Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Zen

10 feng shui szabály a fürdőben, amit tarts be, ha zen hatást akarsz elérni

2022. augusztus 16.

6 perc olvasás

Kovásznai-Szász Réka

lakberendezés fürdőszoba Dekoráció fürdő zen zen hatás
10 feng shui szabály a fürdőben, amit tarts be, ha zen hatást akarsz elérni
© Getty Images

Ezek a lépések garantáltan békét és nyugalmat visznek a fürdőszobádba. 


A fürdőszobánk többé nem csak funkcionális tér, ahol elkezdjük és befejezzük a napunk, hanem sokkal inkább egy mini wellnessközpont, ahol leereszthetünk, töltődhetünk. Ha épp most állsz fürdőfelújítás vagy -építés előtt, ezeket a feng shui szabályokat érdemes megfontolnod.

A fürdő helye

Amit a feng shui szerint fontos biztosan elkerülni, hogy a fürdő közvetlenül a bejárati ajtóval egyvonalba kerüljön. Vagyis, amikor belépünk az otthonunkba, ne a fürdő legyen az első, amit észreveszünk. Ez azért fontos, mert az ősi, kínai módszer szerint, az otthonunk bejárata egyben a chi szája is, vagyis ott lép be az energia. Ha ez az energia rögtön a fürdővel találkozik, az akár rögtön arra késztethet minket, hogy pisilni menjünk vagy rosszabb esetben hasmenést, hányásos betegséget idézhet elő a kínai tanítás szerint. Ha nincs módunk a fürdő helyét megváltoztatni ebből a rossz pozícióból, tegyünk az ajtajára tükröt, hogy elvezessük onnét a figyelmet.

Energetizáló világítás

A megfelelő világítás kialakítása a másik fontos alaplépés a fürdőtervezésénél. A feng shui szerint a lámpák fénye, nem csak praktikus, de energiaáramlási szempontból is fontos. Ezért jó egy erősebb megvilágítást elhelyezni a mosdótükörhöz, de semmiképpen sem pont a fejünk fölé, mert az a megvilágítás senkinek nem előnyös. A legtöbb tükörszekrényben alapból van beépített lámpa, azonban az égő választásnál figyeljünk arra, hogy azok maximum 3000 kelvinesek legyenek, hogy meleg fényt adjanak. 

Fa elem

A feng shui szerint, ha fa kiegészítőket, fa bútorokat teszünk a fürdőnkbe, az közelebb visz minket a természet energiáihoz. A steril, tiszta fehér tér kissé ridegnek hathat. Nem kell drága beruházásra gondolni, elég lehet egy fa ülőke, vagy a szekrény frontjának cseréje. Ha merészebbek vagyunk, fa kádba vagy mosdóba is fektethetünk, ami igazi spa élményt nyújthat.

Ajánlott színek

Ugyan manapság nincsenek a fürdőben tabu színek, egyre népszerűbbek a színes tapéták is a falain, a feng shui szerint azonban van két olyan szín, ami különösen nyugtatólag hat: ez a fehér és a kék. A fehér nyilván a tisztaság, frissesség érzetét nyújtja, a kék pedig idegnyugtató és lazító. Egy-egy nagyobb felületen is bevihetjük ezeket a színeket a fürdőnkbe, például egy fali csempén vagy bútoron.

Spórolj a vízzel

A víz olyan alapelem és energiaforrás, amire különösen napjainkban a klímaváltozás közepén, különösen vigyáznunk kell. A feng shui is erre bíztat. Ez jelentheti azt is, hogy víztakarékos csaptelepet veszünk vagy más víztároló berendezést, ami a szürke vizünk újrahasznosítja az otthonunk más területén, például a WC-öblítésnél. De az is számít, ha 1 perccel kevesebbet zuhanyzunk vagy elzárjuk a vizet szappanozás közben. Apró gesztusok a Föld felé, mégis sokat számít.

Minden legyen a helyén

Az okosan kialakított fürdőszobai tárolás elengedhetetlen ahhoz, hogy a cuccaink használat után a helyükre kerülve, ne zavarják a harmonikus összhatást. Mert ha mindig ott van a mosdókagylón a fogkefénk vagy a polcon díszelegnek a fülpiszkálók, borotvák vagy a szájvíz, krém, a fürdő túl  „zajos” lesz és a legkevésbé sem megnyugtató. A szekrényajtó azonban minden zavaró tényezőt elrejt.

Kőbe ágyazva

Ugyan nem egy olcsó mulatság, a márvány a feng shui szerint egy nagyon jó opció fürdőszobai burkolatnak vagy szekrény pultnak, mivel behozza a térbe a föld elemet. Erőt, szilárdságot sugároz, ami higgadttá és kiegyensúlyozottá teheti a márvány fürdő használóit. Ugyan sokan félnek ettől az anyagtól, mert rendszeres csiszolást, karbantartást igényel, de ha luxusdarabként tekintünk rá, például nem hagyunk rajta szappant ázni, sokáig a fürdőnk éke maradhat.

Zöldíts!

Kevesen raknak szobanövényeket a fürdőbe, pedig a magas páratartalmat sok dzsungelből származó növény nagyon is kedveli és zöld levelekkel hálálja meg. A sok zöld mondanunk sem kell, garantáltan zen hatást kölcsönöz a fürdőnknek és a kisimítja az idegeink. 

Tartsd zárva a WC-t és a fürdő ajtaját!

Sokan tekintenek a WC-re úgy mint egy szükséges rosszra a fürdőben, ami csak elnyeli a kisebb, nagyobb dolgunk, pedig tekinthetünk rá úgyis mint egy nagyon is dizájnos trónra vagy székre, ami akkor a legszebb, ha le van hajtva a teteje. Ez a feng shui szerint azért is fontos, mert így a WC-ből nem párolog a benne lévő víz a fürdőbe. A fürdő ajtaját is jó csukva tartani a kínai hagyomány szerint, hogy a chi ne vándoroljon el a helyiségből, hanem ott fejtse ki jótékony hatását.

A tükör mindent megold

Ha a fenti pontokból nem is sikerül mindent megvalósítani, egy tükör segíthet az energiák kiegyensúlyozásában a feng shui szerint. Ha a fürdőajtó belső oldalára tesszük, megoldja a negatív energia, a „sha” tisztulását a térből, arról nem is beszélve, hogy egy dizájnos tükör optikailag tágítja a teret és visszaveri a fényt, így világosabb is lesz tőle a fürdőnk.

Via

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves