Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Vallomás

Nicole Kidman elárulta, így változtatta meg annak idején az életét az Oscar-díj

2026. március 16.

2 perc olvasás

ELLE

Nicole Kidman oscar-díj vallomás
Nicole Kidman elárulta, így változtatta meg annak idején az életét az Oscar-díj
© Getty Images / Frazer Harrison / Staff

Nicole Kidman a 2026-os Oscar-gálán idézte fel pályafutása egyik legmeghatározóbb pillanatát. 


Nicole Kidman 2003-ban nyerte el a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat Az órák című filmben nyújtott alakításának hála. A színésznő most a vörös szőnyegen idézte fel, hogy a győzelem nem csak szakmailag, hanem a személyes életében is is óriási fordulópontot jelentett. 

Intenzív időszak

Kidman a filmben Virginia Woolfot, a legendás írónőt formálta meg, elmondása szerint pedig az az időszak, amikor forgatták a filmet különösen intenzív volt a számára, ugyanis több meghatározó produkcióban is részt vett abban az időben. Nem sokkal korábban jelent meg a Moulin Rouge! és a Más világ című filmje is, amik szintén szép sikereket hoztak a színésznőnek, Az órák pedig végre megadta neki az Oscar-díjat is, mindezek együttese pedig óriási lendületet adott Kidman karrierjének. 

Minden nagyjából ugyanabban az időszakban történt

– mesélte a mostani gálán, továbbá hozzátette, hogy bár a hirtelen jött siker és figyelem néha túl soknak tűnt, mégis rendkívül izgalmas élmény volt számára.

Magányos volt

A színésznő amúgy egy korábbi interjújába már elárulta, hogy bár az Oscar hatalmas szakmai elismerést jelentett a számára, magánéletében nagyon magányosnak érezte magát akkoriban. 

Amikor megnyertem az Oscart, hazamentem, és nem volt senki az életemben, akivel megoszthattam volna az örömöt

– idézte fel egykor Kidman.

Frusztrálta a kettőség

Elmondása szerint az életében gyakran előfordult, hogy a legnagyobb szakmai sikerek éppen a legnehezebb magánéleti időszakokkal estek egybe. Ez a kettősség sokszor frusztrálta, mert miközben karrierje csúcsán állt, a személyes életében hiányérzetet tapasztalt. Kidman ugynakkor ma már úgy tekint vissza erre az időszakra, mint karrierje egyik legfontosabb mérföldkövére, hiszen a díj nemcsak megerősítette Hollywoodban betöltött helyét, hanem új lehetőségeket is megnyitott előtte.

Azóta Nicole Kidman a filmipar egyik legelismertebb színésznőjévé vált, akinek számtalan emlékezetes szerepet köszönhetünk.  Az 58 éves színésznő a 2026-os Oscar-gálán egyébként egy tollakkal díszített Chanel-ruhában jelent meg, és az est egyik díjátadójaként is szerepet kapott. 

(via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Felrobbant a...
1

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Kamilla herc...
2

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

„Kamilla elh...
3

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Megalázta az...
4

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Károly királ...
5

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Döbbenetes l...
6

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Meghan Markl...
7

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant a...
8

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves