Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Varázserejű kiegészítő: hogyan lett a napszemüveg?

2013. június 04.

3 perc olvasás

cicaszem divattörténet napszemüveg pilótaszemüveg ray-ban
Varázserejű kiegészítő: hogyan lett a napszemüveg?

A csiszolt smaragdtól a dizájnhullámig



Varázserő és kezdetleges formák

A napsütés öröktől fogva bántotta az emberek szemét, így nem csoda, hogy már az ókorban megpróbáltak védekezni ellene. A kínaiak már több ezer évvel ezelőtt színes csiszolt üvegeket helyeztek a szemük elé, és bár a régészek szerint elsősorban mágikus erőt tulajdonítottak a kis lencséknek, kétségtelenül jótékony hatásuk is volt. A Római Birodalomban viszont már tudatosan használták a napszemüveg elődjét, hiszen a csatába menetelő katonák sötét színű kristályokkal védték szemüket, Néró császár pedig csiszolt smaragdon keresztül nézte a gladiátorcsatákat a szikrázó napsütésben.

Háborús segédeszközből nélkülözhetetlen kiegészítő

A napszemüvegek elterjedésére különböző praktikus okokból még jó pár évszázadot kellett várni. Akkor nyílt lehetőség a színezett lencsék használatára, amikor az olvasószemüvegeket is fülnél kezdték rögzíteni - az első darab tehát csak a 20. század elején készült el. Ahhoz azonban, hogy elnyerjék mai, divatos kinézetüket, egy kis katonai segítségre volt szükség. Így született meg az azóta is klasszikus fazonnak számító pilóta-napszemüveg, melyet 1937-től neveznek Ray-Bannek, és amely a háborúk után a szabadság szimbólumává vált.

Az '50-es, '60-as években már a divat fontos eleme volt a napszemüveg, sőt James Dean, aki először viselte a filmvásznon, a hódítás eszközévé is tette. A hírességek elengedhetetlen kellékkévé vált a mindennapokban, mivel stílust és titokzatosságot kölcsönzött, valamint védelmet nyújtott a magánéletükben is, különösen az egyre szaporodó paparazzók ellen. Így például Sophia Loren, Brigitte Bardot és Audrey Hepburn is előszeretettel jelent meg az akkor trendi cicaszem formájú darabokban, míg Jacqueline Kennedy Onassis a szinte teljes arcot eltakaró modelleket favorizálta. Vagy gondoljunk Karl Lagerfeldre, aki szinte soha nem hajlandó kedvenc kiegészítője nélkül mutatkozni.

Trendorgia

Az idei trendek számtalan választási lehetőséget kínálnak. Bármely fazont és színt választhatjuk a stílusunknak vagy éppen az aktuális szettünknek megfelelően, így az örökzöld pilótát, az újra menő, John Lennon-féle kerek üvegűt, a nőies cicafazont, vagy a hatalmas, bogárszemet idéző lencséket, a keret pedig kristályostól élénk színűn át sportosig szintén nagyon sokféle lehet.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő
1

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

2022.09.18. 2 perc olvasás

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének
2

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

2022.11.19. 2 perc olvasás

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik
3

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

2022.07.21. 2 perc olvasás

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért
4

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

2022.07.25. 2 perc olvasás

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban
5

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

2022.10.08. 2 perc olvasás

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné
6

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

2022.07.18. 3 perc olvasás

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján
7

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

2022.09.30. 2 perc olvasás

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné
8

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

2022.09.30. 2 perc olvasás

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

Ezek is érdekelhetnek

Kiderült, Katalin hercegné, milyen alkalmakkor viselhet napszemüveget az etikett szerint

Kiderült, Katalin hercegné, milyen alkalmakkor viselhet napszemüveget az etikett szerint

2023.08.12. 2 perc olvasás

Divat

A színes napszemüveg a nyár legnagyobb trendje

A színes napszemüveg a nyár legnagyobb trendje

2023.06.25. 2 perc olvasás

FASHION

Ilyen volt a Carrera VIP nyárindító bulija Budapesten

Támogatott tartalom

Ilyen volt a Carrera VIP nyárindító bulija Budapesten

Támogatott tartalom

2023.06.13. 4 perc olvasás

Carrera x Majka

Audrey Hepburn híres napszemüvegét most te is megvásárolhatod

Audrey Hepburn híres napszemüvegét most te is megvásárolhatod

2022.06.16. 1 perc olvasás

Holly

Élvezd a világot színesben a Polaroiddal!

Élvezd a világot színesben a Polaroiddal!

2022.06.15. 3 perc olvasás

Az ikonikus Miss Dior ruha története

Az ikonikus Miss Dior ruha története

2021.11.21. 6 perc olvasás

Catherine

Hordható technológia: itt a Ray-Ban első okosszemüvege

Hordható technológia: itt a Ray-Ban első okosszemüvege

2021.09.13. 1 perc olvasás

Stories

A legjobb frizurák (nap)szemüveghez

A legjobb frizurák (nap)szemüveghez

2021.06.27. 1 perc olvasás

Bekeretezve

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves