Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Románc

Minden, amit tudnod kell a Bridgerton 2. évadáról

2021. május 21.

11 perc olvasás

ELLE

Netflix sorozat szerelem Bridgerton
Minden, amit tudnod kell a Bridgerton 2. évadáról

Anthony Bridgerton szerelmi élete kerül reflektorfénybe – a Simont alakító Regé-Jean Page pedig távozik a sorozatból. 


2020 igazán őrült év volt, még a karácsony sem úgy alakult, ahogyan szokott. Sokan otthonunkban ünnepeltünk, elmaradtak a nagy családi látogatások, és ünnepi hangulatunkban, bejglivel tömve magunkat a TV  és a laptop előtt kötöttünk ki. Szerencsére a Netflix gondoskodott a szórakoztatásunkról: Shonda Rhimes kosztümös drámasorozata, a Bridgerton játszi könnyedséggel a képernyő elé szegezett bennünket.

A viktoriánus korabeli filmek és sorozatok a mai néző számára sokszor vontatottnak tűnhetnek, a mostani rohanó tempóhoz képest néha már eseménytelennek is. Nem így volt a Bridgertonnal, ami valósággal átvágtatott rajtunk, lehengerelt és lebilincselt bennünket - egyszerűen nem tehettünk mást, minthogy egymás után faltuk a részeit.

A történet első hallásra felszínesnek tűnhet: Daphne (Phoebe Dynevor) minden erejével azon van, hogy elkerüljön egy szerelem nélkül házasságot az ostoba Lord Berbrooke-kal (Jamie Bearnish), ezért megegyezik Hasting hercegével, Simonnal (Regé-Jean Page), hogy bimbózó románcot színleljenek az egész világ előtt. A sorozat készítői azonban csodálatos munkát végeztek: az első pillanattól kezdve éreztük a két szereplő közötti izzást, így nem tudtuk róluk levenni a szemünket.

Az eredmény egy olyan eszképizmus, ahol végre érezhetünk valami valóban különlegeset.

Természetesen a 8 részt végignézve a legtöbb nézőből felszakadt a vágyakozó sóhaj: ugye lesz még belőle? A Netflix sietett is a hivatalos válasszal, hogy kívánságunk teljesül majd, a kérdés csak az, pontosan mikor. Utánajártunk, mit lehet már most tudni a 2. évadról.

2021. január 21-én a Netflix hivatalosan is bejelentette a második évad tervét, méghozzá stílusosan, Lady Whistledown hírhedt társadalmi pletykalapjának hasábjain.

Amikor a sorozat szereplői először pedzegetni kezdték, hogy lesz folytatás, több okunk is volt azt hinni, a hír igaz: egyrészt a Bridgerton hatalmas sikert aratott, sokáig vezette a nézettségi listákat, másrészt a beszámolók alapján arra lehetett következtetni, hogy a következő évad forgatása már javában zajlik. Aztán olyan hír is kiszivárgott, hogy 2021 márciusában, az angliai Uxbridge-ben már az új részek gyártásán munkálkodtak.

Anthony (Jonathan Bailey) lesz a második évad középpontjában

A Bridgerton Julia Quinn könyvsorozatára épül, az első évadot “A herceg és én” alapján Daphne és Simon története uralta. “A vikomt, aki engem szeretett” már Anthonyról szól, aki úgy döntött, keres végre egy hozzá illő feleséget. Ahogyan az előző részekben láthattuk, románca Sienaval, az operaénekesnővel nem sült el túl jól, ezért a vikomt meg van róla győződve, hogy a házasság mindössze családi kötelezettsége, és visszautasítja, hogy valaki olyat vegyen el, aki kicsit is érdekli őt. Választása a könyvben végül a Sheffield lányra esik, ám Kate Sheffield közbelép, hogy megvédje húgát London leghírhedtebb agglegényétől - míg rá nem jön, hogy valójában az ő szíve a tét. 

Hogy örömünk teljes legyen, a Netflix április 13-án bejelentette: leszerződtek a 3. és 4. évadra is. Shonda Rhimes ügyvezető producer a Vanity Fairnek elmondta, hogy reményei szerint az összes Bridgerton gyermek történetét el fogja tudni mesélni, még Hyacinthét is, ha elég idős lesz.

Simone Ashley kerül majd Anthony érdeklődésének középpontjába

Február 15-én megtudtuk, hogy a Szexoktatás sorozat színésznője, Simone Ashley fogja játszani Kate Sharma szerepét, aki a könyvben Kate Sheffield néven fut. A Netflix szerint Kate okos, önfejű fiatal hölgy, aki nem szenvedheti a bolondokat - nagyon is beleértve ebbe Anthony Bridgertont. Ashley szereplése a sorozatban megerősíti a Bridgerton-sorozat elkötelezettségét abban, hogy a filmvásznon egy sokkal sokszínűbb felső tízezer képét mutassa be számunkra.

“Anthony szerelmi története a következő évadban éppolyan elragadó, megindító és érzelemteljes lesz, mint amilyet az első részekben nézőink már megszokhattak” - mondta Chris Van Dusen a Today with Honna & Jenna showban januárban.

A második évad forgatása már javában zajlik

2021. április 13-án a Vanity Fair megerősítette, hogy az új évadot elkezdték forgatni.

Az első paparazzi képeket a People magazinban tették közzé a forgatásról, 2021. május 1-jén, ahol az Anthonyt játszó Bailey és Kate szerepében tündöklő Ashley lóversenyen vesznek részt. A képeket nézve a legjobbakban reménykedhetünk, lerí a Bridgerton-kompatibilis, pompázatosan színesbe öltöztetett színészekről, hogy megvan köztük a kémia.

Regé-Jean Page nem tér vissza a második évadra

Sokunk nagy bánatára a Simont játszó színész, Regé-Lean Page nem fog már szerepelni a második évadban. A színész Instagram-oldalán is tisztelgett a Bridgerton előtt, megköszönve, hogy részt vehetett a produkcióban. A Netflix megerősítette, hogy a sztárral csak az első évadra kötöttek szerződést, de karakterét meg fogják majd említeni a sorozatban.

A Variety-nek adott interjúban Page arról mesélt: "Ez a szerep egy évadra szóló szál - volt eleje, közepe és vége. (...) Részt vettem benne, adtam magamból egy kicsit, de a Bridgerton-család történetének tovább kell 'hömpölyögnie'. Izgatottan várom, hogy a sorozat végigsöpörjön a világon és meghódítsa azt." Emellett megjegyezte azt is, hogy tudni kell, mikor kell kiszállni valamiből.

Ez azért nagyon érdekes, mert decemberben még azt nyilatkozta a TV Guide-nak, hogy szeretne többet látni Daphne és Simon kapcsolatának alakulásából a második évadban. "Ami a sorozat karaktereinek történetét illeti, úgy gondolom, még bőven van mit felfedezni, hiszen a szerelem egy folyamatosan fejlődő dolog. Élő, lélegző, formálódó érzelem, amit gondozni kell és ápolni, ha törések keletkeznek benne. Ez a két szereplő nagyon fiatal volt, mikor összeházasodott, és még mindig nagyon sok a tennivalójuk a kapcsolatban. Azt hiszem, nagyon jó móka lesz majd nézni őket, hogyan teszik ezt." A Hollywood Reporter pedig április 6-án azt írta, hogy egyáltalán nem is volt tervben Page megjelenése a 2. évadban, mert a színész visszautasította a szereplést azután, hogy megtudta, a második évadban karaktere nem kap majd központi szerepet a történetben.

Kate testvére, Edwina szerepét Charithra Chandran tölti majd be

A Deadline április 1-jén erősítette meg, hogy Kate húgának szerepére Charithra Chandrant választották, akinek ez lesz az első komolyabb szerepe. A színésznő meg is osztotta Instagram-profilján, mire számíthatunk majd tőle: Edwina “egy elragadóan kedves, végtelenül megnyerő karakter. Lehet, hogy még naiv és nagyon fiatal, de pontosan tudja, hogy mit akar: egy valódi szerelmi kapcsolatot.”

Shelley Conn, Calam Lynch és RuperT Young a második évad szereplői közt

Üdvözletünket küldjük a méltóságos Sharma matriarchának: Shelley Conn (a Charlie és a csokigyár és Nina mennyei finomságai színésznője) Kate és Edwina édesanyját, Mary Sharmát, Earl lányát fogja alakítani, akinek nem ismeretlen fogalom a viszály - korábban egy kereskedővel kötött házassága ugyanis már egyszer botrányba sodorta családját.

Eközben Calam Lynch (akit a Lányok Derryből című sorozatból ismerhetünk) Theo Sharpe-ot, a nyomdász asszisztensét, egy értelmiségit - aki a mindenkit megillető alapvető emberi jogokért küzd -  fog játszani.

Rupert Young pedig (aki a Merlinből lehet ismerős) a titokzatos „Jack” nevű szereplőként tűnik majd fel, akit egyszerűen csak a társaság új, kiváló összeköttetésekkel rendelkező tagjaként jellemeztek. A Deadline már megírta: a karakter teljesen új, nyoma sincs a könyvekben; viszont kapcsolódik valamiféle Bridgerton- rejtélyhez. Nagyon várjuk, mi lehet az! 

A stáb többi tagja már izgatottan várja a visszatérést

Dynevor az ELLE.com-nak elmondta, hogy nagyon szívesen tér vissza a műsorba, mert igazán szórakoztató lesz, ha lehetősége nyílik Jonathan Bailey karakterét, Anthonyt piszkálni. "Nagyszerű lesz látni, hogy most végre Daphne szólhat bele Anthony szerelmi életébe, visszaadván azt, amikor Anthony avatkozott be az ő dolgaiba" - viccelődött. "Szerintem igen vidám jelenetek következnek."

A Penelope Featheringtont alakító Nicola Coughlan azt nyilatkozta a a Radio Timesnak, ő is nagyon örül, hogy a történet folytatásában részt vehet - különösen, ha Penelope több képernyőidőt kap majd. "Szívesen elkísérném Penelopét az önfejlődés útján, hogy megnézzem, hogyan változott az eltelt idő alatt" - mondta. "Úgy érzem, eddig vele kapcsolatban csak a felszínt kapargattuk. De rengeteg szereplő van ebben a sorozatban, és sokkal-sokkal több van egy-egy karakterben, mint amit eddig láttunk. "

Az alkotók további hét évadra készülnek

A Collidernek adott interjújában a sorozat egyik alkotója, Chris Van Dusen azt pedzegette, hogy nagy tervei vannak a jövőre nézve. Bízik benne ugyanis, hogy akárcsak a Julia Quinn könyvekben, itt is lesz lehetőségük mind a nyolc Bridgerton-gyermek történetét elmesélni, és mindegyik karakter kaphat majd egy-egy külön évadot a Netflixen.

Még több várható az előkelő asszonyok privát összejöveteleiből

Az 1. évadban Lady Danbury (akit az elbűvölő Adjoa Andoh játszik) privát partit rendez a házas asszonyoknak, hogy ott titokban szerencsejátékozzanak, igyanak és felhőtlenül szórakozzanak. Ebben a "bűnbarlangban" még a tökéletes Daphne is feloldódik.

"Nagyon szeretném megmutatni ezeket a női kapcsolódásokat, és Lady Danbury összejövetele kitűnő eszköz erre. Egy ilyen parti helyet biztosít a nők fejlődésére, magára találására”- mondta a Decidernek. "Örülnék, ha meg lehetne mutatni, hogyan alakulnak és változnak az idősebb nők közti barátságok, és kicsit többet látnánk ebből a bohém, művészi színtérből."

Lady Whistledown felfedheti magát... legalábbis egy szereplőnek

A sorozat végén derült ki a titok, hogy Lady Whistledown valójában nem a szabónő (Genevieve Delacroix), hanem az ártatlannak tűnő Penelope. Claudia Jessie, aki Penelope legjobb barátját, Eloise-t alakítja, azt mondja, hogy ebben az évadban kiderülhet majd az írónő kiléte - és ez bizony mindent megváltoztat.

"Eloise és Penelope kapcsolata meg fog változni" - mesélte a Decidernek.  "Nyilvánvaló, hogy ők ketten legjobb barátok, de Penelope igen sok dolgot nem osztott meg Eloise-zal az elmúlt időszakban. Rengeteg mindent kell majd elmesélnie a barátnőjének romantikus vágyairól és titkos szerelméről, amit eddig nem volt elég bátor elég megtenni. ”

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz
1

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!
2

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról
3

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

 Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról
4

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

30 ikonikus hollywoodi barátság
5

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!
6

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
7

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

10 horror film, amit képtelenség végignézni 
8

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

ezek is érdekelhetnek

Új fotók érkeztek a Bridgerton 3. évadából, fontos dolgok derültek ki belőlük

Új fotók érkeztek a Bridgerton 3. évadából, fontos dolgok derültek ki belőlük

2024.04.18. 2 perc olvasás

SEASON 3

3 sorozat a Netflixen, aminek már nagyon várjuk a folytatását

3 sorozat a Netflixen, aminek már nagyon várjuk a folytatását

2024.04.17. 2 perc olvasás

Ajánló

Megérkezett A Bridgerton család 3. évadának az előzetese, így folytatódik a sorozat

Megérkezett A Bridgerton család 3. évadának az előzetese, így folytatódik a sorozat

2024.04.11. 2 perc olvasás

SEASON 3

Folytatást kaphat A korona? Megdöbbentő, melyik pár történetét dolgozhatják fel

Folytatást kaphat A korona? Megdöbbentő, melyik pár történetét dolgozhatják fel

2024.04.08. 2 perc olvasás

THE CROWN

Végre választ kaptunk az Emily Párizsban legnagyobb kérdésére, ennyi idős valójában Emily

Végre választ kaptunk az Emily Párizsban legnagyobb kérdésére, ennyi idős valójában Emily

2024.04.08. 2 perc olvasás

EMILY IN PARIS

Imádják az internetezők a Netflix új minisorozatát, ezt kell tudni a Ripley-ről

Imádják az internetezők a Netflix új minisorozatát, ezt kell tudni a Ripley-ről

2024.04.05. 2 perc olvasás

THE TALENTED MR. RIPLEY

5 pszichológia thriller, amit nézz meg, ha izgalomra vágysz

5 pszichológia thriller, amit nézz meg, ha izgalomra vágysz

2024.04.04. 3 perc olvasás

SOROZATAJÁNLÓ

Megérkezett a Bridgerton bakivideója, ezek voltak a 2. évad legviccesebb pillanatai

Megérkezett a Bridgerton bakivideója, ezek voltak a 2. évad legviccesebb pillanatai

2024.03.27. 1 perc olvasás

SEASON 2

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves