Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

All Too Well

Az összes rejtett utalás Taylor Swift új kisfilmjéből

2021. november 16.

1 perc olvasás

ELLE

Taylor Swift zene kultúra kisfilm klip művészet
Az összes rejtett utalás Taylor Swift új kisfilmjéből

Ahogy azt megszokhattuk, az énekesnő legújabb dalához forgatott kisfilm is tele van rejtett utalásokkal. Lássuk, mindet észrevetted-e!


Eddig sosem hallott, új számokkal kiegészítve adta ki 2012-es Red című albumát Taylor Swift, amelynek egyik legnépszerűbb felvétele az All Too Well című sláger tízperces változata. Az énekesnő már évek óta célozgatott rá, hogy a dalnak létezik egy hosszabb verziója, amely most a Red (Taylor’s Version) című albumon kapott helyet – és amihez egy komplett rövidfilmet is forgattak.

Az All Too Well két főszereplője Sadie Sink és Dylan O’Brian, a filmet pedig maga Taylor írta és rendezte. A dal feltehetően az énekesnő Jake Gyllenhaallal való párkapcsolatának állít emléket, erre utal a kisfilm két szereplője közötti korkülönbség is – Sadie 19, Dylan pedig 30 éves, míg Taylor 20, Jake pedig 29 éves volt, amikor a való életben randizni kezdtek.

Ez csupán egyike azoknak a rejtett utalásoknak, amelyek helyet kaptak a közel 15 perces kisfilmben. Taylor Jimmy Fallon talkshow-jában úgy fogalmazott, „bizarr, hogy mennyi van belőlük a kisfilmben.” Utánajártunk, mire is gondolhatott pontosan az énekesnő!

sál

A dalszöveg szerint Swift a volt sógornőjénél hagyta a sálját, akiről sokan azt feltételezik, hogy Jake valódi nővérére, Maggie Gyllenhaalra utalt ezzel. Maggie-t egyszer a Watch What Happens Live with Andy Cohen című műsorban is kérdezték arról a bizonyos kiegészítőről. Erre így válaszolt: „Tudjátok, sosem értettem, miért kérdez mindenki erről a sálról... Nem tudok semmit a sálról. Az biztos, hogy lehetséges. Nem tudom.” A kisfilm fiktív világában Taylor exe tizenhárom évvel később a sállal a nyakában jelenik meg az egyik felolvasóesten.

Csokis keksz

Ha valamit biztosan tudunk Taylor Swiftről, az az, hogy imád sütni. A szóbeszéd szerint 1989 című albumának titkos meghallgatásaink a rajongói közül több szerencsést is meghívott az otthonába az énekesnő, hogy eljátssza nekik a vadonatúj dalait, és csoki keksszel várta a vendégeket.

Egy másik mókás tény erről a jelenetről: Sadie Sink apját Shawn Levy, a Stranger Things című sorozat executive producere és rendezője alakítja – amely sorozatban Sadie is feltűnt.

Beszélő ruhatárak

Amellett, hogy a kisfilm főszereplője, Dylan O’Brian igencsak hasonlít Jake Gyllenhaalra, a ruhatárukban is találni közös pontokat. A klipben látott kockás ing és kötött sapka is alapdarabnak számít a színésznél, előbbi ráadásul rímel a dal szövegére is: „After plaid shirt days and nights when you made me your own…”

Ugyanígy párhuzamot fedezhetük fel Sadie klipben látott ruhái, és Taylor való életbeli megjelenése között. A fekete garbó és a piros rúzs is Taylor védjegyének számít, ezeket viselte akkor is, amikor TikTok-videójában bejelentette, hogy bakelitlemez formájában is kiadják a Red felfrissített változatát.

Lesifotók

A klipben láthatunk egy jelenetet, amikor Sadie-t Dylan a hátán cipeli – ez kísértetiesen hasonlít az első paparazzifotókra, amelyek nyilvánosságra kerültek az akkoriban randizgató Taylorról és Jake-ről.

We are never ever getting back together

A kisfilm montázsának egyik jelenetében Sadie az ágyon fekve sír, miután letette a telefont. Ez a pillanat Taylor We Are Never Ever Getting Back Together című számára utalhat, amelyről sokan feltételezik, hogy Jake Gyllenhaalról szól. A dalban Taylor az alábbi sorokat énekli: „So he calls me up and he's like, „I still love you” / And I'm like, I'm just, I mean this is exhausting, you know? / Like we are never gonna get back together, like, ever?”

Jake a stáblistán

A történet 13 évvel későbbi jeleneteiben Sadie helyett magát Taylort láthatjuk, míg Dylan idősebb karakterének csak a sziluettje kivehető, az arca végig takarásban marad. A stáblistán azonban feketén-fehéren ott virít a színész neve: Jake Lyont kérték fel a nyúlfarknyi szerepre, a névválasztás pedig minden bizonnyal nem a véletlen műve.

Könyv

Egy szemfüles rajongó szúrta ki azt, hogy a kisfilmben látható „All Too Well” című könyvet Taylor októberben már felvillantotta a TikTok-csatornáján is. A minivideóban éppen dalszöveget ír, most pedig már azt is tudjuk, hogy az All Too Well dalának szövegén dolgozott az énekes-dalszerző.

13 évvel később

Nem titok, hogy Taylor Swift nagy rajongója a 13-as számnak, így a kisfilmben ábrázolt időugrás is pontosan 13 évet ölel fel.

Vörös haj

Ha nem is titkos utalás, mindenképp megfigyelhettük, hogy a szőke tincseiről is ismert Taylor odáig van a vörös fürtökért. A Babe és a Bad Blood című klipjeiben is láthattuk már vörös hajjal – a mostani talán arra tett utalás lenne, hogy hamarosan az 1989 című albumát is újra kiadja? Erre csak az idő adhat választ…

1989-es autó

A rajongók már a kisfilm előzetesében kiszúrták, hogy a pár egy 1989-es Mercedes-Benz S-osztályú autót vezet – ez Taylor 1989 című, Grammy-díjat nyert albuma előtti tisztelgés lehet.

Keresztrejtvény

Az egyik jelenetben Dylan és Sadie az ágyban lazítanak és nevetgélnek, miközben keresztrejtvényt fejtegetnek. Ismerősen hangzik? Egy rajongó bizony kiszúrta, hogy ez valószínűleg utalás a „Red” című szám dalszövegére, amelyben Taylor azt énekli: „Fighting with him was like trying to solve a crossword and realizing there's no right answer.” (Vele harcolni olyan volt, mintha keresztrejtvényt próbálnék fejteni, és rájönnék, hogy nincs helyes válasz.)

The Moment I Knew

A ' Red' album egy másik dalának, a „The Moment I Knew”-nak a dalszövege is megelevenedik, amikor Sadie vörös rúzsban jelenik meg egy buliban. Mindenki jól érzi magát, kivéve őt: „And it was like slow motion / Standing there in my party dress / In red lipstick / With no one to impress / And they're all laughing / As I'm looking around the room / But there was one thing missing / And that was the moment I knew.” (És olyan volt, mintha lassított felvételen / Álltam ott a partiruhámban / Piros rúzsban / Senkit sem tudtam lenyűgözni / És mindenki nevetett / Ahogy körbepillantottam a teremben / De egy dolog hiányzott / És ez volt a pillanat, amikor tudtam.)

White Horse

A Fearless album „White Horse” című kislemeze 2008-ban jelent meg – ez ugyan néhány évvel megelőzte Taylor és Jake kapcsolatát, ám a jelenetek közötti hasonlóság így is egyértelmű.

Piros doboz

Egy elhivatott rajongó figyelmét a klipbe látott élénk piros ajándékdoboz sem kerülhette el. Ezt Taylor 21 nappal az album megjelenése előtt egy TikTok-videójában is elrejtette.

Ruhacsere

A Last Kiss című dal sorait is viszontláthatjuk a kisfilmben: „But now I'll go / Sit on the floor wearing your clothes / All that I know is I don't know / How to be something you miss.” (De most elmegyek / Ülök a földön a ruháidat viselve / Csak annyit tudok, hogy nem tudom / Hogyan lehetek valami, ami hiányzik neked.) A klip elején Dylan egy kék-barna kockás inget visel, ebben láthatjuk kicsivel később Sadie-t is, miközben a kapcsolatukat siratja.

Születésnapi torta

A kisfilmben Sadie 21 gyertyát fúj el a születésnapi tortáján, ahol a párja nem jelent meg. Ez a jelenet a Lover című slágert idézi, amelyben Taylor ugyancsak egy születésnapi torta gyertyáit fújja el, immár egy barátjával az oldalán.

Forrás: Elle

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
1

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

30 ikonikus hollywoodi barátság
2

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

 Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról
3

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!
4

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz
5

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

10 horror film, amit képtelenség végignézni 
6

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Menne a töriérettségi? 10 kérdésből megmondjuk, hogyan szerepelnél a vizsgán!
7

Menne a töriérettségi? 10 kérdésből megmondjuk, hogyan szerepelnél a vizsgán!

2023.05.10. 1 perc olvasás

Menne a töriérettségi? 10 kérdésből megmondjuk, hogyan szerepelnél a vizsgán!

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról
8

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

ezek is érdekelhetnek

Megérkezett a Bridgerton bakivideója, ezek voltak a 2. évad legviccesebb pillanatai

Megérkezett a Bridgerton bakivideója, ezek voltak a 2. évad legviccesebb pillanatai

2024.03.27. 1 perc olvasás

SEASON 2

Taylor Swift szoknyáját akarja mindenki, ez lesz a tavasz legmenőbb darabja

Taylor Swift szoknyáját akarja mindenki, ez lesz a tavasz legmenőbb darabja

2024.03.27. 2 perc olvasás

NEW TREND

Kiderült, Katalin hercegné miért szerepelt egyedül a bejelentő videójában

Kiderült, Katalin hercegné miért szerepelt egyedül a bejelentő videójában

2024.03.27. 2 perc olvasás

Royal Family

Katalin hercegné bejelentő videóján fontos dolgot szúrtak ki az emberek

Katalin hercegné bejelentő videóján fontos dolgot szúrtak ki az emberek

2024.03.25. 1 perc olvasás

Royal Family

Jennifer Lopez edzős videója felrobbantotta a netet, hihetetlenül néz ki

Jennifer Lopez edzős videója felrobbantotta a netet, hihetetlenül néz ki

2024.03.25. 2 perc olvasás

MOZGÁS

Nagy titok derült ki Katalin hercegné videójáról, ezért szerette volna ő bejelenteni a betegségét

Nagy titok derült ki Katalin hercegné videójáról, ezért szerette volna ő bejelenteni a betegségét

2024.03.24. 2 perc olvasás

ROYAL FAMILY

Videó: Izgalmas részlet érkezett a Bridgerton 3. évadából, romantikusan folytatódik a sorozat

Videó: Izgalmas részlet érkezett a Bridgerton 3. évadából, romantikusan folytatódik a sorozat

2024.03.20. 1 perc olvasás

SEASON 3

Katalin hercegnéről először készült videó a műtétje óta, sokat elárul az állapotáról

Katalin hercegnéről először készült videó a műtétje óta, sokat elárul az állapotáról

2024.03.19. 2 perc olvasás

ROYAL FAMILY

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves