Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

VALLOMÁS

„Többször is a falba verte a fejemet” – Megszólalt Armie Hammer exe a színész új interjújáról

2023. február 08.

3 perc olvasás

Kurucz Barbara

erőszak színész vallomás Armie Hammer kannibalizmus
„Többször is a falba verte a fejemet” – Megszólalt Armie Hammer exe a színész új interjújáról
© Tibrina Hobson / Getty Images

Hatalmas megdöbbentést váltott Armie Hammer legújabb interjúja, hiszen hosszú hónapok után először szólalt meg az őt ért vádakkal kapcsolatban. Most a színész volt barátnője, Effie Angelova is reagált.


Armie Hammer hosszú hallgatás után megtörte a csendet, és egy interjúban mesélt az elmúlt évekről. Többek között elárulta, hogy gyerekként molesztálták, illetve reagált az őt ért vádakra. A színészt kannibalizmussal, és szexuális erőszakkal vádolták meg, egyik volt barátnője, Effie Angelova a mai napig rendszeresen megszólal az ügy kapcsán, most az interjúra reagált. 

Armie Hammer volt barátnője szerint a színész csak együttérzést akar

Effie és Armie még 2016-ban a Facebookon ismerkedtek meg. A kapcsolatuk egészen 2020-ig tartott, közben többször szakítottak. A nő csak egy évvel később, 2021-ben árulta el, hogy Armie egy manipulatív személy, aki érzelmileg zsarolta, emellett többször megerőszakolta, és rettegett, hogy meg fogja ölni. Felhozott egy 2017-ben történt esetet, amikor a színész többször a falhoz vágta a fejét. 

Armie most az interjú során reagált Effie kijelentéseire, elmondta, hogy az erőszakos szituáció a nő ötlete volt. Ez egy „consensual non-consent scene” szituáció volt, melynek korábban minden részletét átbeszélték. A színész szerint ez csak egyszer történt meg, és Effie szerette volna kipróbálni. 

A nő most reagált a közösségi médiában a színész kijelentéseire. Effie szerint az egész csak manipuláció, amivel együttérzést, és szimpátiát szeretne kiváltani

Nemcsak rám, hanem a családomra is hatással volt. Aggódott amiatt, hogy elmesélem a családomnak. 

Effie szerint az erőszakos cselekmények Armie Hammert csak amiatt aggasztották, hogy nem szerette volna, ha kiderül. Miután Effie fejét a falba verte, a nő családja megtudta a történteket, ami aggodalommal töltötte el, és elkezdte üzenetekkel bombázni. 

Sajnálom, hogy mindezen keresztül mentél, és sajnálom, hogy a szüleid ennyire belekeveredtek. És sajnálom, hogy a szüleid sérültek, amikor látják, hogy megbántottalak. Azon kívül, hogy elnézést kérek, teljesen megértem, miért vagy ideges, a szüleiddel együtt

– áll az üzenetben, amit a színész írt a nőnek az eset után. 

Effie azt is elárulta, hogy az öngyilkossági történet nem akkor történt, amikor a színész állítja. Az eset még jóval korábban volt, ő bíztatta, hogy mesélje el a nyilvánosság előtt, hátha megértést tud vele kiváltani az emberekből. Ezzel szemben Armie most azt állította, hogy az egész Effie bejelentése után történt.

Azt hiszem, bizonyos szinten bűnösnek érzi magát

– zárta le a témát a nő. Effie az utóbbi időben sokszor beszélt az őt ért traumákról, az Instagram oldalán pedig megpróbálja felhívni a nők figyelmét a bántalmazó kapcsolatok jeleire. Effie nyilvánosságra hozta az üzeneteiket is, a sokkoló beszélgetéseket itt találod


Via
 

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
1

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
2

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
3

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
4

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
5

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
6

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
7

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
8

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves