Halle Berry Fidzsin ünnepelte a 60. születésnapját.
Halle Berry augusztus 14-én töltötte be a 60. életévét, a mérföldkőnek számító születésnapot pedig távol Hollywoodtól, Fidzsin ünnepli. A színésznő vőlegényével, Van Hunttal utazott el, és az elmúlt napokban több nyaralós fotót is megosztott követőivel, születésnapján közzétett képsorozat azonban különösen nagy figyelmet kapott.
Berry a felvételeken egy áttetsző, virágmintás, fekete csipkével szegélyezett Soma köntösben pózolt, amely alatt látszólag nem viselt mást. Az első felvételen csokoládéba mártott epret eszik, a többi képen pedig napszemüvegben, mimózával a kezében és egy széles karimájú fekete kalappal látható.
A színésznő bal kezén jól látható volt az 1940-es évekből származó vintage eljegyzési gyűrűje is, amelyet Van Hunttól kapott. Ahogyan arról itt, az ELLE oldalán is hírt adtunk Berry-t a közelmúltban eljegyezte a szerelme, a színésznőt pedig a hírt februárban, a The Tonight Show-ban osztotta meg. A születésnapi fotókon így egyáltalán nem furcsa, hogy a gyémántgyűrűjében lehetett látni, emellett pedig egy Cartier Love karkötőt és egy bőrrel körbetekert karkötőt is viselt.
A romantikus nyaralásról az elmúlt hetekben több hasonlóan könnyed fotót is megosztott. Láttuk már áttetsző kaftánban, horgolt fekete ruhában, fürdőruhában és olyan képeken is, ahol a klasszikus beachwear helyett jóval merészebb megoldásokat választott. Egy nappal a születésnapja előtt például egy félig áttetsző, fekete, horgolt ruhában pózolt, a fotóhoz pedig azt írta: „60, jövök.”
Úgy tűnik, Berry számára lassan hagyománnyá válik, hogy a születésnapját egzotikus tengerparti környezetben, látványos fotókkal ünnepelje meg. Tavaly Van Hunttal Bora Borán pihentek, idén pedig Fidzsit választották.
A színésznő az elmúlt években többször is hangsúlyozta, hogy nem szeretné, ha az életkor határozná meg, mit viselhet vagy hogyan érezheti jól magát a bőrében. A 60. születésnapjára készült fotók pedig pontosan ezt a hozzáállást erősítik. Berry nem próbál visszafogottabbnak tűnni, csak azért, mert egy kerek évfordulóhoz érkezett, éppen ellenkezőleg, hiszen láthatóan ugyanazzal a játékossággal és magabiztossággal öltözik, mint korábban. Persze nincs is mit takargatnia, a színésznő fantasztikus formában van, akár 15-20 évet is simán letagadhatna.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!