Fliegauf Bence: „Megtalálom, hogyan lehet a korlátokat eszközzé alakítani”

Egy démon, aki emberről emberre vándorol. Egy szekta, amely a kortárs Magyarország valóságából nő ki. Egy film, amely a dokumentum és a vízió határán egyensúlyoz. Fliegauf Bence legújabb munkája, a Jimmy Jaguár misztikus és kísérleti bűntörténet, amelyben a hiedelmek, a félelem és a vágyakozás szövik át a szereplők életét. 

Fliegauf Bence többek közt arról mesélt az ELLE-nek, hogyan született meg a Jimmy Jaguár különös világa, és mi mindenből táplálkozik a történet.

ELLE: Több mint két és fél évtizede készítesz filmeket. A Feldmár-filmklub vetítését megelőző beszélgetésen elmesélted, hogy gyerekkorodban véletlenül találkoztál a zsannai gázkitörés helyszínére érkező egyik tűzoltóval, aki az átélt trauma nyomán jelentkező víziói miatt gyógyszeres kezelésre szorult. A víziók központi alakja egy Jimmy Jaguár nevű démon volt. Hogy lett ebből film?

Fliegauf Bence: Ha egy ötlet nem hagy nyugodni, ha vissza-visszatér, az nekem erős jel, hogy foglalkoznom kell vele. Hogy miért éppen akkor – két-három éve – erősödött meg bennem, nem tudom. Gyerekkorom óta bennem élt az emlék: soha nem felejtem el a zsannai gázkitörést. Kiskoromban a tévében láttam, és azóta is előttem van annak az ember arca, aki jelen volt. Egy játszótéren találkoztunk, ott mesélt a tűzben látott démonról. A hetvenes években népszerű halandzsa-versike – amit én is énekelgettem – egyik sorára rímelve Jimmy Jaguárnak nevezte. Teljesen elképesztett az a tény, hogy vele beszélgetek, és hogy a mondókát énekelem, megmaradt. Ezek a benyomások éltek tovább bennem, és most, mintha kinyílt volna egy szelence, újra feléledtek – ebből lett a film.

ELLE: Spoiler nélkül annyit elárulhatunk, hogy a filmben egy bosszúálló démon száll meg és irányít embereket. A film szövetében valóságos ez a démon, vagy az emberi psziché játéka?

Fliegauf Bence: Ebben a high conceptben azt tartom izgalmasnak, hogy valakinek lehet teljesen őszinte megélése: őt megszállta egy entitás, démon vagy angyal, ez végül is mindegy. Ha erről sokat beszél, egy másik ember – aki hallgatja – akár elkezdheti kamuzni, hogy vele is ugyanez történt. Bizonyos értelemben erről szól az intézményesített vallás is. Vannak, akik szerintük betöltekeztek Istennel, és vannak, akik vasárnaponként inkább társadalmi okokból járnak templomba – például hogy összehasonlítsák a ruhájukat és kocsijaikat másokéval. És hogy ki, kicsoda, azt nagyon érdekes felfejteni. A hangsúly azon van, hogy egyes emberek mit kezdenek egy ilyen „mi van, ha…” helyzettel.

ELLE: Miért pont áldokumentumfilm let? Inspirációként említetted a Blair Witch Projectet és mémeket is, miért ezt a formátumot választottad?

Fliegauf Bence: Az áldokumentumfilmet valahogy mindenki szereti, mégis kevés készül belőle. A praktikum is fontos szempont volt: nem volt pénzünk, és akkor jól jön az áldokumentumfilmes módszer. Low budget filmet csak úgy lehet csinálni, hogy van benne egy nagy formai egyszerűsítés: vagy kevés helyszín, vagy kevés szereplő. A Blair Witchnél sem tudták volna akkora költségvetésből „megmutatni” a boszorkányt – ez is formátumot alakító kényszer volt. Kell hozzá érzék, hogy a nehézségekben rejlő kreatív lehetőségeket kiaknázd.

Én ebben szocializálódtam, valószínűleg ezért sikerül: megtalálom, hogyan lehet a korlátokat eszközzé alakítani.

Az is fontos viszont, hogy ezek a szélsőséges kompromisszumok nagyon kockázatos vállalkozássá teszik a no-budget filmezést. Szerintem kimondható, hogy minden no-budget film egyben kísérleti film. Az enyémek feltétlenül.

ELLE: Több interjúban is beszéltél róla, hogy a forgatás embert próbáló volt, de sok segítséggel és emberi jóérzéssel találkoztatok útközben. Neked melyik maradt meg legjobban?

Fliegauf Bence: Azért fonódtunk össze, és születtek sokszor életre szóló kötelékek, mert nehéz dolgokat éltünk át – a kettő szorosan összekapcsolódik. Azt látom, hogy akik még nem csináltak nagyfilmet, mindig vágynak a nagy költségvetésű és -apparátussal forgó produkciókra.

Aztán amikor odaérnek, sokszor visszasírják azokat az erős, összekovácsoló élményeket, amikor a gyártásvezető keni a szendvicseket, a rendező ruháiban játszanak a színészek.

A szakmában valójában mindenki így indul, mert az egyetemen így készülnek a vizsgafilmek. Ezek a hatások meghatározzák a későbbi szakmai és nem szakmai kapcsolatokat is. Erős élmény.

ELLE: Nem csak hivatásos színészek játszanak a filmjeidben, mivel kifejezetten szeretsz amatőrökkel is dolgozni. A rendezői metódust ez mennyiben befolyásolja?

Fliegauf Bence: Csak amatőrökkel el lehet boldogulni, csak profikkal a legkönnyebb, a keveredés pedig a legnehezebb. Nekem ebben sok küzdelmes évem van. Ez érdekes helyzet: jót tesz az amatőröknek, a profiknak viszont sokszor nehéz látni, milyen hiteles tud lenni egy „nem szakmabeli”. Ritka, hogy valaki így lesz színész, de néha ebből születik karrier, ha nem is egyenes úton. A Dealer című filmem főszereplője, Keresztes Felicián például modellkedett és kerékpárboltban dolgozott, amikor elkezdtük vele a próbafelvételeket csinálni. A tanácsomra a gyártásban kezdett dolgozni; először mellettem volt felvételvezető, aztán hirtelen kilőtt, mint rakéta. Ma már line producer, Netflix-projektekben dolgozik, százmilliós büdzsékkel. Ez jó érzés. De olyan is volt, hogy valaki eljött fotósnak egy no-budget filmembe, és én megkértem, hogy inkább a gyártásban segítsen. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy belejött a gyártásvezetésbe, mert tizenöt-húsz év múlva már egy Oscar-díjas filmnek lett associate producere. Ha akkor nem kérem meg, hogy segítsen, akkor ma… hátborzongató ezekbe belegondolni.

ELLE: A forgatókönyv szakaszosan épült. Mit jelent ez pontosan?

Fliegauf Bence: Mini stábbal forgattunk, levontuk a tanulságokat, és csak utána írtuk tovább, tehát nem volt meg előre minden. Ebből a döntésből származik az a néha izgalmas, máskor meg idegesítő káosz, ami a filmben megjelenik.

Már közben megértettük, hogy ebben a filmben soha nem lesz rend, ez egy kócos, szabálytalan film marad. Szalonképtelen valami lett, de olyan erejű színészi alakítások, zenék, atmoszférák jelentek meg benne, ami mind-mind komoly érték. Ezért döntöttünk úgy, hogy bemutatjuk.

ELLE: Voltak misztikus, „démoni” események is a forgatáson?

Fliegauf Bence: Persze, de ez részben mintavételi torzítás is. Olyan például, amikor szeretnél venni egy fekete terepjárót, és hirtelen lépten-nyomon mindenhol fekete terepjárókat fogsz látni az utakon. Velünk is ez történt: mindenhol „démoni” jeleket vettünk észre. Hiába próbáltuk szétválasztani, és tudtuk, mi a racionális magyarázat, néha egészen hihetetlennek tűntek a véletlenek. Például volt egy jelenet, amelyben hatalmas vihar tombol, és ettől a démon megvadul. Amikor felvettük, bepakoltunk, beültünk a kocsiba, olyan vihar kerekedett, hogy alig lehetett menni. Nagy nyárfák dőltek az utakra, elakadtunk a sárban. Velünk volt egy családállítással, misztikummal foglalkozó hölgy is, ami eleve érdekes hangulatot teremtett. Próbáltuk elviccelni, de nem minden mosoly volt őszinte: a félelem ráült a csapatra, megdolgozta az embereket a helyzet.

ELLE:A filmben megjelenik az a gondolat is, hogy a démon valójában bennünk van: nekünk kell megküzdenünk vele. Inkább társadalmi allegória ez, vagy az egyénről szól?

Fliegauf Bence: Kollektív. Szerintem a világban, Európában és itthon is olyan igazságtalanságok történnek, hogy valaminek manifesztálódnia kell. A film ennek a lenyomata. A démon itt egyfajta eszköz, játék: nem konkrét személy formájában, hanem erőként jelenik meg, amely az emberek viselkedésére hat. A lényeg azonban ugyanaz: egy társadalmi vágy megjelenése, hogy valamiféle igazságszolgáltatás történjen.

ELLE: A vetítést megelőző beszélgetésen szóba került a film egyik alapgondolata: maradhat-e jó a jó, ha harcolnia kell a gonosszal? Van erre válaszod?

Fliegauf Bence: Nietzsche mondja: aki szörnyeteggel harcol, maga is azzá válhat. Ma találkoztam Feldmárral, és megosztottam vele a „nagy elméletemet” a gonoszról: számomra nagyon érdekes, hogy a gonoszság intenciója mindig jónak tekinti magát. Hitler, sorozatgyilkosok, terroristák – beteg, őrült emberek, de mind hisznek valamiben, és komolyan el is hiszik, hogy nagyobb jó érdekében cselekszenek. Nem tudom, mások mennyit írnak erről, én nem nagyon találkoztam vele. Ez persze semmiféle felmentés, csak szerintem a gonoszság természetrajzához fontos (és segít megérteni), hogyan működik.

A gonosz gyakran belső igazságként jelenik meg.

ELLE: Régóta dolgozol Feldmár Andrással. Hogyan indult a közös történetetek?

Fliegauf Bence: Debrecenben pszichológia szakon tartott előadásokat. Bőrdzsekis, vagány figura volt, elképesztő történetekkel, aki például a trágár szavakat olyan természetességgel ejtette ki, mint más azt, hogy kifli. És a mögöttes tartalom még provokatívabb volt. Megkerestem, beszélgettünk, megértette, hogy nem bulvár irányból közelítek, és beleegyezett az együttműködésbe. Az a film indította el a közös munkát, akár mondhatjuk azt is, hogy a Feldmár-brandet. Azóta barátság és mentor–tanítvány kapcsolat lett belőle. Ő egy jó barát, aki valóban figyel a másikra, és nagyon sokat tanultam tőle.

ELLE: Van tervben egy minisorozat is. Mesélnél róla?

Fliegauf Bence: Igen, fejlesztünk egy sorozatot a Jimmy Jaguar alapötletéből. A film kísérletező jellegével szemben ennek jól strukturált története van, karakterekkel, plot pointokkal – mindennel, ami kell. Most úgy áll, hogy megvan a szereplőgárda. Sok színészt szeretnék „átvinni”: Balla Eszter, Jakab Juli, Mayer Erik, Sólyom Aliz, hogy csak pár nevet említsek. Megvan az operatőr és a helyszínek is. Ezzel a kísérleti filmmel sok olyan dolgot gyűjtöttünk össze, amit a sorozatban tudunk hasznosítani. Közben egy teljesen más projekten is dolgozom. Egy nagy költségvetésű, „színes-szagos” EU-koprodukciós játékfilmen, és ebből a stábból oda is sok embert át tudtunk csatornázni. Huszonéves kezdő filmeseknek ez nagy lehetőség, ezért is szoktak hosszú távon kifizetődők lenni a no-budget filmek. Például kezdő alkotóknak így nem kell végigmenni azon a darálón, ami ennek a szakmának a pályakezdésére jellemző. Én végülis szeretek ugródeszka lenni.

A Jimmy Jaguár (18) előzetesét itt tudod megnézni: