Jennifer Lopez és Ben Affleck a gyerekeikkel együtt vásárolt karácsonyfát, melyet a fotósoknak is sikerült megörökíteniük!
Most decemberben lesz az első olyan karácsonya Jennifer Lopeznek és Ben Afflecknek, amit nem jegyesekként, hanem immár házaspárként ünnepelnek közösen! A sztárpár nemrég költözött be új, közös otthonába, melyre hónapokon át vadásztak Los Angelesben, a hétvégén pedig az első közös karácsonyfa-vásárláson is túlestek, amire a gyerekeik is elkíséréték őket.
Bár Jennifer Lopez és Ben Affleck 20 évvel ezelőtt már majdnem kimondta egymásnak a boldogító igent, mégis szakításra került sor: 2021 tavaszán viszont újra elkezdtek egymással randevúzni, aminek eredményeképpen 2022 júliusában össze is házasodtak Las Vegasban, később pedig egy óriási ceremónián belül a családjaik és a barátaik előtt is örök hűséget esküdtek egymásnak.
A pár ráadásul boldogabb nem is lehetne egymással, hiszen a gyerekeik is nagyon jól kijönnek egymással: Ben Afflecknek három gyermeke született korábbi házasságából, Jennifer Garner színésznőtől; Jennifer Lopeznek pedig két gyermeke van Marc Anthony latin énekestől. A nagy család most közösen választott magának karácsonyfát, melyet a lesifotósok is megörökítettek.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!