Férfiaknak tervezték, így vált mégis a nőiesség szimbólumává a magas sarkú

Amikor a nőiességről beszélünk, szinte megkerülhetetlen a magas sarkú cipő. És bár manapság egyre több nő cseréli le a magas sarkút edzőcipőre, ezek a darabok még mindig a csillogás és az érzékiség megtestesítői. 

Míg munkába menet már megszoktuk, hogy Nike és New Balance cipők jönnek velünk szembe, az Oscar-gála vörös szőnyegén még mindig ritkán látni fehér tornacipőt. Sőt, bizonyos eseményeken még elő is írják, hogy milyen cipőt viselhetnek a nők. A cannes-i filmfesztiválon például 2015-ben több nőt nem engedtek be egy filmvetítésre, mert lapos talpú cipőt viseltek. Tiltakozásul Julia Roberts a következő évben mezítláb sétált végig a cannes-i vörös szőnyegen.

Annak ellenére azonban, hogy egyesek még mindig a női csábítás fegyverének tartják, a magas sarkút valójában nem nőknek tervezték.

MEGLEPŐ EREDET

A magas sarkú cipő eredete az ókori Egyiptomba nyúlik vissza, amikor a lakosság többsége mezítláb járt. Bizonyos tevékenységek végzésekor azonban fontos volt a lábak védelme. Az első magas sarkú cipőt hentesek számára tervezték, hogy ne kelljen vérben gázolniuk munka közben. Ez a gyakorlati szempont messze áll attól a szexi és érzéki dimenziótól, amit ma ismerünk. Néhány évszázaddal később a perzsa lovasok is átvették, hogy a kengyelben stabilabban álljon a lábuk, a sarkak ugyanis lehetővé tették számukra, hogy könnyebben felálljanak, amikor íjjal kellett lőniük.

Csak a 16. században kezdtek a nők chopines-t viselni, egyfajta magas talpú papucsot, amelyet azért terveztek, hogy a hölgyek ne piszkolják be a ruhájukat. Ez a stílusbeli újítás Medici Katalin nevéhez fűződik, aki az ötletet Olaszországból importálta, amikor feleségül ment II. Henrik királyhoz. Egy évszázaddal később XIV. Lajos úgy döntött, hogy ezeket a cipőket férfiak számára is elkészítik. Ez a javaslat azonban valójában azért született, hogy ellensúlyozza alacsony termetét (mindössze 163 centi volt). Az udvaroncok gyorsan átvették ezt a király által kezdeményezett divatot, és akik megtehették, hozzá hasonlóan szalagokkal, csipkékkel és drágakövekkel díszítették cipőiket. A magas sarkakat ekkoriban mindkét nem viselte, és a nemességhez vagy a polgársághoz való tartozás jele lett.

Az első fordulópont a francia forradalom idején következett be. A politikai és társadalmi viszonyok a feje tetejére álltak, olyannyira, hogy a sarkak osztályjelző funkciója teljesen megszűnt. A cipő a feledés homályába merült, és már nem viselte mindkét nem. A 18. század végén a férfiak fokozatosan elkezdtek lemondani a divatról, és ezeket a kérdéseket a női prioritások közé sorolták. Búcsú a fényes anyagoktól és a magas sarkú cipőktől, amelyek mostantól az ellenkező nemet szolgálták. Ennek ellenére ezek a darabok csak a 19. század közepén tértek vissza a női ruhatárba. Viktória királynő magassarkú csizmája ugyanis korunk leghíresebb női influencereihez méltó őrületet teremtett. Ettől kezdve pedig megszaporodtak Őfelsége cipőinek reprodukciói.

A SARKAK DEMOKRATIZÁLÁSA FELÉ 

Miután fokozatosan visszatért a hölgyek ruhatárába, az első és a második világháború idején a sarkakról ismét lemondtak. 1947-ben a világ az újjáépítésével küzdött. A hiányok és megszorítások által tarkított mindennapok elől menekülve Christian Dior 1947. február 12-én rendezte meg legelső divatbemutatóját. Egy órán keresztül 90 modell követte egymást a Montaigne sugárút 30. szalonjaiban, hogy bemutassák azt, amit később "New Look"-nak neveztek el - és ami visszahozta a magas sarkút a mindennapokba.

1950-ben Roger Vivier és Charles Joudan, akik akkoriban a francia divatháznak dolgoztak, fémrudat illesztettek a cipők sarkába, hogy ellenállóbbá tegyék és egyenesen tartsák a cipőt. Így született meg a tűsarkú. Megjelenése forradalmasította a lábbelik világát, és a legnagyobb divattervezők kifutóin és az összes hollywoodi sztár lábán ott villogtak a tűsarkúk. Az évek során annyira népszerűvé váltak, hogy a női ruhatár elengedhetetlen részei, mindenhez és minden alkalomra viselve.

Forrás: Elle