Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Megérkezett a Szolgálólány meséje második évadának dermesztő előzetese

2018. január 15.

2 perc olvasás

sorozat A szolgálólány meséje
Megérkezett a Szolgálólány meséje második évadának dermesztő előzetese

Bemutató április 25-én!


A sorozat második évadának első beharangozóját már megnézhetjük, és jobb, ha felkészülünk arra, hogy a látvány felkavaró.

A baljós hangulatú felvételeken néhány pillanatra találkozhatunk a szájkosarat viselő és halálra rémült June-nal (Elisabeth Moss), és Moiraval (Samira Wiley), aki új életét éli menekültként Kanadában, továbbá szemtanúi lehetünk egy érzelmes és intim pillanatnak June és Nick (Max Minghella) között. Oszlopokban vonuló embereket láthatunk, köztük Janine-t (Madeline Brewer) is, amint épp a Kolóniák felé tartanak (legalábbis úgy tűnik). Az egész előzetes zenei aláfestéseként a Buffalo Springfield nagyszerű száma, a For What It’s Worth szól, ami az 1960-as évek ellenállásának egyik leghíresebb dalaként ismert, Malia J. előadásában.

A Hulu azt is bejelentette, hogy mikorra várható az Emmy-díjakat besöprő első évad folytatása. A második évad premierje április 25-én lesz, rögtön két új epizóddal, a további részek pedig szerdánként láthatóak majd a Hulun.

A Hulu hivatalos szinopszisa szerint a második évadot Offred terhessége határozza meg, és nyomon követhetjük majd, ahogy megpróbálja kimenteni születendő gyermekét a disztópikus Gileád Köztársaság karmai közül. „Gileád benned van” – ez Lydia néni kedvenc mondása. A második évadban Offred és az összes többi karakter ez ellen a sötét igazság ellen fog küzdeni, vagy épp megadja magát neki.

Moss elmondása szerint a második évad nyitóepizódjának eseményeit nem fogjuk tudni megjósolni. „Szó szerint esélytelen, hogy bárki kitalálja, hogy mi fog történni”, mondta az EW-nek. „Meg lehet próbálni, de nem fog menni… Abban biztosak lehetnek, hogy feltett szándékunk még tovább feszegetni a határokat."

Forrás: Harper's BAZAAR US

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Csak az embe...
1

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

10 horror fi...
2

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Mennyit tuds...
3

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

30 ikonikus...
4

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Ez a világ 1...
5

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Ez is az ala...
6

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Új, döbbene...
7

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

A 25 legjobb...
8

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ezek is érdekelhetnek

3 nagyszerűe...

3 nagyszerűen megírt minisorozat az HBO Maxról, ami tökéletes lehet vasárnap estére

2026.08.23. 3 perc olvasás

Stream

3 sorozat, a...

3 sorozat, amit ne hagyj ki augusztusban a Netflixen

2026.07.26. 2 perc olvasás

Stream

Ikonikus vör...

Ikonikus vörös szőnyeges pillanatot idézett meg Reese Witherspoon és a fia, most mindenki róluk beszél – FOTÓK

2026.06.28. 2 perc olvasás

Wow

Forgatási he...

Forgatási helyszínből turisztikai szenzáció – a Fehér Lótusz effektus

2026.06.28. 8 perc olvasás

Ezek a legjo...

Ezek a legjobb filmek és sorozatok, amelyek júliusban debütálnak a Netflixen

2026.06.28. 2 perc olvasás

Stream

A szolgálólá...

A szolgálólány meséje spin-offjáról ódákat zengenek a rajongók, ha eddig kihagytad, most érdemes pótolni

2026.06.02. 5 perc olvasás

Series

Végre megszó...

Végre megszólaltak a Stranger Things sztárjai a titkos epizódról

2026.05.24. 3 perc olvasás

Hoppá

Íme a Strang...

Íme a Stranger Things alkotóinak új netflixes sorozata, amit már most mesterműnek tartanak a rajongók

2026.05.23. 2 perc olvasás

Series

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves