Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

A hét férfija: Eddie Redmayne

2015. január 21.

3 perc olvasás

a hét férfija a mindenség elmélete angol brit eddie redmayne hollywood
A hét férfija: Eddie Redmayne

A másik nagy Oscar-esélyes



Klasszikus karriertörténet az övé: gyerekkorában kezdett színházban szerepelni, 2010-ben Laurence Olivier-díjat is nyert, mely a legrangosabb brit színművészeti elismerés. A színház máig fontos számára és meghatározza gondolkodásmódját. Egy interjúban például azt mondta, hogy filmezés közben folyamatosan ébernek kell lennie és egyfolytában gondolkoznia, ami fárasztó. Ráadásul csak néhány óra egy jelenet és utána hat hónapig tart, mire láthatja a végeredményt, nem tud többször új gondolatokat hozni a szerepbe. Sokáig olyannyira nem foglalkoztatta a filmezés, hogy filmeket sem nézett - Scarlett Johansson A másik Boleyn lány 2008-as forgatásán írt össze neki egy listát olyan alkotásokról, melyeket feltétlenül látnia kell.

Filmes műveltségének hiánya azonban egyáltalán nem vált hátrányára. Két remek minisorozatban is szerepelt az elmúlt években: A katedrálisban, mely a XII. századi Angliában játszódik és az azonos című, népszerű Ken Follett regény alapján készült, illetve a Birdsong című szerelmes-háborús történetben Clémence Poésy oldalán.

Természetesen Hollywood sem váratta sokáig, 2006-ban a Robert de Niro rendezte Az ügynökségében tűnt fel, majd jött egy kisebb szerep (A másik Boleyn lány). A világ nagy része viszont csak a 2011-es Egy hét Marilynnel óta ismeri. Ő játszotta a történet férfi főszereplőjét, a fiatal filmes asszisztenst, aki eltölthetett egy hetet Marilyn Monroe-val. Egy évvel később Eddie alakította A nyomorultak filmváltozatában a romantikus Mariust, idén pedig a megkerülhetetlen tudós, Stephen Hawking bőrébe bújt. Alakításáért már el is nyerte a legjobb férfi főszereplő Golden Globe-díját dráma kategóriában, és úgy fest, ő az egyetlen komoly kihívója Michel Keatonnak az idei Oscar-díjátadón. Februárban pedig újra láthatjuk, ő lesz a Jupiter felemelkedése című sci-fi egyik gonosza.

Eddie azonban üstökösként ívelő karrierje mellett érdekes és vicces interjúiról is ismert. A brit Elle gyűjtőknek szánt januári borítóján pózolt, és a szerkesztőség tagjai azt írták, állandóan nevettette őket. Eddie magán is viccelődik, például azon, hogy színvak. Azt mondja, soha nem tudja, valójában hogy fest, amikor felöltözik és egészen konkrét kedvenc színe is van (az IKB, vagyis International Klein Blue). De szívesen oszt meg olyan történeteket is az újságírókkal, hogyan hazudott arról az Elizabeth (2015) című sorozat forgatása előtt, hogy tud lovagolni, hogy aztán az első nap a rendező a magnetofonba kiabálja, hogy „Mcskos hazug vagy, Redmayne!”.


Képek: Profimedia - Red Dot, Esquire, Golden Globes Instagram

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A 25 legjobb...
1

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ez a világ 1...
2

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Csak az embe...
3

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

30 ikonikus...
4

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Ez is az ala...
5

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Új, döbbene...
6

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

10 horror fi...
7

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Mennyit tuds...
8

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Ezek is érdekelhetnek

Vége itt az...

Vége itt az új Star Wars-film előzetese, ez izgalmas lesz

2026.04.20. 2 perc olvasás

Trailer

Ez az apró v...

Ez az apró változtatás teljesen átalakítja az előszobát – a britek már rég így csinálják

2026.04.01. 5 perc olvasás

hangold át

Különleges v...

Különleges vacsora Budapesten – ahol élmények is várnak az ízek mellett

2026.03.16. 6 perc olvasás

programok

Itt a válasz...

Itt a válasz, ezért annyira felszabadító élmény a moziban sírás

2026.03.11. 3 perc olvasás

Psychology

A hollywoodi...

A hollywoodi bérszakadékokról vallott Gillian Anderson, elkeserítő a helyzet

2026.03.10. 3 perc olvasás

Fontos

Gryllus Dork...

Gryllus Dorka: „Teret kell hagyni a jó pillanatok megélésének”

2026.02.18. 7 perc olvasás

INTERJÚ

Imádja Holly...

Imádja Hollywood a feltörekvő divattervezőt – te is biztos beleszeretsz a ruháiba

2026.02.05. 4 perc olvasás

fashion designer

Oscar-díjra...

Oscar-díjra jelölt filmet is vetít a január végi fesztivál

2026.01.02. 4 perc olvasás

Movies

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves