A tarot nem a jövődről, hanem a jelenedről mesél – már kint van az új HeartCore podcast!

A HeartCore új epizódjában Mádai Vivien vendége Markó Eliza, a Tarot kollektíva – jóslás helyett tükör című könyv szerzője, művészetelméleti szakember, meseterapeuta és transzdiszciplináris művész.

A HeartCore podcast beszélgetés középpontjában a tarot, mint önismereti módszer áll, valamint az, hogyan változott meg az emberek viszonya ehhez az ősi szimbolikus eszközhöz. 

Kapuk a kártyák mögött

Markó Eliza szerint a mai világban, ahol a figyelem széttöredezett és az ember túlzottan a gondolataiba zárva próbálja megérteni a saját működését, nagy szükség van olyan nonverbális eszközökre, amelyek kibillenteni a megszokott gondolati pályákról. A kártyák képei ilyen kapukat nyitnak meg: történeteket, érzeteket és belső rétegeket mozdítanak el, amelyekhez sokszor könnyebb hozzáférni, mint a puszta logikai elemzéshez. Eliza azt javasolja, hogy aki csak most ismerkedik a tarottal, egy időre tegye félre a könyveket, és csak nézegesse a képeket. Az intuíció és a képhez fűződő személyes érzetek adják az első valódi belépési pontot.

A tarotot nem jóslásra, hanem a jelen élményeinek feltárására érdemes használni. 

Mi az, ami valójában foglalkoztat?

Mádai Vivien is húz egy lapot, az Érmék Hármast, és megosztja első érzéseit a képpel kapcsolatban. A beszélgetés jól megmutatja, hogy a tarot nem külső válaszokat közöl, hanem fókuszba hozza azt a belső témát, amellyel valójában már foglalkozunk, csak nem biztos, hogy tudatosan. Eliza szerint éppen ez a tarot legnagyobb ereje: felszínre hozza azokat a rétegeket, amelyeket a mindennapi rohanás, a rituálék hiánya és az állandó információzaj elnyom.

A folyamat lényege nem az, hogy egy lap megmondja, mi fog történni, hanem az, hogy a kép segítségével tisztábban lássuk, mi zajlik bennünk most.

A Heartcore legújabb adásában szóba kerül az is, milyen könnyű túlságosan rákapaszkodni a kártyákra, és hogyan lehet felismerni, amikor a tarot valójában valamilyen más hiányt próbál betölteni. Eliza őszintén mesél arról az időszakról, amikor kamaszként napi szinten húzott lapokat, és utólag már látja, hogy ez inkább a magány tünete volt. Felnőttként szerinte fontos felismerni, hol húzódik az egészséges határ:

a tarot segíthet, de nem lehet egyetlen kapaszkodó vagy döntéshozó rendszer.

A teljes beszélgetést itt nézheted, hallgathatod meg: