A két sztárt az olaszországi Nápolyban kapták lencsevégre.
Irina Shayk és Michele Morrone felforrósította Nápoly utcáit, amikor csókolózás közben kerültek reflektorfénybe. Az orosz modell és az olasz színész egy Dolce & Gabbana reklámkampányt forgatott együtt, így az intim jelenetek kizárólag szakmai célokból születtek meg.
Íme az egyik fotó:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A két sztár külön-külön már számos Dolce & Gabbana reklámban szerepelt, ám mostanáig együtt még sosem. Egyelőre egyébként úgy tűnik, hogy mindketten a szinglik táborát erősítik, bár Irina Shayk rövid ideig egy párt alkotott Tom Bradyvel.
Az olasz színész együtt szerepelt Blake Livelyval a nemrég megjelent Még egy kis szívesség című filmben. A színésznő tavaly decemberben Justin Baldonit, a Velünk véget ér rendezőjét beperelte szexuális zaklatásért. Morrone pedig akkoriban a közösségi médiában védte meg a kolléganőjét, akivel jó barátság alakult ki közöttük. A színész elmondta, hogy a Még egy kis szívesség forgatásain érezte, hogy valami nincs rendben a négygyermekes édesanyával.
Justin Baldoni és Blake Lively pere jövő márciusban kezdődik, ám egyelőre nehéz megmondani, hogy mi lesz az ügy kimenetele. A színész-rendező szintén beperelte a Gossip Girl egykori sztárját, valamint a férjét, Ryan Reynolds színészt zsarolásért és rágalmazásért, ám az ő kereseteit elutasította a bíró. Az azonban biztos, hogy minden érintettnek a karrierje forog kockán az ügy miatt, így rendkívül fontos, hogy a per során milyen bírói döntés fog születni.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!