Minták, fazonok, hosszak: mutatunk pár olyan dzsekit, amelyekkel nem lőhetsz mellé a hidegebb idő beköszöntével sem.
Az ősz közepébe értünk: egyre csípősebbek a reggelek, és a korai sötétedés miatt már késő délután is muszáj magunkra kapni egy-egy vastagabb darabot. Hiába próbáljuk, nem halogathatjuk tovább a kabátok előkeresését, ezért összegyűjtöttük, mely fazonok és minták számítanak biztos pontnak a 2025-ös, őszi trendekben.
Az idei év egyik sláger anyaga minden kétséget kizáróan a velúr, ami nem csak cipőkön és táskákon, de nagyobb felületeken, például kabátokon is előszeretettel visszaköszön. A barnás színvilág egyébként is ideális az ősz hangulatához, de további érv a viselése mellett, hogy rengeteg fazonban elérhető. Épp ezért egyaránt megállja a helyét egy bohókásabb szettel (szoknyával, lenge farmerrel), elegáns környezetben (öltöny nadrággal), de akár bőrhatású szoknyával is pazarul mutat.
A bővebb fazonú, bőr bomberek lassan három éve kirobbanthatatlanok a pozíciójukból, és nem úgy tűnik, hogy leülőben lenne a trend. A biztonsági játékosok tehát nyugodtan beruházhatnak egy fekete, barna, de akár bordó verzióra is. Előnyük, hogy szinte mindenhez passzolnak: szövetnadrággal, farmerrel, de szoknyával is remekül festenek – egyedül talán a puha, kötött anyagok azok, amelyek furcsa összhatást eredményeznek a robosztus dzsekivel.
Mostanság pedig felütötte a fejét a bomberdzsekik egy új hullámja is: a nosztalgikus, már-már „idejétmúltnak” ható húzott és gumis derekú kabátok ismét egyre népszerűbbek, hála a kora kétezres évekből inspirálódó Y2K stílus rajongóinak. A menő, fiatalos összhatás kedvéért bő- vagy trapéz aljú farmerrel, oldalzsebes nadrággal, vagy rövidebb szoknyával és motoroscsizmával viseljük őket.
A ballonkabát egy olyan wardrobe staple, amely ilyen-olyan változatban, de a legtöbbünk gardróbjában biztosan megtalálható. Jó hír, hogy mivel egy időtlen klasszikusról beszélünk, az évektől vagy trendektől függetlenül bármikor tökéletes választás, 2025 őszén azonban váratlan csavarral hódít: ez a croppolt verzió! A Pradától a Burberry-ig megannyi divatház rövidített, derékig érő ballonkabátokkal rukkolt elő, ami nem csak a bickili- és layering-kompatibilis kialakítás miatt lett a skandiván lányok kedvence, de kellő reflektorfényt kaphatnak mellette a rövidebb szoknyák vagy hosszabb csizmák is.
A hasonlóan rövid fazonú, ám vastagabb anyagból készült, duplagombolású, magas galléros tengerészkabátok szintén rendkívül kelendőek most.
Gyakran elfelejtjük, hogy a kabát nem csupán egy kiegészítő, amit az outfitünkre kapunk, hanem az öltözékünk egyik leglátványosabb rétege. Ha merészebb, mintásabb darabokat választunk, nemcsak egy statement kabáttal gazdagodunk, amelynek köszönhetően az utcán is rendkívül stílusosan festünk majd, hanem az aktuális őszi–téli trendekhez is tökéletesen igazodunk. A klasszikus plaid, kockás dzsekik például idén hatalmas népszerűségnek örvendenek — fazontól függetlenül viselhetjük őket anorákként, vagy elegáns szövetkabátként is.
Az állatminták kétségkívül 2025 őszének igazi sztárjai: a leopárdminta továbbra is hódít, de a zebra- és tigriscsíkok, sőt, az őzikepöttyök is egyre több helyen bukkannak fel. Egy ilyen kabátban garantáltan minden tekintet ránk szegeződik – egyedül arra érdemes figyelni, hogy egyszínű vagy visszafogottan mintás darabokkal kombináljuk, beleértve a táskát is.
Ha a sportosabb darabokat kedveljük, és azt sem bánjuk, ha a kabátod víz- és szélálló (márpedig ki bánná ezt ilyen szeszélyes időben?), tökéletes választás lehet egy anorák. Ezúttal végre nem kell választani a praktikum és az esztétikum között, hiszen egyre több húzott derekú, vagy minimalistább kialakítású modellt is találhatunk a boltok fogasain, amit ruhával, szoknyával is bátran viselhetünk. Ráadásul a magas nyakú fazonoknak hála még a sálat is megspórolhatod!
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!