Totális táska-tendencia

A hollywoodi álomgyárban tűsarkon tipegnek ki és be a trendek – jelenleg például épp a válódivat korszakát éljük, Heidi Klummal és Demi Moore-ral az élen – ám van egy olyan mánia, amely lassan évtizedek óta változatlan maradt. Nagy vagy kicsi, bőr vagy mű, nem számít... A lényeg, hogy táska legyen!

A hollywoodi álomgyárban tűsarkon tipegnek ki és be a trendek – jelenleg például épp a válódivat korszakát éljük, Heidi Klummal és Demi Moore-ral az élen – ám van egy olyan mánia, amely lassan évtizedek óta változatlan maradt. Nagy vagy kicsi, bőr vagy mű, nem számít... A lényeg, hogy táska legyen!

Néhány napja Jane Birkin, a legendás francia sanzoniszta lépett fel Magyarországon életében először. A hetvenes évek egyik legnagyobb sztárja számtalan slágerrel látta el az akkori világot, ám napjaink női leginkább egyetlen tárgyhoz tudja kötni a nevét: az Hermés „Birkin-bag”, azaz Birkin-táskájához, amelyet (urbánus legendák szerint) a karrierje csúcsán divatikonnak is számító Jane ihletett meg egy repülőút során. Azóta búghatja Jane számtalanszor, hogy „zsötem, zsötem”, hölgyek millióinak szemei előtt a dal hallatán mégis inkább táskák libegnek el szép sorjában, nem férfiak. (A Black Eyed Peas szókimondó énekese, Fergie néhány évtizeddel később meg is énekelte egyik dalában korunk eme tendenciáját: ej, mit nekem szerelem, inkább divatmárkákba fektetem bele energiáimat.)

Nők és táskák titokzatos szerelmi viszonyára számtalan definíció létezik. A női táskába belenyúlni szentségtörés, mert valójában tulajdonosa lelkének evilági mása; a női táska jobban öltöztet, mint bármilyen ruha; női táskából sosem elég, hiszen minden táska egy-egy árnyalata a hordozó személyiségének, és így tovább. Persze, mindezt elmondhatnánk a nők és a cipők, vagy a nők és az ékszerek rejtelmes románcára is, ám egyetlen fontos különbség mégiscsak adódik: a női táska igazi státuszszimbólum, sokkal inkább, mint bármi más. Egy kevésbé tetszetős nyaklánc vagy magassarkú könnyen megnevetteti a cinikus szemlélőt, még ha Swarovski vagy Manolo termékről van is szó – ám egy olyan táska, amely az avatatlan szemnek elsőre ormótlannak tűnik, közelebbről megvizsgálva viszont felfedezni rajta a bűvös Louis Vuitton brandjelzést, rögtön rangosítja hordozóját.

A táskanyelv ebben az értelemben tehát – még ha itthon nem is beszélik annyian, mint a tengerentúlon – igencsak jól érthető. Dior? Hermés? Vagy az itthon kaphatóak közül inkább Vuitton vagy Gucci? Mindegyik már messziről mondja a magáét. (Hasonlóan a hamisítványokhoz, akik a szokásos pejoratív megítélés mellett itthon azért azt is elárulják vivőjükről: ő legalább tudja, mit érdemes utánozni!) A szezonális trendek aztán árnyalják kissé a helyzetet – volt, hogy csak az aprócska retikül volt a módi, azután meg épp ellenkezőleg, a túlméretezés élte reneszánszát; ha érdekel minket a mai táskamódi, nyugodtan lapozzuk fel az Elle magazin január-februári számát, ahol már emberméretű példányokkal is találkozhatunk – a kiindulópont azonban ugyanaz marad. Több a táska, mint egy pénztárca, több mint kulcs-, könyv- vagy mobiltartó, és (üzenjük ezt a férfiaknak!) jóval több, mint pénzkidobás. A táska szép, a táska jó, a táska örökkévaló – legalábbis addig, míg a következőt meg nem vesszük.