc olvasás

ELLE

Netflix sorozat Virgin River
Csalók élnek vissza Netflix nevével: az egyik sikersorozatról terjed az álhír
© Netflix

A Virgin River évek óta az egyik legnépszerűbb sorozat a Netflixen. 


A Virgin River rajongói majd kiugrottak a bőrükből, amikor a közösségi médiában terjedni kezdett néhány bejegyzés, mely szerint a szériának lesz 8. évada. A valóság azonban az, hogy a Netflix egyelőre csak a 7. évadot jelentette be, további folytatásról még nem tudni. 

Hamis posztok 

A 6. szezon decemberben ért véget, a 7. forgatása pedig idén tavasszal kezdődik, megjelenési dátum azonban még nincs. Éppen ezért nagyon korai lenne a bármiféle jóslatokba bocsátkozni a 8. szezonnal kapcsolatban, a közösségi médiában viszont rendre jelennek meg olyan posztok, amikben az áll, a streamingszolgáltató megerősítette a folytatást, ami már fejlesztés alatt is áll. Egy-egy bejegyzés egyébként annyira valódinak tűnik, hogy a fanok tényleg simán hihetik, a Netflix tette közzé az információt. Sajnos azonban a platform hivatalos tájékoztatása szerint a 8. évadot még be sem jelentették, így fejlesztés alatt sem állhat. 

Csalók próbálkoznak 

A hamis fotók és megjelenési dátumok elképesztően félrevezetők, sőt a What's on Netflix információi szerint a csalások nem merülnek ki annyiban, hogy egyesek a még be nem jelentett szezont reklámozzák. A portál cikke szerint ugyanis vannak csalók, akik a show sztárjainak adják ki magukat, és direkt üzenetekben próbálják pénzzel lehúzni a gyanútlan áldozatokat. 

Tényleg lehet 8. évad 

A Virgin River 7. évadának előzetesében egyébként vannak pozitív utalások a 8. évadra, de a hírt hivatalosan még nem erősítették meg, így egyelőre csak a találgatások maradnak. Ha kíváncsi vagy az egyes szériákkal kapcsolatos információkra, akkor hivatalos forrásból, egyenesen a Netflix oldaláról tájékozódj. 

(via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

10 horror fi...
1

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Mennyit tuds...
2

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

30 ikonikus...
3

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Ez is az ala...
4

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Csak az embe...
5

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Ez a világ 1...
6

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

A 25 legjobb...
7

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Új, döbbene...
8

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ezek is érdekelhetnek

Ennyi volt:...

Ennyi volt: a 3. évaddal véget ér az És egyszer csak...

2025.08.01. 2 perc olvasás

Sorozat

Az Emily Pár...

Az Emily Párizsban színésze állítja, hogy kirúgták az új évadból: itt vannak a részletek

2025.08.01. 2 perc olvasás

Netflix

3 sorozat, a...

3 sorozat, amit nézz meg augusztusban a Netflixen

2025.07.29. 2 perc olvasás

Stream

Nagy bajban...

Nagy bajban van Harry herceg és Meghan Markle: nem tudni, mi lesz a következő lépés

2025.07.22. 3 perc olvasás

With Love, Meghan

Ez a legféle...

Ez a legfélelmetesebb film a Netflixen, amiről máig beszélnek az emberek

2025.07.22. 2 perc olvasás

Stream

Kvíz: te men...

Kvíz: te mennyire emlékszel a Szex és New York sorozatra? Most letesztelheted

2025.07.21. 1 perc olvasás

Quiz

Elkezdődött...

Elkezdődött a Harry Potter-sorozat forgatása: elképesztő fotók láttak napvilágot

2025.07.15. 2 perc olvasás

HP

A semmiből k...

A semmiből került elő ez a többéves Netflix sorozat: imádják a nézők

2025.07.11. 2 perc olvasás

Series

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves