Sokáig úgy tartották, hogy egy baba neme egyszerűen olyan, mint egy pénzfeldobás: ötven-ötven százalék az esély a fiúra és a lányra. A tudósok szerint azonban a valóság ennél jóval összetettebb lehet.
A Science Advances című tudományos folyóiratban megjelent friss tanulmány több mint 58 ezer amerikai nő adatait vizsgálta, akiknek 1956 és 2015 között legalább két, egyes terhességből született gyermekük volt. A kutatók arra jutottak, hogy egyes családokban valóban megfigyelhető egyfajta hajlam arra, hogy több fiú vagy több lány szülessen.
A kutatás vezető szerzője, Siwen Wang, a Harvard T.H. Chan Közegészségügyi Iskola doktorandusza szerint olyan, mintha minden családnak saját, kissé „súlyozott pénzérméje” lenne, amikor a baba neméről van szó.
A vizsgálat szerint például egy három lányos családban a következő gyermek esetében körülbelül 58 százalék volt az esély arra, hogy ismét kislány születik. Három fiú után pedig valamivel magasabb, 61 százalékos valószínűséget találtak arra, hogy a következő baba is fiú lesz. Vagyis valóban lehet egy enyhe tendencia az egyik nem irányába, de ez korántsem jelenti azt, hogy egy hosszú fiús vagy lányos „sorozat” után ne születhetne ellenkező nemű gyermek.
A kutatók azonban nemcsak ezt az érdekes összefüggést fedezték fel.
A tanulmány egyik figyelemre méltó eredménye az édesanyák életkorával kapcsolatos. Az adatok alapján a 28 év feletti nők körülbelül 10 százalékkal nagyobb eséllyel szülhettek kizárólag fiúkból vagy kizárólag lányokból álló testvéreket, mint a 23 év alatti anyák.
Alex Robles, a Columbia Egyetem Fertilitási Központjának meddőségi specialistája szerint ez arra utalhat, hogy az életkor előrehaladtával bekövetkező hormonális változások, a petesejtek minőségének alakulása és a méh környezete hatással lehet a korai embrió fejlődésére és életképességére.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy idősebb nő „csak fiút” vagy „csak lányt” szülhet. A háttérben számos tényező állhat.
Az idősebb anyai életkor általában szorosan összefügg az idősebb apai életkorral is. Lehetséges, hogy az apai életkor is szerepet játszik a fogamzás és a baba nemének alakulásában, de ezt egyelőre még nem tudjuk pontosan”
– magyarázza Wang.
Mivel a kutatás kizárólag az anyai tényezőket vizsgálta, a kutató szerint a jövőbeli tanulmányoknak az apai hatásokat is érdemes lenne figyelembe venniük.
Rengeteg régi hiedelem él arról, mi határozhatja meg, hogy fiú vagy lány születik-e. Egyes népi bölcsességek szerint például a vonzóbb szülőknek nagyobb eséllyel születnek lányaik, míg a magasabb, gazdagabb vagy határozottabb természetű szülők inkább fiúgyermeket várhatnak. Bár a kutatás célja nem ezeknek a mítoszoknak a cáfolata volt, a tudósok megvizsgálták, hogy az anya származása, természetes hajszíne, vércsoportja, magassága vagy 18 éves kori testtömegindexe (BMI) hatással van-e a gyermek nemére.
Az eredmény: egyik tényező sem mutatott számottevő kapcsolatot. Wang szerint sokkal valószínűbb, hogy apró biológiai hatások összetett együttműködése alakítja a baba nemének alakulását.
Dr. Robles szerint a kutatás egyik legfontosabb üzenete az, hogy „nem vagytok egyedül, és nem pusztán a véletlenen múlik”. Lehetnek valódi biológiai okok amögött, hogy bizonyos családokban több fiú vagy több lány születik egymás után.
Ez nem valami, amit a szülők okoztak, vagy amit könnyen meg tudnának változtatni – egyszerűen az emberi szaporodás természetes változatosságának része
– teszi hozzá.
A szakértő egyúttal eloszlatja azt a mítoszt is, miszerint az együttlétek időzítésével vagy bizonyos étrendek követésével befolyásolni lehetne a baba nemét. A biológia sokkal összetettebb és kiszámíthatatlanabb annál, mint ahogyan azt gyakran gondoljuk.
Wang hangsúlyozza: a tanulmány nem azért készült, hogy megjósolja a jövőbeli gyermekek nemét, vagy hogy beavatkozásokat ösztönözzön. A cél sokkal inkább az volt, hogy mélyebb betekintést nyerjünk abba, hogyan alakul ki a baba neme az anyaméhben.
A kutató legnagyobb reménye pedig az, hogy a szülők nem a „fiú vagy lány” kérdésére helyezik a hangsúlyt, hanem arra, ami igazán számít: egy egészséges várandósságra és arra az örömre, amit egy új élet érkezése jelent a család számára.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!