Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Futball

A lelátóról néztük Cristianót, de nem ez volt a legérdekesebb

2021. június 16.

7 perc olvasás

Patakfalvi Dóra

foci Cristiano Ronaldo magyar foci meccs
A lelátóról néztük Cristianót, de nem ez volt a legérdekesebb

Élőben, 67 ezer nézővel együtt láttuk a magyar-portugál meccset, fantasztikus hangulatban. Közben felmértük a büfék, a női vécék és Ronaldo állapotát.


Mikor voltál utoljára 67 ezer ember társaságában, kérdezem magamtól a bejáratnál, majd rögtön arra gondolok, hogy az elmúlt másfél évben ez a szám úgy 6-8 fő lehetett maximálisan. Aztán George Michael és Madonna budapesti koncertje ugrik be tíz évvel ezelőttről, de azokon csak hátakat és a kivetítő felső sarkait láttam valójában. Most viszont tényleg egészen lenyűgöző a látvány, ahogy az ellipszisformát megtölti az embertömeg, a pályát pedig reflektorként világítja meg a délutáni nap.

Női mosdó van, bor nincs

Az Európa Bajnokság egyik főszponzorának, a Hisense-nek köszönhetően juthattam el a Magyarország-Portugália csoportmeccsre. A meghívásnak annak ellenére is megörültem, hogy az én sportom inkább a tenisz, az első érzésem mégis a meglepettségé volt: mit keres majd egy női lap szerkesztője a férfiak játszóterén? 

Meggyőződésem ugyanis, hogy kevés műfajt uraltak le annyira a férfiak, mint a labdarúgást – legalábbis néhány évvel ezelőttig. Engem egész női pályafutásom alatt soha (s_o_h_a) nem ért annyi lenéző pillantás, mellőzöttség, „tudd, kislány, hogy hol a helyed” típusú szexizmus, mint amikor meccsnézős férfitársaságokban én is szerettem volna hozzászólni a látottakhoz. Nem beszélve azokról a helyzetekről, amikor a fiúk bevettek a kispályás focijukba. Pedig, bár hivatalosan ugyan sosem tanultam focizni, családilag mégis úgy alakult, hogy tudok közel annyit dekázni, mint az igazságügyi miniszterünk, és a sportággal kapcsolatban úgy általában – a lesszabálytól Guardioláig – viszonylag képben vagyok.

De a közelmúltban a helyzet tényleg sokat változott, a labdarúgás igyekezett meghallani az idők szavát: egyre több figyelem esett a női focicsapatokra, a nagy futball-eseményekre készült reklámokban egyre több drukkerlány tűnt fel, ahogy a tévéstúdiókban is egyre több női műsorvezető kapott helyet. Mára pedig eljutottunk oda, hogy Berkesi Judit profibban vezényel le egy futballszakértőkkel folytatott beszélgetést, mint bármely férfikollégája, az amerikai női futballválogatott pedig konkrétan híresebb a férfinál. (Talán a bírók arányán lehetne még kicsit csiszolni: míg a legtöbb labdasportban már fel sem tűnik a férfimezőny női bírója, ugyanez a fociban még mindig az ufóészlelésekhez hasonlítható jelenség.)

Ez a változás a Puskásban is szemmel látható, legalább minden második baráti társaságban ott ülnek a nők is, rengeteg a fiatal pár és a középkorú házaspár, sőt előfordulnak komplett családok is, unokától nagymamáig. Ennek ellenére az első meglepetés a női mosdónál ér, ami előtt nemhogy sor nincs, gyakorlatilag üres – nem is tudom, tömegrendezvényen volt-e már hasonló élményem. A büfékben azonban már kevésbé vettek figyelembe genderszempontokat, miután kizárólag üdítőt és sört árulnak. Ezzel, így június közepére, le is tudtam az évi rendes sörfogyasztásom.

Cristiano megindul

Aki nem látott még élőben futballmeccset, annak elárulom, hogy két dolgot nehéz eleinte megszokni: az egyik, hogy nem tudod visszanézni a lassításokat, a másik, hogy nem segít a látottak értő tolmácsolásában Hajdú B. István. Cristiano Ronaldo mozgását viszont akkor is felismertem volna, ha nem a pályához közeli, 16. sorban ülök, így azonban láthattam még a méltatlankodó mimikáit is. CR7 atletikus felépítése és dinamikája azzal együtt is lenyűgöző, hogy az emberi karaktere, khm, kevésbé. És ne feledjük, a portugál az első játékos, aki a mostanival együtt öt Európa-bajnokságon is pályára lépett, 36 évesen. Age is just a number, egyre inkább az élsportban is (hello, Roger!).

A meccset szakmailag érthető okokból most nem elemezném. Az biztos, hogy a magyar csapat sokáig meglepően jól tartotta magát az UEFA európai rangsorában 22 hellyel előtte álló válogatottal szemben, miután közel a meccs végéig sikerült kivédekezniük minden portugál helyzetet. A 79. percben viszont olyasmi történt, ami a közvetítésekből egészen biztosan nem jön át: Schön Szabolcs váratlan gólja után néhány másodpercre tényleg felrobbant a stadion, a kollektív öröm kivételes pillanatai voltak ezek. De lest fújtak sajnos, jogosan – és jött újra a füttykoncert.

Aztán tíz percen belül kaptunk hármat. 0:3.

A dilemma

A fantasztikus hangulat ellenére viszont én sem tudtam figyelmen kívül hagyni azt a sokakat foglalkoztató dilemmát, hogy lehet-e teljes szívvel szurkolni valaminek, amit kisajátított magának egy olyan politika, amely, hogy mást ne mondjunk, a sokak számára elérhető tömegsport helyett inkább kevesek profi sportjába invesztál súlyosan aránytalan összegeket? Az előző napi, LMBTQI+ közösség melletti szolidaritási tüntetés után és a vonatkozó törvény megszavazásának napján pedig mi sem lehetett volna kellemetlenebb, mint hogy honfitársaink egy része már a beléptetéskor ütemesen azt skandálja, hogy „Krisztiánó homoszexuál”? Bent aztán még elhangzottak cifrább variációk is a témára, néhány magasba emelt homofób transzparens miatt pedig már az UEFA is vizsgálódik. A helyszínen szerencsére ezek egyedi eseteknek tűntek: a magyar közönség nagy része – a saját ízlésemhez képest bántó kifütyülések mellett is – összességében mégis kulturált maradt. A meccs előtti vonulás vállalhatatlan rigmusain túl pedig a szurkolók néha azért voltak jó fejek is, például amikor a dánok szívrohamon átesett játékosa, Christian Eriksen nevét skandálták.

És bármit gondoljunk is jelenleg az országunkról vagy annak vezetőiről, szerintem  nem lehetünk annyira cinikusak, hogy egy hatvanezres kórus himnuszától legalább egy kicsit ne hatódjunk meg. Vagy a kisfiúk és kislányok pirosra izgult arcától, akik láthatóan annyira drukkoltak a csapatuknak, mintha a győzelmen a holnapi tízóraijuk múlt volna.

Ez a hangulat marad tehát számomra a meccsből a legemlékezetesebb, de lelkesebb futballrajongó azért nem lettem tőle. Az én közegem marad a tenisz, ahol a labdameneteket síri csendben játsszák, és a közönség legfeljebb akkor mordul fel finoman, ha valaki a földhöz vágja az ütőjét. És még a nők és férfiak közötti egyenlő bérezésben is jóval a futball előtt járnak.

A jegyért köszönet a világ első csúcskategóriás szónikus lézertévéjét gyártó Hisense márkának és a Gorenje Magyarországnak.


A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
1

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
2

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
3

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
4

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
5

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
6

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
7

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
8

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

ezek is érdekelhetnek

Fotó: Jack Nicholson közel 2 év után először mutatkozott a nyilvánosság előtt

Fotó: Jack Nicholson közel 2 év után először mutatkozott a nyilvánosság előtt

2023.05.01. 2 perc olvasás

FOTÓK

Cristiano Ronaldo barátnője elárulta az igazat a kapcsolatukról

Cristiano Ronaldo barátnője elárulta az igazat a kapcsolatukról

2023.04.28. 1 perc olvasás

REAKCIÓ

Életük drámájáról vallott Cristiano Ronaldo szerelme

Életük drámájáról vallott Cristiano Ronaldo szerelme

2023.03.16. 2 perc olvasás

Vallomás

 Cristiano Ronaldo megható fotót töltött fel a 9 hónapos kislányáról

Cristiano Ronaldo megható fotót töltött fel a 9 hónapos kislányáról

2023.02.15. 1 perc olvasás

Baby photo

Új rekord: Lionel Messi fotója lett minden idők leglájkoltabb Instagram-posztja

Új rekord: Lionel Messi fotója lett minden idők leglájkoltabb Instagram-posztja

2022.12.21. 2 perc olvasás

A tojásnak annyi

Megható: így ünnepelt Lionel Messi a családjával

Megható: így ünnepelt Lionel Messi a családjával

2022.12.20. 2 perc olvasás

Világbajnok

Nem hiszed el, mi volt David Beckham első dolga a vb-döntő után

Nem hiszed el, mi volt David Beckham első dolga a vb-döntő után

2022.12.19. 2 perc olvasás

Vége

Vilmos herceg szívszorító bejegyzést tett közzé

Vilmos herceg szívszorító bejegyzést tett közzé

2022.12.12. 1 perc olvasás

Twitter

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves