Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Fizetés

Közel ötször annyi pénzt vihet haza a Joker folytatásáért Joaquin Phoenix

2022. július 22.

1 perc olvasás

ELLE

film joaquin phoenix Joker Joker 2. Joker folytatás Joker film
Közel ötször annyi pénzt vihet haza a Joker folytatásáért Joaquin Phoenix
© Shutterstock

A szerepével Oscar-díjat nyert Joaquin Phoenix jóval nagyobb fizetésért vállalta el a Joker második részét.

Óriási kasszasiker volt a 2019-ben megjelent Joker című film, ami a DC karakterének történetét teljesen új megvilágításba helyezte Todd Phillips rendezőnek és a főszerepet alakító Joaquin Phoenixnek köszönhetően.

Briliáns játékával Joaquin még a legjobb színésznek járó Oscar-díjat is elnyerte, és a közönség legnagyobb örömére idén a készítők bejelentették, hogy már gőzerővel készül a folytatás. Felröppent a pletyka, hogy a Joker 2.-ben Lady Gaga is feltűnhet, azonban egyelőre még csak a tárgyalásokat kezdték meg a színész-énekesnővel.

Jelentősen nő Joaquin Phoenix fizetése a Joker 2.-ben

Az azonban már biztos, hogy a Joker folytatása jóval nagyobb költségvetéssel készül, mint az eredeti film.

Csak a címszereplő Joaquin Phoenix fizetése majdnem az ötszörösére emelkedik: míg az első filmért 4 és fél millió dollárt vihetett haza a színész, a folytatásra már 20 millió dollárért szerződött le.

Úgy tűnik, hogy ez az emelkedés sem állhatott a folytatás útjába, hiszen nemrégiben a rendező és Joaquin az Instagramon jelentkeztek be, amint a Joker 2. részének forgatókönyvén dolgoznak.

A posztból az is kiderült, hogy a folytatás a Folie à Deux alcímet kapta.

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
1

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
2

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
3

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
4

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
5

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
6

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
7

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
8

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves