Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Anyaság

Kisbabájával ment a parlamentbe, fontos ügy mellé állt a képviselőnő

2021. november 25.

3 perc olvasás

ELLE

anya anyaság képviselő kisbaba Nagy-Britannia nők a politikában
Kisbabájával ment a parlamentbe, fontos ügy mellé állt a képviselőnő

A brit politikus, Stella Creasy a képviselőségért induló anyák támogatásáért kampányol.


Három hónapos kisfiával együtt vett részt a brit parlament keddi ülésén Stella Creasy. A munkáspárti képviselő a fogyasztói hitelprogramokról szóló vita vezetése közben egy hordozót viselt magán, benne a nemrég született kisbabájával. A The Guardian beszámolója szerint a politikus később megrovásban részesült, amiért magával vitte babáját az alsóházba – annak ellenére, hogy korábban többször is megtette ezt, mindenféle probléma nélkül.

A képviselő Twitter-oldalán tette közzé azt az e-mailt, amelyben felhívják a figyelmét arra, hogy az alsóházi szabályzat szerint a képviselők nem vehetnek részt a gyermekükkel az üléseken, és ez a kitétel a Westminster Hallban zajló vitákra is vonatkozik. „Úgy tűnik, a parlament szabályzata szerint nem vihetem magammal a 3 hónapos, alvó kisbabámat, amikor az ülésteremben beszélek. Ezek szerint az anyákat nem szívesen látják vagy hallgatják meg az intézményben…” – fűzte hozzá Creasy.

Konzervatív képviselőtársa, Susan Hall erre reagálva azt írta, az anyáknak a való világban gondoskodniuk kell a gyermekfelügyeletről, mivel ez a dolguk. Stella azonban ezt sem hagyta szó nélkül: „Sajnálom, hogy ezt hallom a konzervatívok hozzáállásáról – a való világban az anyáknak lenne szülési szabadságuk, hogy a nagyon kicsi babájukkal lehessenek. Talán ahelyett, hogy megnehezítenék a szülői és a politikai élet összekapcsolását, inkább csatlakozzanak hozzánk a rendszer megváltoztatásában” – tweetelte válaszul.

A képviselő továbbra is fenntartja, hogy a szülői és a politikai életnek nem feltétlenül kell egymással szemben álló dolgoknak lenniük, és hangsúlyozta: az alapvető anyasági juttatások hiánya is támogatja őt abban a döntésében, hogy újszülöttjét magával vigye a munkahelyére.

Az anyák láthatósága a politikában

Később Creasy más olyan országokról is közzétett egy bejegyzést, ahol a gyermekekre vonatkozó parlamenti szabályok nem olyan szigorúak, mint az Egyesült Királyságban. „Más országok azt mutatják, hogy nem kell így lennie – ha azt akarod, hogy a dolgok megváltozzanak, hogy a politika és a szülői munka keveredhessen, csatlakozz projektünkhöz, hogy közvetlenül támogassuk a kisgyermekes anyukákat abban, hogy indulhassanak a választásokon.”  

A Guardian kérdésére a képviselőnő azt is elmondta: „Miután már korábban is panasz nélkül bevittem a babámat az ülésterembe, sürgős felvilágosítást kértem, hogy mi történik, ha továbbra is magammal viszem a babát, és hol várják el tőlem, hogy otthagyjam – az ilyen kérdések miatt hoztuk létre az ’Ez az anya szavazhat’ projektet, hogy biztosítsuk az anyák láthatóságát és hallhatóságát a politikában.”

Az alsóház szóvivője a következőket mondta: „Létfontosságú, hogy minden demokratikusan megválasztott képviselő képes legyen ellátni feladatát a parlamentben és annak környékén. A képviselők bármikor konzultálhatnak a házelnökkel, a helyettesekkel, a hivatalnokokkal és az ajtónállókkal az ülésteremben vagy a Westminster Hallban tartózkodva felmerülő igényeikről. Jelenleg kapcsolatban állunk Stella Creasyval ebben az ügyben.”

Forrás: Elle

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
1

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
2

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
3

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
4

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
5

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
6

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
7

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
8

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

ezek is érdekelhetnek

Katalin hercegné így fegyelmezi Sarolta hercegnőt – sok édesanya egyetért vele

Katalin hercegné így fegyelmezi Sarolta hercegnőt – sok édesanya egyetért vele

2024.04.12. 2 perc olvasás

Royal Family

Heidi Klum megmutatta a ritkán látott 18 éves fiát, imádták a fotót a rajongók

Heidi Klum megmutatta a ritkán látott 18 éves fiát, imádták a fotót a rajongók

2024.04.02. 2 perc olvasás

Anya-fia kapcsolat

„37 éves vagyok, sokat utazom, de sokak szerint önző vagyok, hogy nem vállalok gyereket”

„37 éves vagyok, sokat utazom, de sokak szerint önző vagyok, hogy nem vállalok gyereket”

2024.03.28. 2 perc olvasás

Gyerekvállalás

Ezt senki sem mondta! címmel indult el a Könyves Magazin legújabb podcastja Ott Annával

Ezt senki sem mondta! címmel indult el a Könyves Magazin legújabb podcastja Ott Annával

2024.03.28. 3 perc olvasás

PODCAST

 „Nem volt valódi kötelékünk” - Christina Ricci őszinte vallomást tett az anyaságról

„Nem volt valódi kötelékünk” - Christina Ricci őszinte vallomást tett az anyaságról

2024.03.26. 1 perc olvasás

VALLOMÁS

„A lányomat 5 éve zaklatják az iskolában, de az iskolaváltás túl sok gondot okozna”

„A lányomat 5 éve zaklatják az iskolában, de az iskolaváltás túl sok gondot okozna”

2024.03.14. 2 perc olvasás

Bántalmazás

„Szeretem a gyerekeimet, de tönkretették a karrierem” - Lily Allen megdöbbentő vallomást tett

„Szeretem a gyerekeimet, de tönkretették a karrierem” - Lily Allen megdöbbentő vallomást tett

2024.03.12. 2 perc olvasás

VALLOMÁS

Katalin hercegné különleges ajándékot szánt György hercegnek – rosszul sikerült a terve

Katalin hercegné különleges ajándékot szánt György hercegnek – rosszul sikerült a terve

2024.03.05. 2 perc olvasás

Royal Family

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves