Damiano David két év után kérte meg barátnője, Dove Cameron színésznő kezét, egy egyszerre végtelenül romantikus és kaotikus módon.
Már tavaly ősszel felfedezték a sasszemű lesifotósok és rajongók, hogy Dove Cameron ujján egy mesés gyémánt csillog, ám egészen január elejéig várni kellett arra, hogy a fiatalok is megerősítsék az egyértelmű gyanút: valóban jegyben járnak Damiano Daviddal!
Az egykori Disney-sztár és a Maneskin frontembere közel 2,5 éve alkotnak egy párt, megismerkedésük pedig nem volt a legromantikusabb. A 2022-es VMA-gálán találkoztak először, a színésznő pedig akkor meg volt győződve róla, a szűkszavú, szúrós szemmel néző srác egyenesen utálja őt.
Alig nézett rám, és nem volt túl barátságos az aurája sem. Biztos voltam benne, hogy ki nem állhat
– mesélte Cameron. Később úgy alakultak a soraik, hogy ismét fel kellett venniük a kapcsolatot egymással, ekkor kiderült, antipátiáról szó sem volt, mindössze rossz napja volt akkor és ott Davidnak.
Ő is szingli volt, én is szingli voltam, és egyszerűen mindketten jobb állapotban voltunk. Annyira kedves volt, aztán megkérdezte, meg szeretném-e nézni a koncertünket a Madison Square Gardenben? Végül így kezdtünk el randizni.
Az olasz énekes aztán nem is húzta sokáig a dolgot, Dove Cameron szerint már fél év után közölte vele, el akarja venni.
Damiano azt mondta, száz százalék, hogy meg fogja kérni a kezem. De még pár évig azért nem.
Végül azonban annyit beszélgettek a házasságról, hogy a jelek szerint a férfi meggondolta magát, ráadásul ezt be is jelentette kedvesének:
Közölte, hogy elkezdte tervezni a gyűrűmet. Aztán, hogy végzett vele. Szóval tudtam mindent.
Ezek után persze Cameron és a sztoriba beavatott barátnői izgatottan várták, mikor jön el a nagy pillanat: a színésznő kifejezetten odafigyelt arra, hogy mindig tökéletes legyen a manikűrje, direkt csinos, fehér ruhákban járt, és készen állt arra, hogy igennel feleljen a nagy kérdésre. Kivéve akkor, amikor egy utazásra csomagolva, a kinyitott bőröndök és szétdobált ruhák között hisztérikusan rohangálva meg nem látta párja huncut mosolyát.
Saját magam legrosszabb verziója vagyok, amikor pakolok. Nos, ott állok egy nagy pólóban, smink nélkül, a hajam is vizes még, futkosok a házban, mint egy kis szörny, és azt látom, hogy ő közben gyanúsan vigyorogva néz. Rögtön gondoltam, hogy jaj ne, tényleg mindig készültem rá, csak most nem!
– emlékezett vissza a nagy napra Cameron, aki be is zárkózott gyorsan az egyik szobába, hogy kicsit összeszedje magát, már amennyire a helyzet-, és a pánik közben lefagyott agya engedte. Mivel a Måneskin frontembere közben folyton szólongatta, erre végül nem sok lehetősége maradt, ám a férfi hozzá intézett, megható szavai gyorsan feledtették vele ezt az elsőre rémálomnak is beillő szituációt.
Ott állt a nappaliban, és láttam, hogy van valami a kezében. Azt mondta: »Tudom, hogy néhány lány rózsaszirmokat szeretne, és talán te is valami nagy volumenű dologra számítottál, de a mi életünk olyan hatalmas, és annyira nyilvános, hogy szinte már semmi romantika nem jut belőle nekünk. Itt akartam feltenni a kérdést, az otthonunkban, mert én szennyest mosni, mosogatni, sütit sütni szeretnék veled. Téged szeretnélek, a nagy pólódban, ez az az élet, amire vágyom, amit választok, és remélem, te is ezt választod. Hozzám jössz?«
– idézte immáron vőlegénye vallomását a Liv and Maddie sztárja, hozzátéve David vélekedését:
Mindig úgy éreztem, hogy nagyon romantikus lenne valami átlagos dolog közben megejteni a lánykérést, ami azt sugallja: igen, ez a mi közös életünk!
Mivel az eljegyzésüket bejelentő Instagram-posztjukban úgy fogalmaztak, egy „gyönyörű év vár rájuk”, valószínűleg még idén oltár elé is állnak a fiatalok, sőt Cameron egy elszólásából szinte biztosra vehetjük, hogy mindezt Olaszországban teszik majd meg.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!