Tenger, szex, drogok – Ibiza

Eredetileg igazi peace & love úticélnak számított, mára a hedonizmus fellegvára lett.

Yves Michaud francia filozófus, akinek 30 éve van háza a szigeten, végigkövette Ibiza átalakulását a hippivilág aranykorától a fapados turizmus totális hatalomátvételéig. Tapasztalataiból Szerelmem, Ibiza – körkép a nagyipari gyönyörről címmel könyvet írt, amelyben mindenféle moralizálás nélkül meséli el, hogyan vált a sziget valódi hedonista kéjgyárrá. Mivel a könyvhöz nem biztos, hogy hozzájutunk, a filozófus felvillantja az Elle olvasói számára e posztbohém sziget néhány jellemző képét.

Gyönyör mindenáron

„Ibizára mindenekelőtt az intenzív élvezetért jön az ember – hiszen jelenlegi társadalmunk a kéj megszállottja. Eltűntek a régi értékek, amelyek a valláshoz, a hazához, a forradalomhoz, a munkához kötődtek és csak a gyönyör keresése maradt meg. Ez nem újdonság, de úgy néz ki, nem sokat fejlődtünk Platón Philébosza óta. A gyönyör irigylésre méltó regresszív állapothoz segít hozzá: az olykor oly nehezen viselt ego elvesztéséhez. A gyönyör állapotában úgy érezzük, a nirvánához kerülünk közel. Ami viszonylag új fejlemény, az a gyönyör prioritása mindenek felett. Az előző korokban korlátozottak voltak az élvezeti lehetőségek. Ma, a nagyipari hedonizmus korában lehetőség kínálkozik arra, hogy megteremtsük a vég nélküli gyönyör feltételeit. Minek bánkódni?”

Tömegklubok

„A tömegklubokat öt-, hét, sőt tízezer ember befogadására alkalmas diszkóival (Amnesia, Space, Privilege) Ibiza fejlesztette ki. De ugyanígy Ibiza vívmánya az éjjel-nappali folyamatos partizás is. Reggelente afterpartik vannak, délután előpartik, a beach clubokban és az olyan szállodákban, mint az Ibiza Rocks, éjjel-nappal lehet bulizni. Az emberek egy hétre jönnek, bekerülnek egy élvezetbuborékba, amit Ibizának hívnak, feloldódnak a tömegben, elfelejthetik a nyűgöt, hogy önmaguk legyenek. A teljesítménykényszerből kiszakadva könnyű beleveszni ezekbe a dionüszoszi ünnepekbe. De mindez nem lenne lehetséges az ecstasy nevű partidrog nélkül, ami különössé teszi a tömeges együttlétet.”

A hippimítosz

„Ibiza védjeggyé vált, és maga is egy mítoszra épült: a hippi múlt mítoszára, a 70-es évek, a szex-drog-szabadság, a fogyasztói társadalomtól való elvonulás mítoszára, ami máig él. Működnek hippi piacok, és rendeznek flower power bulikat. De Ibiza már ezt megelőzően, a 30-as és 50-es évektől kezdve nyitva állt a bohém művészvilág előtt, amelynek tagjait ide vonzotta a földrajzi elszigeteltség és a sziget híres toleranciája. Ibiza azért válhatott a gyönyörök szigetévé, mert messze volt mindentől. És mert lakói annyira szegények voltak, hogy égi ajándékként fogadták a külföldieket.”

Álfolklór

„Az ibizai középkorünnep minden évben hatalmas siker: három nap alatt 150 ezer embert vonz a szigetre. Ez pusztán turisztikai célú hamis folklór, hiszen a középkorban a sziget még gyakorlatilag lakatlan volt.  Vagyis szemfényvesztés az egész: középkori Disneyland. A sosemvolt múlt kreálásának igénye a mai Nyugat egyik fő jellemzője. Ahogy a társadalmak araszolnak előre az ismeretlenben, egyre erősebb a hajlam, hogy önmaguk biztosítására identitást, maradandó múltat konstruáljanak. Óriási igény van a történelemre, a hitelességre. Nincs kétségem felőle, hogy hamarosan álhippiket is fizet majd a turisztikai hivatal a couleur locale érdekében.”

Papás-mamás turizmus

„Hajlamosak vagyunk elfelejteni, de Ibiza a családi turizmus színhelye is. Az a jó, hogy a családok és a partizók nem zavarják egymás köreit. A családok reggel felkelnek és kimennek a strandra, miközben a bulizók ugyanabban az órában jönnek ki a klubokból… Ez Ibiza egyik jellegzetessége: a nagyon eltérő életvitelek. A különböző buborékok egymás mellett léteznek. Mindez együtt teszi ki a sziget egyedülálló atmoszféráját: egy hely, ami minden lehetséges érzetet megad – ipari termék, ami minden elképzelhető álmot kiárusít.”

Egy filozófus Ibizán – az Elle magazin augusztusi számában Yves Michaud bővebben elemzi a turistaparadicsom eksztázisát.