Nicole Kidman és Keith Urban közel 20 év után döntött a válás mellett.
Mint megírtuk, nemrég kiderült, hogy válik Nicole Kidman és Keith Urban. Bennfentes információk szerint az Oscar-díjas színésznő meg akarta menteni a házasságát, és nagyon csalódott, amiért a zenésszel végül a szakítaniuk kellett. Most azonban kiderült, hogy a gyerekeivel kapcsolatban egy fontos döntést hozott meg.
Nicole Kidman szeretné megkapni a két lánya felügyeleti jogát, így ő lenne a gyermekek elsődleges gondviselője a válást követően. A párnak két közös lánya született: a 17 éves Sunday Rose és a 14 éves Faith Margaret. Ha mindez úgy alakul, ahogy a színésznő eltervezte akkor Kidman 306 napot tölthet lányaival, míg Urban mindössze 59 napot kap. Ez azt jelenti, hogy a világsztár ötször annyi időt tölthet a gyerekeikkel, mint a volt párja.
A People magazin információi szerint az egykori pár abban is megállapodott, hogy közösen hozzák majd meg a lányaikat érintő fontos döntéseket. Rendszeres gyerektartást egyik fél sem kap, helyette egy külön megállapodás született, amely alapján Urban már előre kifizetett egy jelentősebb összeget. Emellett pedig abban is egyezségre jutottak, hogy Kidman és Urban sem beszél csúnyán egymásról a gyerekeik előtt. A bíróság pedig előírta, hogy a válókereset beadását követő 60 napon belül mindketten részt vegyenek egy szülői tréningen.
Érthető oka lehet annak, hogy Nicole Kidman miért szeretne minél több időt tölteni a két lányával. Annak idején, amikor Tom Cruise volt a férje, 1992-ben örökbe fogadtak két gyermeket: Connort és Bellát. A 2001-es válásuknál a színésznő közös felügyeleti jogot szeretett volna, de végül a gyerekek Los Angelesben maradtak az édesapjuknál, és Kidmannel nem igazán tartották a kapcsolatot. Azt azonban nem tudni, hogy a végső megállapodásban milyen felügyeleti jog szerepelt. Connor és Bella azóta felnőttek, de rendszeresen nem tartják a kapcsolatot a világsztár színésznővel.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!