A tavaly megjelent Jókislányért nem rajong Nicole Kidman férje, akivel éppen válnak.
Mint megírtuk, válik Nicole Kidman és Keith Urban. Az Oscar-díjas színésznő állítólag mindent elkövetett, hogy ne szakítás legyen a kapcsolatuk vége, ezért nagyon csalódott. Most azonban arra is fény derült, hogy mi lehet az egyik oka annak, hogy megromlott a viszonyuk.
Tavaly jelent meg a Jókislány című erotikus thriller, amelyben Nicole Kidman a nála jóval fiatalabb Harris Dickinson oldalán tűnt fel. A történetben a két sztár többször is erotikus jelenetekben látható, és bizony Keith Urban állítólag ezzel kapcsolatban kifejezte a nemtetszését a feleségének.
Keith nem szerette a filmet, és nem örült annak sem, hogy Nicole reklámozta
– nyilatkozta egy névtelen informátor.
Egyébként néhány hónapja volt egy olyan rádióinterjú is, amelyben a zenésztől azt kérdezték a műsorvezetők, hogy mit szól ahhoz, hogy a felesége nála jóval fiatalabb férfiakkal látható a filmvásznon. A kapcsolat azonban egyszer csak megszakadt, és Keith Urban eltűnt, és bár akkor technikai okokra fogták az egészet, felröppentek pletykák, hogy a zenész szándékosan nem akart válaszolni a kérdésre.
Néhány napja kiderült, hogy Nicole Kidman szeretné megkapni a két lánya felügyeleti jogát, így ő lenne a gyermekek elsődleges gondviselője a válást követően. A párnak két közös lánya született: a 17 éves Sunday Rose és a 14 éves Faith Margaret. Ha mindez úgy alakul, ahogy a színésznő eltervezte akkor Kidman 306 napot tölthet lányaival, míg Urban mindössze 59 napot kap. Ez azt jelenti, hogy a világsztár ötször annyi időt tölthet a gyerekeikkel, mint a volt párja.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!