A téli ruhatárad most komoly színfrissítést kap.
Idén a természetes földszínek, úgy mint a barna és a zöld adják az alapot, de az élénk vörös és a lila tónusok lesznek azok, amik feldobják a szetteket. Ezen túlmenően pedig a kifutókon és az utcán is feltűnnek játékos pasztellek, például a púderrózsaszín és jégkék, amelyek modern frissességet visznek a sötétebb összeállításokba. Stílus-szakértők szerint a kulcs a kiegyensúlyozás: egy-egy hangsúlyos színre építeni, a többivel pedig finoman harmonizálni. Összeállításunkban most megmutatjuk, az idei téli szezonban mely árnyalatok fognak nagyot menni.
A csokibarna már az őszt is meghódította, így egyáltalán nem furcsa, hogy hódító útját télen is folytatja. Remek alternatíva a fekete helyett, neutrális színként pedig remekül kombinálható más árnyalatokkal, krémmel, bézzsel, olívával és bordóval egyaránt.
A lila a kék és a vörös találkozásának eredménye, különlegességét pedig az adja, hogy gyakorlatilag minden bőrtónushoz találni belőle előnyös árnyalatot. Egy fehér gyapjúnadrág egy levendulaszínű pulóverrel mesésen festhet, de ha egy kicsit bátrabb vagy, akkor egy szilvaszínű kabáttal is bepróbálkozhatsz idén télen. Az ünnepekkor is megállja a helyét ez a szín, egy lila bársony ruhával például nem tudsz mellélőni.
A bordó igazából már régóta az egyik legikonikusabb téli árnyalat, ez pedig most sem lesz másként. Ez a szín mélységet ad, és színt visz a téli összeállításokba, egy bordó bőr- vagy műbőr kabát azonnal karaktert ad a basic alapoknak. Ha a feketét túl komornak érzed, a bordó ugyanazt a drámaiságot nyújtja, több élettel. Krémmel, szürkével, navyvel, bézzsel és feketével is hibátlanul mutat.
Idén a cseresznyevörös is reflektorfénybe kerül. Hangulatodtól függően választhatsz fejtetőtől talpig piros összeállítást, vagy csak egy élénk táskát, kesztyűt, sálat. A hófehérrel és a szénszürkével különösen ütős.
Ezen a télen a pasztellárnyalatokat sem kell mellőznöd. A jégkék letisztult, fagyos eleganciát ad, és remekül frissíti a neutrális alapokat. Egy világoskék garbó, grafitszürke nadrággal és ezüst ékszerrel bomba megoldás, de egy jégkék gyapjúkabát egy teljesen fehér szett fölött is pompásan festhet.
A vibráló nyári zöldek után a lágy, füstös tónusok érkeznek: olíva, szürkészöld, füstös türkiz. Bézzsel, krémmel vagy taupe-pal nyugtató, kifinomult hatás érhető el, ami pedig a legjobb az egészben, hogy eze az árnyalatok a hétköznapokon pont ugyanolyan jól működnek, mint egy elegánsabb eseményen.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!