Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

ANYÁK NAPJA

Kortárs költőkkel forradalmasítja az anyák napi verseket a dm

2022. április 28.

2 perc olvasás

ELLE

dm drogerie-markt versek anyunak anyák napja
Kortárs költőkkel forradalmasítja az anyák napi verseket a dm

A dm Magyarország idén rendhagyó módon, az éves „Érezd az inspiráció erejét!” mottóval összhangban ünnepli az anyák napját.


Kemény Zsófi, Hevesi Judit és Vörös István kortárs költőkkel együttműködve olyan modern versekkel köszöntik az édesanyákat, amelyek a mai életünk történéseit, körülményeit és kihívásait helyezik a középpontba. A kampányhoz készült dm-es aloldalon nemcsak a verseket, de az együttműködő költők személyes gondolatait is elolvashatjuk, illetve fiatal színészek előadásában hallgathatjuk meg az elkészült műveket.  

A „Versek anyunak” kampány célja, hogy megreformálja az anyák napi verseket, amelyek gyakran szóhasználatban és mondandóban is túlságosan a múlthoz kötődnek, így nehezen illeszkednek a mai, modern életünkhöz, a gyerekek nehezen tanulják meg a szövegüket. A dm Kemény Zsófival, Hevesi Judittal és Vörös Istvánnal együttműködve indított kampányt, mindhárom költő kettő verset írt, illetve mindannyian más-más módon közelítették meg az anyaság témáját. A dm-hez testhezálló egy anyukákat ünneplő kampány, hiszen sajátmárkás kínálatában számtalan olyan terméket találunk, ami kifejezetten megkönnyíti az édesanyák életét, kezdve a legmodernebb kritériumoknak megfelelő babaápolási termékektől, a bio élelmiszereken át egészen a környezettudatos háztartási szerekig. Emellett a márka egész évben tartó kampánya az inspirációt helyezi fókuszba, tavasszal pedig a művészet adta inspirációt, így nem meglepő, hogy anyák napján a kortárs művészet bevonásával és ösztönző erejével köszöntik az édesanyákat.  

A kampány kortárs jellegét erősítik azok a versmondó filmek, amelyek Mészáros Blanka és Tasnádi Bence, a Radnóti, illetve a Katona József Színház fiatal színészeinek közreműködésével készültek. A hat rövid videónak köszönhetően a versek nemcsak életre keltek, de azt is segítik, hogy idén a virág mellett ezen filmek megosztásával is ünnepeljük az anyukákat.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!
1

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
2

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

 Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról
3

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Menne a töriérettségi? 10 kérdésből megmondjuk, hogyan szerepelnél a vizsgán!
4

Menne a töriérettségi? 10 kérdésből megmondjuk, hogyan szerepelnél a vizsgán!

2023.05.10. 1 perc olvasás

Menne a töriérettségi? 10 kérdésből megmondjuk, hogyan szerepelnél a vizsgán!

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz
5

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról
6

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

10 horror film, amit képtelenség végignézni 
7

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

30 ikonikus hollywoodi barátság
8

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

ezek is érdekelhetnek

Szalmonella gyanúja miatt a dm visszahív egy terméket a polcokról

Szalmonella gyanúja miatt a dm visszahív egy terméket a polcokról

2023.03.24. 1 perc olvasás

Felhívás

Jennifer Lopez elképesztő felvételt osztott meg Ben Affleckről

Jennifer Lopez elképesztő felvételt osztott meg Ben Affleckről

2022.05.09. 2 perc olvasás

ANYÁK NAPJA

Ez az applikáció minden szépségrajongó álma!

Ez az applikáció minden szépségrajongó álma!

2022.04.07. 2 perc olvasás

dm App

Izoláció és tánc – kortárs képzőművészek képei a járványról

Izoláció és tánc – kortárs képzőművészek képei a járványról

2021.05.17. 2 perc olvasás

Karantén-naplók

Sorozat készül Audrey Hepburnről?

Sorozat készül Audrey Hepburnről?

2021.05.13. 1 perc olvasás

Legenda

Cher és a világ legmagányosabb elefántja

Cher és a világ legmagányosabb elefántja

2021.04.20. 1 perc olvasás

Free Kaavan!

Kiderült, melyik magyar dalszöveg a legismertebb

Kiderült, melyik magyar dalszöveg a legismertebb

2021.04.20. 1 perc olvasás

Könnyűzene

Újabb díjat kapott Horváth Lili szerelmes filmje

Újabb díjat kapott Horváth Lili szerelmes filmje

2021.04.19. 1 perc olvasás

Filmfesztivál

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves