Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Poligámia

170 fős családja gyászolja a poligám szektavezetőt

2021. június 16.

2 perc olvasás

ELLE

család halál india ziona csana szekta
170 fős családja gyászolja a poligám szektavezetőt

76 évesen elhunyt a világ egyik legnagyobb családjával rendelkező, poligámiát gyakorló vallási szekta Csana Pol — vezetője. Ziona Csanát 39 felesége, 94 gyereke és 36 unokája siratja.


A hírt az indiai Mizoram állam vezetője, Zoramthanga is megerősítette és részvétét fejezte ki a Twitteren. Csana cukorbetegségben és magas vérnyomásban szenvedett - írja a BBC.com.

Nehéz megállapítani, Csana családja-e a legnagyobb a világon, mivel mások is maguknak tulajdonítják a címet. Egyes jelentések szerint Ziona Csanának 39 felesége, 94 gyereke, 36 unokája és egy dédunokája volt, mely így 170 embert jelent.

Míg a helyi jelentések világrekorderként tartják számon a családot, nem tisztázott, mely rekordot döntik meg. Mindenesetre helyi szenzációnak, turisztikai attrakciónak számítanak India északkeleti részén lévő falujukban.

A Reuters szerint Csana 1945-ben született. Legidősebb felesége 3 évvel idősebb nála, 17 éves korában találkozott vele. A hatalmas család egy négyemeletes, 100 szobás házban él, mely az Új generációk háza (Csuar Than Run) nevet viseli. Sajtóértesülések alapján a feleségek Csana magánhálószobája közelében, egy közös hálótermen osztoznak.

A család a Csana Pol nevű keresztény szektához tartozik — melyet Csana nagyapja alapított 1942-ben —, aminek mintegy 2000 követője van. Mindannyian Csana házának közelében laknak Baktong Tlangnuamban, Mizoram fővárosától, Aizoltól 55 kilométerre.

A hét elején Ziona rokonai még nem akarták elhinni, hogy vezetőjük meghalt. Zaitinkhuma, az egyház titkára azt nyilatkozta a Times of Indiának, hogy a vasárnap elhunytnak hétfőn érezték a pulzusát oximéteren, ráadásul a teste meleg volt és nem is merevedett meg. Így Csana temetése egyelőre még várat magára.

Forrás: MTI

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

„Kamilla elh...
1

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Megalázta az...
2

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant a...
3

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Felrobbant a...
4

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Döbbenetes l...
5

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Kamilla herc...
6

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Károly királ...
7

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Meghan Markl...
8

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Ezek is érdekelhetnek

Meghalt Náda...

Meghalt Nádas Péter

2026.08.26. 3 perc olvasás

Gyászhír

Harry herceg...

Harry herceg és Meghan Markle nagy döntést hozott: visszaköltöznek Nagy-Britanniába – RÉSZLETEK!

2026.08.20. 4 perc olvasás

Hogy mi?

3 családbará...

3 családbarát bringakör a Balaton környékén, amelyet a legkisebbek is élvezni fognak

2026.08.13. 6 perc olvasás

Fun

Miért szület...

Miért születik egyes családokban csak fiú vagy csak lány? Egy új kutatás izgalmas válaszokat ad

2026.08.11. 4 perc olvasás

Boys or girls

Gisele Bündc...

Gisele Bündchen leopárdmintás bikiniben ünnepelte 46. születésnapját

2026.07.24. 4 perc olvasás

Bikini

Katalin herc...

Katalin hercegnéék friss fotói felrobbantották az internetet, elképesztő dolgot szúrtak ki a rajongók

2026.07.06. 2 perc olvasás

Royal family

A nyár legjo...

A nyár legjobb sütés nélküli nasijai: 4 zabpelyhes finomság, amiért odalesz a család

2026.07.01. 4 perc olvasás

Gyerekjáték

Brooklyn Bec...

Brooklyn Beckham egy apák napi poszt miatt akadt ki a családjára

2026.06.23. 2 perc olvasás

Family

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves