Bombaként robbant a hír: Nicole Kidman és Keith Urban szétköltözött.
Mint megírtuk, nemrég kiderült, hogy egy ideje már nem él együtt Nicole Kidman és Keith Urban. A házaspár egyelőre nem erősítette meg a szakításuk hírét, de bennfentes információk szerint a különválás nem is olyan váratlan és meglepetésszerű.
Egy névtelen informátor így nyilatkozott:
Az életük más irányba kezdett haladni, és amikor Keith csendben berendezte a saját otthonát, így világossá vált, hogy közeledik a vég.
A forrás hozzátette, hogy a baráti körükben egyáltalán nem volt titok, hogy a házaspár egy ideje külön él. Sőt, Keith Urban közeli ismerősei úgy érzik, hogy lényegében a szakítás elkerülhetetlen volt. Egy másik informátor azonban korábban úgy nyilatkozott, hogy Kidman próbálta menteni a menthetőt:
Ő nem akarta ezt. Meg akarta menteni a házasságát.
Az is kiderült, hogy Nicole Kidman számára a legnagyobb támaszt az elmúlt hónapokban a lánytestvére, Antonia jelentette, aki végig mellette állt.
Nicole Kidman és Keith Urban esküvőjét 2006-ban tartották meg, majd az évek alatt két közös lányuk született, akik ma már tinédzserek. A házaspárt egyébként utoljára júniusban kapták lencsevégre együtt, azóta a nyilvánosság előtt nem mutatkoztak ketten. A nyár során a zenész turnézott, így állítólag Nicole Kidman töltötte minden idejét a gyermekeikkel, akikkel nagyon közel állnak egymáshoz. Egyelőre nem tudni, hogy a válókeresetet beadták vagy befogják-e.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!