Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Az új Wonder Woman: Gal Gadot

2015. június 23.

2 perc olvasás

film batman v. superman gal gadot gucci hollywood mozi
Az új Wonder Woman: Gal Gadot

Az izraeli színésznő nemcsak Hollywood, de a Gucci új kedvence is



A Halálos iramban 4 című akciófilmben debütált Hollywoodban, Gisele Yashart formálta meg, karaktere a következő részekben is feltűnt. Emellett kisebb szerepeket kapott több sorozatban, például a Törtetőkben, illetve a Párterápia és a Kéjjel-nappal című vígjátékokban is. A szorgalmas munka meghozta az eredményét, 2016-ban négy filmben vakmerő, drámai és komikus oldalát is megismerhetjük majd.

Többek közt ő alakítja a női főszerepet Ryan Reynolds és Kevin Costner mellett a Criminal című akciófilmben, majd John Hillcoat Triple 9 című filmjében tűnik fel Aaron Paullal, Kate Winslettel és Woody Harrelsonnal együtt. Most épp a Superbad és a Kalandpark című filmekkel ismertté vált rendezővel, Greg Mottolával forgatja a Keeping up with the Joneses című vígjátékot, melyben a Reklámőrültekből ismert Jon Hamm és legutóbb a Született bűnözőkben feltűnt Isla Fisher lesz a partnere.

Már azt is tudni lehet, hogy a Warner Bros. Galben látta meg az ikonikus hősnő, Wonder Woman 21. századi megfelelőjét. Ebben a szerepben először Zack Snyder nagy várakozással övezett Batman v. Superman: Az igazság hajnala című filmjében láthatjuk, melyben Ben Affleck alakítja Batmant, Henry Cavill Supermant, Lois Lane-t pedig Amy Adams formálja meg (a film világpremierjét 2016. márciusára időzítették). Ha ez még nem garantálná a 30 éves színésznő belépőjét az A-listás sztárok sorába, akkor legkésőbb az önálló Wonder Woman film biztosan meghozza az áttörést - már annak is zajlik az előkészítése, és a tervek szerint 2017-ben kerül majd a mozikba.

A felsorolt szerepekből is látszik, hogy Gal Gadot rendkívül sokoldalú és jóval több mint üres szépség. Két évig szolgált az Izraeli Védelmi Erőkben, imád motorozni és sportolni, így nem csoda, hogy az akciófilmek kaszkadőrmutatványaihoz sem kér dublőrt. Többször is azt nyilatkozta, hogy erős nőket szeretne alakítani a vásznon, és reméli, még több női forgatókönyvíró lesz a szakmában, ezzel párhuzamosan pedig kevesebb női áldozatszerep. De a keménység van gyengéd oldala is, ugyanis 2011-ben adott életet kislányának, Almának. Gal az erő, a nőiesség és a magabiztosság ideális kombinációját testesíti meg, így nem véletlen, hogy a Gucci divatház is felfigyelt rá: őt kérték fel, hogy a legújabb, ősszel érkező parfümjük kampányarca legyen.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez a világ 1...
1

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

10 horror fi...
2

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Mennyit tuds...
3

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Csak az embe...
4

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Új, döbbene...
5

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

A 25 legjobb...
6

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ez is az ala...
7

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

30 ikonikus...
8

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Ezek is érdekelhetnek

Hollywood eg...

Hollywood egyik legdrágább válása: többszáz millió dollárba került Harrison Ford szakítása – részletek

2025.07.21. 3 perc olvasás

divorce

Scarlett Joh...

Scarlett Johansson hivatalosan is felült Hollywood trónjára

2025.07.08. 2 perc olvasás

Movie

Ez az ikonik...

Ez az ikonikus parfüm Dua Lipa kedvence

2025.06.29. 2 perc olvasás

Illat

Őrületesen j...

Őrületesen jól néz ki: a 67 éves Sharon Stone friss fotóiról beszél most mindenki

2025.06.20. 2 perc olvasás

Photos

Erre a diétá...

Erre a diétára esküszik Kate Hudson: így marad top formában 40 felett

2025.06.14. 2 perc olvasás

Lifestyle

Zsebben hord...

Támogatott tartalom

Zsebben hordható luxus – miért hódít a mini parfüm szett az utazók körében?

Támogatott tartalom

2025.05.29. 3 perc olvasás

parfüm

Audrey Hepbu...

Audrey Hepburn – 5 érdekesség, amit nem tudtál a ma született színésznőről

2025.05.04. 2 perc olvasás

Születésnap

Jön az új Éh...

Jön az új Éhezők viadala-film: ők lesznek a főszereplők

2025.04.24. 2 perc olvasás

Movie

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves