Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

GO GIRL!

Zendaya hihetetlen összeget keres majd az Euphoria új részeivel

2023. március 01.

2 perc olvasás

Szőke Anna

Emmy-díj Zendaya euphoria Sydney Sweeney Eufória 3. évad
Zendaya hihetetlen összeget keres majd az Euphoria új részeivel
© Getty Images / Jeff Kravitz

Az Eufória főszereplőjét Rue Bennett-et alakító Zendaya, jókora fizetésemelést tudhat magáénak.


Források arról számoltak be, hogy a 26 éves Zendaya és az Eufória alkotói közt sikerrel zárult a színésznő fizetésével kapcsolatos alkudozás. 

Zendaya igencsak megnöveli bevételeit

Mivel a sorozat főhősnőjét alakító Zendaya alakításáért már 2 Emmy-díjat is elnyert (2020-ban és 2022-ben is ő vihette haza a Női Főszereplő Drámai Sorozatban címért járó szobrocskát) így jogos, hogy az egykori Disney sztár úgy érezte ideje felülvizsgálni a fizetését.

Szerencsére ezzel az Eufória készítői is egyetértettek és így sikerült megegyezésre jutniuk: Zendaya a 3. évad minden egyes epizódjáért külön-külön 1 millió dollárt (körülbelül 350 millió forintot) könyvelhet majd el magának.

Kollégái nincsenek annyira elragadtatva

Habár tény, hogy a sorozatot Zendaya viszi a hátán a drogfüggő Rue megformálásával, ám masszív fizetésemelése több kollégája számára is fájdalmas lehet.



A sorozat Cassie-jét alakító Sydney Sweeney panaszkodott nemrég egy nyilatkozatában arról, milyen nehéz is a jelenlegi válságos pénzügyi helyzetben talpon maradni sorozatszínészként.

Már nem fizetik meg úgy a színészeket, mint régen. Ráadásul a streaming szolgáltatók miatt a filmek és sorozatok után járó extra bevételektől (jogdíjak) is elesünk. Akiknek már van nevük a szakmában, azok természetesen jól keresnek, de én például a fizetésem 5%-át az ügyvédemnek, 10%-át az ügynökömnek, 3%-át a menedzseremnek adom, és akkor még ott van a sajtósom is, aki többe kerül, mint a hiteltörlesztőm

– mesélte a The Hollywood Reporter újságírójának Sydney.

A híresztelések szerint Zendaya az Eufória előző évadában epizódonként 500,000 dollárt kapott. A mostani fizetésemeléssel tehát megduplázza eddigi bevételeit. Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy a kollégák is részesülnek-e majd Zendayahoz hasonló anyagi juttatásokban, a harmadik évad epizódjaiban nyújtott alakításuk után.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
1

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
2

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
3

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
4

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
5

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
6

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
7

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
8

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Ezek is érdekelhetnek

10 káprázatos ruha a 2024-es Emmy-gála vörös szőnyegéről

10 káprázatos ruha a 2024-es Emmy-gála vörös szőnyegéről

2024.09.16. 5 perc olvasás

RED CARPET

Emmy-díj 2024: itt van a nyertesek teljes listája

Emmy-díj 2024: itt van a nyertesek teljes listája

2024.09.16. 5 perc olvasás

EMMY 2024

Zendaya fekete ruhában lopta el a show-t Párizsban, mindenki őt figyelte

Zendaya fekete ruhában lopta el a show-t Párizsban, mindenki őt figyelte

2024.07.26. 1 perc olvasás

RED CARPET

Megérkezett a barokk bob, 2024 legmenőbb frizurája

Megérkezett a barokk bob, 2024 legmenőbb frizurája

2024.06.02. 2 perc olvasás

HAIRSTYLE

Sydney Sweeney fürdőruháját akarja most mindenki, a nyár egyik legmenőbb darabja lesz

Sydney Sweeney fürdőruháját akarja most mindenki, a nyár egyik legmenőbb darabja lesz

2024.05.31. 2 perc olvasás

Strandoláshoz

Zendaya felvette a legszebb magassarkút, a nők imádják a különleges cipőt

Zendaya felvette a legszebb magassarkút, a nők imádják a különleges cipőt

2024.05.25. 2 perc olvasás

STÍLUSKIRÁLYNŐ

Kulisszatitkok – így készült Zendaya, Karlie Kloss és Stella McCartney frizurája a Met-gálára

Támogatott tartalom

Kulisszatitkok – így készült Zendaya, Karlie Kloss és Stella McCartney frizurája a Met-gálára

Támogatott tartalom

2024.05.10. 6 perc olvasás

BACKSTAGE SECRETS

Zendaya Met-gálán viselt ruháit imádja mindenki, elvarázsolt hercegnőként festett a vörös szőnyegen

Zendaya Met-gálán viselt ruháit imádja mindenki, elvarázsolt hercegnőként festett a vörös szőnyegen

2024.05.07. 2 perc olvasás

MET GALA 2024

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves