Nicole Kidman talán már nem is szingli.
Nicole Kidman a magánéletével az elmúlt hónapokban többször került a figyelem középpontjába. Az Oscar-díjas színésznő és Keith Urban válása sokakat meglepett. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy a hírességre rátalálhatott az igaz szerelem, méghozzá egy kollégája személyében, akivel egyébként már hosszú ideje jó barátságot ápolt.
Nemrég jelent meg a Prime Video kínálatában a Scarpetta című széria, amelyben Nicole Kidman játssza a főszerepet, de mellette szerepet kapott A mentalista sztárja, a szintén ausztrál származású Simon Baker. A Sun magazin azt írja, hogy a két színész közel került egymáshoz New Yorkban, a premier utáni afterpartin. Sőt, a bemutatón is kézen fogva látták őket.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egy bennfentes így nyilatkozott:
Nicole és Simon most beszédtéma. A vásznon hihetetlenül működnek együtt, de amikor a valóságban látod őket, az a kémia egyértelműen nem színlelés.
Egy másik névtelen informátor azonban a Page Six magazinnak állítja, hogy a két színész között nincs romantikus viszony, mindössze arról van szó, hogy évek óta nagyon közeli barátok. Nicole Kidman és Simon Baker nem nyilatkozott az ügyben.
Egyébként valóban már korábban is olyan közel álltak egymáshoz, hogy Nicole Kidman a keresztanyja Simon Baker és a volt felesége, Rebecca Rigg fiának. A színész és az egykori párja 1998 és 2020 között élt házasságban.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!