Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

STRESSZ

Kiderült, miért sírta el magát nyilvánosan Shakira

2023. március 24.

2 perc olvasás

Kurucz Barbara

shakira Piqué sírás Shakira szakítás stress
Kiderült, miért sírta el magát nyilvánosan Shakira
© Dave J Hogan / Getty Images

Shakira pár héttel ezelőtt New Yorkban sírta el magát, most az is kiderült, miért. 


Az énekesnő nehéz időszakon megy keresztül. Shakira próbálja magát erősnek mutatni, de alkalmanként ő is elgyengül. Legutóbb nyilvánosan sírta el magát. 

Shakira nehezen viseli a stresszt

A szakítás óta az énekesnő sok bántást, kritikát kapott, és ezen a sikeres dalai sem segítettek. Sok problémát okozott számára a gyermekelhelyezés, ezután pedig kórházba került az édesapja. Később kiderült, emiatt még a költözést is elhalasztotta. 

A közösségi médiában és az interjúk során megpróbál erősnek tűnni, ám ez nem megy mindig. Pár héttel ezelőtt a The Tonight Show With Jimmy Fallon vendége volt, ahol előadta a Music Session 53 című dalát. A beszélgetés során pedig azt is elárulta, hogy a dallal minden nőnek szeretett volna üzenni, akik hasonló szituáción mentek keresztül, mint ő. 

A dal azoknak a nőknek szól, akik annyi rosszat elviselnek, mint én. 

A műsor után a híresség nem utazott egyből vissza Spanyolországba, pár napot New Yorkban töltött gyerekeivel. Ekkor készültek róla felvételek, melyeken éppen sír az egy üzlet előtt. Most az egyik spanyol lapnak köszönhetően kiderül, miért sírt. Az ismerősei azt mondták, hogy nehezen viseli a stresszt. 

A jelenleg helyzete miatt nagyon sok a stressz az életében. 

Az énekesnő nehéz időszakon megy keresztül, pár nappal ezelőtt pedig kórházba szállították az édesanyját, ami még jobban megviselte. Reméljük hamarosan nyugodtabb periódus kezdődik el a számára. 


Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
1

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
2

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
3

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
4

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
5

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
6

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
7

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
8

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves