ELLE playlist – Őszi kiadás

Kedvenc lemezeink a borongós szezonban

Arcade Fire – Reflektor

A montréali zenekar negyedik albuma október 28-án jelenik meg, és már hetek óta csepegtetik a részleteket a rajongóknak, szokatlan megoldásokkal. Videóklip helyett például egy ál-tévéshow-t forgattak, ahol három számot, köztük a We Existet is eljátszották. A felhőtlen nyári bulizenék után kellőképpen kiéheztem már egy olyan érzékeny lemezre, amin monumentális, élő hangszeres, minden figyelmemet megkövetelő dalok szerepelnek, már-már költői szövegekkel.

Sky Ferreira – Night Time, My Time

Bár Sky-nak csak egy-két dalát szeretem igazán, hamarosan megjelenő új albuma körül akkora a felhajtás, hogy a várakozás izgalma átragadt rám is. Ha a szomorkás hangjához legalább olyan fülbemászó dalok társulnak majd, mint amilyen az Everything Is Embarrassing volt, akkor lesz egy újabb rajongója személyemben.

Sleigh Bells – Bitter Rivals

Alexis Krauss és Edward Miller zajpopja sokat finomodott az első lemezük óta, és ennek azért örülök, mert hiába volt szimpatikus a koncepció, ha két számnál tovább nem bírta a fülem a visító gitárokat. Tetszik, hogy mindenféle vicces effektet is raktak a számaikba - csak a Sugarcane-t legalább százszor meghallgattam ezen a héten. Ha fel akarom pörgetni magam, a Sleigh Bells nem hiányozhat a lejátszómból.

Edit kedvence:

Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint – Lifelover

Az ősz sárgásbarna és vörös színeit, az elmúlást hangsúlyozó időszakot általában a jazz hangulatával párosítom. Ezért az idei kedvencem Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint – Lifelover című lemeze. Nemcsak azért, mert az énekesnő hangja jellegzetes és összetéveszthetetlen, hanem azért is, mert ez a búgó és sejtelmes, finom hangzással megkomponált lemez tökéletes kifinomultságot és eleganciát sugall.

Zsófi választottjai:

Lorde – Pure Heroine

Március óta mindenki erről a tizenhat éves új-zélandi lányról beszél (polgári nevén Ella Yelich-O'Connor), akkor jelent meg ugyanis Royal című száma, amiben a tipikus popsztárok távoli és nevetségesen pazarló életéről énekelt, a hazai sikere után pedig egészen az amerikai Billboard lista első helyéig jutott vele. A fiatal énekesnő maga írja a dalait, ami sokkal hitelesebbé teszi őket. A pop és az elektronika abszolút befogadható módon találkozik Lorde zenéjében, a szeptember végén megjelent Pure Heroine című első lemezén pedig a Royalon kívül olyan dalokra is érdemes figyelni, mint a Tennis Court vagy a Ribs.

MGMT – MGMT

Az amerikai, pszichedelikus rockot játszó együttes előző 2010-es albumát rongyosra hallgattam, és bevallom még ma is gyakran beteszem a lejátszóba annak legismertebb dalát a Time to Pretendet, ha rossz kedvem van. Ezek után és az augusztusban közzétett Your Life is a Lie után már nagyon vártam az új, cím nélküli albumot. Szeptemberben meg is jelent és hasonló sorsra fog jutni, mint az elődje, a Your Life is a Lie-on kívül nagyon szeretem még az Alien Dayst és a Plenty of Girls in the Sea-t.

Rita ezeket az albumokat imádja:

Nine Inch Nails – Hesitation Marks

Úgy vártam ezt a lemezt, mint a megváltást, és bár összeségében nem ez a kedvenc NIN albumom, mégis rengeteg számot imádok róla. A rock és az elektronika keveredéséért amúgy is odáig vagyok, így nem volt kérdés, hogy azonnal megszerzem az egyébként négy évig szünetelő zenekar visszatérő albumát. Ezúttal a gitártémák ugyan háttérbe szorultak, de Trent Reznor ismét jó anyagot hozott össze. Biztos, hogy ezt az albumot is rongyosra hallgatom tőlük!

Pearl Jam – Lightning Bolt

Annak ellenére, hogy debütáló Ten című lemezüket valószínűleg már sosem fogják felülmúlni (legalábbis nálam), a Lightning Bolt remekül hozza azt az életérzést, amit a Pearl Jam zenéjét jellemzi. Eddie Vedder hangja még mindig fenomenális, a zene jó, mi kell még? Egyszerűen szeretem, főleg a Mind Your Manners intro-ját.

Rovatfotó: Getty Images