Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Jason Mraz márciusban itt koncertezik

2017. február 03.

2 perc olvasás

zene budapest fellépés jason mraz jegyek koncert
Jason Mraz márciusban itt koncertezik

Ez lesz az első fellépése Magyarországon


Jason Mraz még 2005-ben, a Mr. A-Z című albumával robbant be, új színfoltot hozva a popzene palettájára. A hangzás friss volt, a szövegek kreatívak és viccesek, játékossága sokak szívét meghódította. Mraz az elmúlt években szép csendben fiatalos, sokszínű és élénk rajongótábort gyűjtött össze a világ minden részéről. Azóta, hogy választott városában, San Diegóban kávéházakban megkezdte pályafutását, Mraz a dalain keresztül hordozott pozitív üzenetével, érzelmes, folk-pop hangzásával, vibráló élő fellépéseivel és emberbaráti erőfeszítéseivel világszerte mindenhol magával ragadja a közönséget.

Közben számos helyről kapott gyémánt, multi-platina, illetve platina minősítést lemezeiért, valamint rekordokat döntött klasszikussá vált dalaival, mint az I'm Yours és az I Won't Give Up. 2 Grammy-díjat megnyert a hat jelöléséből csak úgy, mint a rangos Hal David Dalszerzői-díjat, továbbá Teen Choice és a People Choice Awards-ot, nem is beszélve arról, hogy teltházas színházi és aréna koncerteket adott szerte a világon, többek között olyan ikonikus helyszíneken is, mint a Hollywood Bowl, a Madison Square Garden és a londoni O2 Aréna.

Az elkötelezett szörfös, farmer-kertész, filmkészítő és fényképész Mraz elsősorban világpolgár. Szenvedélyes társadalmi tevékenysége és emberbaráti erőfeszítései a széleskörű környezetvédelemtől egészen az LMBT emberek egyenlőségének támogatásáig terjed. Részt vesz globális eseményekben is, például a ghánai Rabszolgák Felszabadításáért akcióban, vagy egy olyan koncerten 90.000 ember előtt Mianmarban, mellyel az MTV Exittel közösen hívja fel a figyelmet az emberkereskedelem létezésére.

Mindezeken keresztül Jason Mraz folyamatosan erősíti és ünnepli a zene csodálatos erejét, inspirálva és örömet szerezve számtalan rajongójának a világon.

A budapesti koncert jegyei a hivatalos rajongói klub részére már elővételben kaphatók. A nagyközönség számára február 4-én, szombaton 10 órától lesznek elérhetőek a belépők a www.livenation.hu és www.ticketpro.hu oldalakon keresztül.

További info:

http://jasonmraz.com

www.livenation.hu

www.ticketpro.hu

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez a világ 1...
1

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Új, döbbene...
2

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

A 25 legjobb...
3

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ez is az ala...
4

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

10 horror fi...
5

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Mennyit tuds...
6

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

30 ikonikus...
7

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Csak az embe...
8

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Ezek is érdekelhetnek

A francia ze...

A francia zene és az európai életérzés ünnepe a Müpában – interjú Micheller Myrtillel és Hámori Mátéval

2025.10.31. 11 perc olvasás

Vive la France!

Cseri Hanna:...

Cseri Hanna: „Rájöttem, hogy az is erő, ha valaki éppen összeomlik, de vállalja”

2025.10.20. 16 perc olvasás

INTERJÚ

Taylor Swift...

Taylor Swiftnek köszönhetően ez lett a legnépszerűbb olasz város idén ősszel

2025.10.14. 2 perc olvasás

TRAVEL

Közös zenélé...

Közös zenélés a gyermekek fejlődéséért – a legnagyobb magyar sztárok csatlakoztak

2025.09.23. 4 perc olvasás

KONCERT

Történelmi p...

Történelmi pillanat a Jonas Brothers koncerten: Kevin Jonas felesége könnyekig hatódott

2025.08.25. 2 perc olvasás

VIDEÓ

Nyomd fel a...

Nyomd fel a hangerőt! – 5 régi dal, ami a mai napig inspirál

2025.08.19. 2 perc olvasás

music

Sophie Turne...

Sophie Turnert kommentben gyalázták: nem hagyta szó nélkül a kritikát

2025.08.13. 2 perc olvasás

Criticism

Nagy dolog t...

Nagy dolog történt a Sziget Fesztivál zárónapján – FOTÓK!

2025.08.11. 2 perc olvasás

Fesztivál

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves