Hol síel a magyar?

Igazi nagyhatalom van a szomszédunkban, amivel talán nem is vagyunk tisztában. Persze most ne valami atom- vagy ipari nagyhatalomra gondoljunk , hanem valami sokkal zöldebbre és barátságosabbra. Ausztria a téli sportok tekintetében ugyanis nem csak nagy, hanem igazi szuperhatalom - amit nekünk is köszönhet.

Igazi nagyhatalom van a szomszédunkban, amivel talán nem is vagyunk teljesen tisztában. Persze most ne valami atom- vagy ipari nagyhatalomra gondoljunk , hanem valami sokkal zöldebbre és barátságosabbra. Ausztria a téli sportok tekintetében ugyanis nem csak nagy, hanem igazi szuperhatalom. És hogy azzá lehetett, azt nekünk is köszönheti.

Nyugati szomszédunk abszolút piacvezető Európában a téli kedvtelések tekintetében a maga 57 százalékos piaci részesedésével. A többi alpesi ország –Svájc, Franciaország és Olaszország – együtt sem érnek a közelébe sem. Hát igen, az osztrákok jól kitalálták maguknak ezt a síelés dolgot, amiről talán nem köztudott, hogy alig egy évszázados múltra tekint vissza, mármint a sport. A hegyi emberek már időtlen-idők óta közlekedtek léctalpakon és csodálták, de átkozták is egyben a grandiózus hegyeket, hogy annyira megnehezítik az életkörülményeiket. Ám éppen ebből a hátrányból kovácsolt előnyt Rudolf Lettner salzburgi síkészítőmester, amikor 1928-ban acél élekkel látta el az addig elsősorban közlekedési célokra használt fa léceket és ezzel a megnyílt az út a síelés, mint tömegsport előtt. Julie Andrews és a Zene hangjai pedig a síelés köré varázsolták azt az alpesi romantikát, ami azt eredményezte, hogy ma már szinte kötelező minden évben néhány napot valamelyik síparadicsomban tölteni, még annak is, akinek soha az életben nem volt – és nem is lesz – sícipő a lábán. Most persze lehetne fölényeskedni, hogy így a lesiklás öröme meg úgy a szabadság élménye, de a helyzet az, hogy a vendéglátás ma már olyan szinten tart, hogy azok sem érzik magukat vesztesnek, akik történetesen nem síelnek vagy hódeszkáznak. A fellocsolják vízzel, hogy jó jeges és emiatt még gyorsabb legyen. Őszintén csodálkozom, hogy nem láttunk egyetlen egy oltári nagy bukást sem. Kicsúszást és megingást többet is, de valahogy mindig korrigáltak. Ekkora sebességnél ezt már csak ösztönből lehet csinálni, egy ilyen síversenyző maga a megtestesült zen. Pedig a közönség biztos díjazta volna, ha lát valami grandiózus esést (minden közönség ilyen, Forma 1-re is emiatt járnak az emberek), minden hibánál hatalmasat hördült majd csalódottan hallgatott el. Nem kevesebb, mint 50 ezer ember volt kíváncsi a január 24-én megrendezett versenyre, és ha ehhez hozzávesszük, hogy Schladming egy nagyon csinos kis 4500 lakosú alpesi városocska, akkor nem nehéz elképzelni, hogy mekkora tömeg hömpölyöghetett az utcákon. Az osztrákok esetében nem csupán arról van szó, hogy pocsék a focijuk, ezért jobb híján valami másban élik ki magukat, hanem a síelés tényleg az életük szerves része.

Szeretik a saját sörüket, borukat, pálinkájukat , isznak is belőle rendesen egy ilyen nagy sportesemény alkalmával, mégsem érzi azt sosem az ember, hogy mindjárt elszabadulnak az indulatok és egymásnak esnek a két szurkolótábor vagy két nép fiai és lányai. Nagyon drukkoltam, hogy osztrák versenyző nyerje meg a versenyt, mert szerettem volna látni, amint felrobban az aréna, ami meg is történt. Óriási volt. Legelsőnek és legutolsónak az a Marcel Hirscher siklott le, aki összetettben végül is megnyerte a versenyt. A közönség őszinte örömére a Világkupán jelenleg toronymagasan vezető horvát Ivica Kostelic még a dobogóra sem jutott fel (negyedik lett).

Felejthetetlen élmény volt a tömeg, a verseny és az azt követő hajnalig tartó népünnepély Schladming utcáin, jövőre, 2013. február 4. és 17. között pedig itt rendezik meg a FIS alpesi sívilágbajnokságot, ami az olimpia után a sportág legnagyobb eseménye.

Egyszóval a városnak, a régiónak, de egész Stájerországnak igazán van mit nyújtani az idelátogató számára, és ez előttünk, magyarok előtt már nem is titok, mert a külföldi turisták közül a németeket követően mi jövünk el ide a legtöbben. Sőt, Ausztriában éppen Stájerország az, ahová a magyarok a legszívesebb járnak. Nem véletlenül.

Krúdy Tamás