Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Repülős utazás

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt

2022. szeptember 09.

1 perc olvasás

ELLE

éneklés repülő utazás repülőgép idegesítő utas Jégvarázs
Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt
© Shutterstock

Óriási felháborodás alakult ki a repülőgépen egy 6 éves kislány miatt.

A hosszú repülős utak során a légiutas-kísérők sok érdekességet (sőt, néha talán megdöbbentő dolgot is) látnak, de a hatéves Amaya még nekik is tudott újat mutatni – és egy kis pluszmunkát csinálni, mivel egy egész repülőnyi felháborodott utassal kellett megbirkózniuk.

A kislány és családja egy Londonból Dubaiba tartó járaton utaztak, méghozzá a felvételek tanúsága szerint első osztályon. A mintegy 7 és fél órás úton Amaya úgy döntött, hogy kedvenc rajzfilmjével üti el az időt, így az ülése elé beszerelt képernyőn elindította a Jégvarázst.

Azonban annyira belefeledkezett a népszerű Disney-mesébe, hogy a fejhallgatóval a fején ő is énekelni kezdte a rajzfilm közismert betétdalát, a Legyen hó!-t.

Bár a produkció önmagában inkább megmosolyogtató és szívet melengető, mintsem felháborító, ha egy kicsit jobban belegondolunk, megérthetjük, miért akadtak ki a repülő utasai.

Amaya ugyanis újra és újra lejátszotta kedvenc filmrészletét, és végig hangosan énekelt mellé, órákon át. Ez verte ki a biztosítékot a többi utasnál, akik egy idő után a légiutas-kísérők közbelépését kérték.

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért
1

2023.03.27. 2 perc olvasás

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért

„A fiamról a tanárnője azt mondta, hogy olyan nevet kapott, amit kutyáknak szoktak adni. Nem bírom abbahagyni a sírást”
2

2023.05.31. 2 perc olvasás

„A fiamról a tanárnője azt mondta, hogy olyan nevet kapott, amit kutyáknak szoktak adni. Nem bírom abbahagyni a sírást”

10 jel, hogy a gyermekednek ADHD-ja lehet
3

2023.08.22. 3 perc olvasás

10 jel, hogy a gyermekednek ADHD-ja lehet

„A szüleim egy Harry Potter-szereplő után neveztek el, ez a legkínosabb dolog az életemben”
4

2023.10.24. 2 perc olvasás

„A szüleim egy Harry Potter-szereplő után neveztek el, ez a legkínosabb dolog az életemben”

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni
5

2023.11.12. 3 perc olvasás

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni

„Elcserélték a kisbabámat a kórházban. 5 évig egy idegen ember gyerekét neveltem”
6

2023.06.20. 2 perc olvasás

„Elcserélték a kisbabámat a kórházban. 5 évig egy idegen ember gyerekét neveltem”

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről
7

2023.01.07. 3 perc olvasás

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről

„10 kegyetlen igazság, amit megtanultam, mióta anya vagyok”
8

2023.01.17. 5 perc olvasás

„10 kegyetlen igazság, amit megtanultam, mióta anya vagyok”

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves