Szabadság, színes kendőkbe bújva

A teheráni nők titkos élete

Irán „haladó szelleműnek” számít az iszlám világban – miként sokan mondják, „ez nem Szaúd-Arábia” –, ezért itt a nők szabadsága nagyobb, társadalmi helyzete pedig jobb, mint a Perzsa-öböl túlpartján. Az iráni öltözködési szabályok lazábbak, amit jól bizonyít az utcán megfigyelhető megannyi színes fejkendő. Szaúdi társaikkal ellentétben vezethetnek autót, sőt, még külön női taxitársaság is működik. Sportolóként részt vehetnek a nemzetközi megmérettetéseken, odahaza pedig női labdarúgó bajnokság is van. A nők szerephez juthatnak a politika, a gazdaság és a tudomány világában is. Többek között parlamenti képviselőként, vállalkozóként vagy tanárként tevékenykedhetnek a mindennapokban. Persze minden relatív. Ez a szabadság a fiatal lányoknak édeskevés. Ők ennél sokkal többre vágynak: a társadalmi elismertség és elfogadottság mellett leginkább arra, hogy valóban szabadon élhessék az életüket. Na meg, hogy sikeresen megvalósíthassák az álmaikat.

Ha félrecsúszik a kendő

A tradicionális és szigorúan szabályozott Iránban a fiatal lányok élete nem egyszerű. Az öltözködési előírások be nem tartása miatt szinte mindenki keveredett már konfliktusba a rendőrséggel és az erkölcsrendészettel. Saba és Hoda kitűnnek a tömegből. Inkább hasonlítanak olasz hegymászókra, mintsem átlagos iráni leányzókra, éppen ezért sokat tudnak mesélni a hatóságokkal vívott csörtékről. Saba még tinédzser korában két napot töltött a fogdában, Hoda-t pedig a szemünk láttára akarták bevinni az erkölcs szigorú őrei. Végül erre nem került sor: jelenlétünknek köszönhetően megállt a „külföldi turisták vagyunk”-fedősztori. A teheráni utcai kalandhoz képest a hamedáni rendőri igazoltatás, a 100-as tempónál nyitott ablaknál félrecsúszott kendő miatti bírságolás már nem is tűnik olyan komoly ügynek, inkább csak kínosan mulatságosnak.

Az öltözködési szigor mellett a nemek elkülönítése okoz problémát úton-útfélen. A buszokon csak külön lehet utazni: a fiúk elől, a lányok pedig hátul. Persze a korral haladva, modernizálódva, a metróban már vannak közös kocsik, ahol nem érvényes a szegregáció. De nem csak az utazgatás lehet nehézkes, hanem adott esetben a szállásfoglalás is. Kísérő nélkül, egyedülállóként ez egyáltalán nem lehetséges. A Kaszpi-tengernél, a strandon szintén szigorú rend van érvényben. Az ugyanis nem járja, hogy a két eltérő nem egyszerre pancsoljon a habokban: az urak délelőtt, a hölgyek délután fürdőzhetnek. A kettő között pedig a családosoké a part.

A hatóságok folyamatos zaklatása és a szabadságjogok erőteljes korlátozása mindenképpen frusztráló, de az igazi csalódottságot a jövőkép hiánya jelenti. Iránban a lányoknak lehetőségük van tanulni, s ezt lelkesen ki is használják. Olyannyira, hogy ma már az egyetemi hallgatók több mint felét ők adják. A továbbtanulás rendkívül népszerű, mert egyfajta szabadságot nyújt, valamint szélesíti a látásmódot és a kapcsolatokat egyaránt. A lányok mindketten egyetemet végeztek: Saba színésznek, Hoda grafikusnak tanult. A diploma megszerzése után azonban egyiküknek sincs esélye-lehetősége arra, hogy a szakmájában helyezkedjen el. Még inkább így van ez Saba nővére, Sara esetében, aki divattervezést hallgatott a műszaki egyetem speciális tagozatán, de ruhakölteményei csak papírra vetve létezhetnek. Ha pedig netán akad valami munka, akkor azt nem fizetik meg rendesen – „havi 100 dollárból aligha lehet megélni; az ilyen munkát nem is érdemes elvállalni”. Éppen ezért, mint sokan a korosztályukban, ők is a családjuktól függnek. A bőkezű támogatást persze igyekeznek kiegészíteni némi saját keresettel, ruhákat és táskákat varrnak, kiegészítőket és ékszereket készítenek, és azokat árulják több-kevesebb sikerrel. A pénzkereset azért rendkívül fontos az iráni lányok számára, mert az a személyes önállóságot jelképezi, s megteremti a társadalmi függetlenség alapját – Saba és Hoda nem is nagyon hagyták, hogy helyettük fizessünk ki bárhol bármit.

A cikk folytatását az ELLE aktuális, októberi számában olvashatják!