Isten hozott Tibetlandben!

Tibetet turizmusának fellendülésével sokat veszítenek az ott lakók

LHÁSZA, 2012 nyara. Vajon mire gondol ezen a fotón a rózsaszín pólót, szűk farmert, vékony nyakláncokat és összefogott hajat viselő Tenzin Dolma? A dalai lámára, akinek személyét mély tisztelet övezi, de nevének puszta kiejtése börtönbüntetést vonhat maga után? A félszavakkal Kína elleni lázadásra hívó tibeti popslágerekre? Vagy csupán a tündöklő, határtalan kék égre a Himalája felett? Már nem fogjuk megtudni. Néhány héttel azután, hogy modellt állt ehhez a fényképhez, a fellázadt fiatal lány egy reggel faluja csendes temploma elé megy. Leönti magát benzinnel. Majd meggyújt egy gyufát. Ruhái lángra kapnak. A Csinghaj fennsík csendjében fáklyaként ég el. A tűz erejével önmagát feláldozó Tenzin Dolma 23 évesen halt meg. A Tibet-szimpatizáns szervezeteknek köszönhetően a tibeti reménytelenség néma arcává vált. A szabad Tibetet nem is ismerő fiatal lány vajon hogyan juthatott el az elkeseredésnek erre a fokára?

Lhásza, 2014 júniusa. Erős nap süt le a városra, védőmaszk viseletére kényszerítve a nők többségét. Tömegoszlató csoportok, mindenütt jelenlévő kamerák, tűzálló öltözéket viselő tűzoltók, számtalan ellenőrzőpont, jól észrevehető rendőrök és diszkrét civilruhások: a rendőrség mindenhol ott van. Hogyan is lehetne ez másképp egy maximális készültségi állapotban lévő diktatúrában! A tibeti politikai kérdés nem újdonság, de a 2008-as súlyos zavargások óta dupla vastagságú ólomburok fojtogatja Tibetet. A tibeti nép soha nem látott elnyomása lehetetlenné tesz minden politikai vitát. Így marad a kétségbeesést leginkább tükröző, legradikálisabb módszer, az önpusztítás legőrültebb módja: az önégetés. Tenzin Dolmához hasonlóan legalább százharminc tibeti vált élő fáklyává az utóbbi három évben. A szűnni nem akaró látványos öngyilkosságok rémálmokat okoznak a hatóságok számára.

Tibet legszentebb helyei, mint a Jokhang kolostor, értelmüktől megfosztva egyszerű folklór helyszínekké redukálódtak

Így a nyilvánosság kizárása érvényesül a régió egészében. Az újságírókat, a civilszervezeteket és a független megfigyelőket kitiltották a területről, az internethez való hozzáférés cenzúra alá van vetve. A kevés kiszivárgó információ, mint például az 1,8 millió nomád erőltetett röghöz kötése, akiknek nem jut más jövő, mint árpasörtől lerészegedni, riasztó képet fest. A tibetiek nap mint nap szembesülnek rendőri üldözéssel, hivatali gáncsoskodással, önkényes bebörtönzéssel, a fogvatartottak kínzásával és halálával.

A zord hegyekkel és reklámplakátokkal övezett lhászai repülőtéren kizárólag a pénz a szívesen látott vendég. Az újgazdag kínai turisták pénze valóban csak úgy ömlik. Tömegesen érkeznek repülővel vagy a vadonatúj nagysebességű vonattal. Legyenek akár befektetők, akár turisták, hódítóként jönnek az új keleti Vadnyugat felé, fejük telis-tele giccses klisékkel: cowboyok és buddhista szerzetesek, jakvaj és hegyi túra, tágas, egzotikus terek. Mindannyian megtanulták az iskolában, miként építettek itt őseik kórházakat, iskolákat és utakat, kiráncigálva ezzel a falusias Tibetet a Középkorból... Ez ráadásul igaz is! Amit azonban gyakran nem ismernek, az az érem másik oldala, vagyis az a félelmetesen perverz mód, ahogyan folklórrá változtatva elfojtják a kultúrát. Mesterségesen fenntartott kolostorok, a turisták fényképezőgépeinek villanásai előtt imádkozásra kényszerített szerzetesek, akaratuk ellenére cirkuszi állatokká változtatott nomád törzsek. A kínai gazdasági fellendülés Eldorádójaként Tibet népének szomorú állatkertjévé válik...

A cikk folytatását az ELLE aktuális, szeptemberi számában olvashatják!