Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Fashion 2024

3 trend, ami 2024 tavaszán már nem lesz népszerű

2024. március 28.

2 perc olvasás

Szentkuty Nikolett

kiegészítők cipők ruha női divat öltözködés 2024 divat
3 trend, ami 2024 tavaszán már nem lesz népszerű
© Shutterstock

A divatvilágban a trendek folyamatosan változnak, bizonyos ruhadarabok és stílusok pedig feledésbe merülnek.


Nem kell feltétlenül divatgurunak lenned ahhoz, hogy feltűnjön: néha egy-egy trend eltűnik, hogy új stílusok vegyék át a helyét.

Bár a teljes ruhatárát senki nem cseréli le egyik pillanatról a másikra, és még a stylistok szerint is elsődlegesen az egyéni adottságok alapján kell megválogatni a ruhadarabokat, azért érdemes tisztában lenni azzal, hogy mi történik a divat világában.

Nézd meg, hogy ebben az évben milyen ruhadarabokat érdemes hanyagolni, és mik helyettesíthetik ezeket!

4 trend, amit ebben az évben inkább már ne kövess

Farmerdzsekik

Kétségtelen, hogy a farmer örök, de ez elsősorban a nadrágokra igaz. Ha könnyű dzsekikről van szó, akkor 2024-ben inkább a műszőrme számít divatosnak.

Ezekben a darabokban igazán nőies lehetsz, és attól sem kell tartanod, hogy nem találod meg az ízlésednek megfelelő modellt.

Egyszínű edzőcipő

Bár egy visszafogott, egyszerű edzőcipő hasznos alapdarab, de idén ebbe nem érdemes befektetni, ugyanis a színes tornacipők veszik át az uralmat.

Az élénkebb színekkel feldobhatod a megjelenésed, különösen akkor, ha a sportos stílus áll közel hozzád. Ne feledd, ezeket nem csak sportoláskor viselheted, sőt: a hétköznapok során az egyik legkényelmesebb viseletnek számítanak.

Rojtos díszítések

Egy ruha jellegét nagyban meghatározhatja az, hogy milyen díszítéseket használtak a készítői.

A rojtok gyakran megjelenő elemek, ám mostantól a masnik lesznek a legnépszerűbb kiegészítők. Legyen szó hajszalagról vagy egy ruha izgalmasabbá tételéről, ezek a vidám díszítések nem fognak cserben hagyni, ráadásul kifejezetten nőiesek.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné
1

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

2022.07.18. 3 perc olvasás

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért
2

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

2022.07.25. 2 perc olvasás

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné
3

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

2022.09.30. 2 perc olvasás

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban
4

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

2022.10.08. 2 perc olvasás

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő
5

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

2022.09.18. 2 perc olvasás

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének
6

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

2022.11.19. 2 perc olvasás

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik
7

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

2022.07.21. 2 perc olvasás

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján
8

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

2022.09.30. 2 perc olvasás

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves