Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

A Hatalmas kis hazugságok tarolt az idei Emmyn

2017. szeptember 18.

2 perc olvasás

big little lies Nicole Kidman
A Hatalmas kis hazugságok tarolt az idei Emmyn

Nicole Kidman, Reese Witherspoon és munkatársaik az összes díjat elnyerték, amire jelölték őket.


A Hatalmas kis hazugságok kapta a legjobb televíziós minisorozat díjat, amelyet az alkotásban producerekként és színészként is részt vevő Reese Witherspoon és Nicole Kidman vettek át. „Kerüljenek a nők a saját történeteik előterébe” – mondta Nicola Kidman - „hadd legyenek ők ezeknek a történeteknek a hősei. Köszönjük, hogy megkaptuk erre a lehetőséget, és hogy a közönség is szeretettel fogadta, amit csináltunk”. Barátságuk Reese Witherspoonnal, ahogy mondta, „a frusztrációból teremtett lehetőséget, amit azért éreztünk, mert nem kaphattunk igazán jó szerepeket. Több nagyszerű szerepet a színésznőknek! Köszönöm!”

Kidman a legjobb női főszereplő díját is elnyerte, Celeste szívszaggató, összetett, nehéz karaterének megformálásáért. „Néha, mikor játszunk, közvetíthetünk valamilyen magasabb eszmét is” – mondta. Ráirányítottuk a figyelmet a családon belüli erőszakra. Ez a bonyolult, alattomos betegség sokkal nagyobb mértékben jelen van, tele szégyennel és titkolózással, mint ahogy magunknak bevallanánk. Azzal, hogy ezt a díjat megkaphattam, most biztosan erősebb figyelem illeti majd.”

Laura Dern nyerte a legjobb női mellékszereplő díját a kissé sérült, helyenként ijesztő Renata megformálásáért. „11 éves korom óta játszom, és szeretném megköszönni a televíziós akadémiáknak, hogy megtisztelték a sorozatunkat, amiben egy fantasztikus női csapattal dolgozhattam együtt”.

Alexander Skarsgård vitte haza a legjobb férfi mellékszereplő díját, ő alakította Celeste bántalmazó és egyben szenvedélyes férjét, Perryt, és megköszönte „a hihetetlen hölgyeknek, akik a forgatás alatt bevették a lánycsapatba”

Jean-Marc Vallé kapta a legjobb rendezés díját a mini sorozatok között, de az Emmy régi kedvence, David E. Kelley helyett a legjobb forgatókönyv díját Charlie Brooker vitte el a Black Mirrorért.

A Hatalmas kis hazugságok az ún. Creative Arts Emmyn még a casting, a zenei szerkesztés, és a kortárs kosztümök díját is elnyerte, így összesen hat díjat zsebeltek be.  Gratulálunk, mi imádtuk!

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A 25 legjobb...
1

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ez is az ala...
2

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Csak az embe...
3

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

10 horror fi...
4

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Mennyit tuds...
5

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Ez a világ 1...
6

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Új, döbbene...
7

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

30 ikonikus...
8

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Ezek is érdekelhetnek

Nicole Kidma...

Nicole Kidman váratlan döntést hozott, új szakmát tanul

2026.04.13. 2 perc olvasás

Azta!

Azta! Ebben...

Azta! Ebben a merész, áttetsző ruhában hódította meg a vörös szőnyeget Nicole Kidman

2026.04.09. 2 perc olvasás

Style

Kis kerted v...

Kis kerted van? Nicole Kidman trükkje teljesen megváltoztatja, amit eddig a növényekről gondoltál

2026.04.08. 4 perc olvasás

látványos

Keith Urban...

Keith Urban barátja elárulta, így van most a zenész, amióta elvált Nicole Kidmantől

2026.03.29. 2 perc olvasás

Divorce

Nicole Kidma...

Nicole Kidman újra szerelmes? Ez a színész rabolhatta el a szívét

2026.03.22. 2 perc olvasás

Love

Nicole Kidma...

Nicole Kidman elárulta, így változtatta meg annak idején az életét az Oscar-díj

2026.03.16. 2 perc olvasás

Vallomás

A legrosszab...

A legrosszabb filmes csókjáról vallott Nicole Kidman

2026.03.14. 2 perc olvasás

Kiss

Nicole Kidma...

Nicole Kidman megtörte a csendet a válásáról

2026.03.11. 2 perc olvasás

Divorce

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves