Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Hollywood új arcai – Feltörekvő fiatal színésznők

2013. március 19.

3 perc olvasás

film dakota fanning ellen page emma stone fiatal hollywoodi színésznők hollywood
Hollywood új arcai – Feltörekvő fiatal színésznők

A mozik leendő sztárjai



Dakota Fanning

Annak ellenére, hogy még csak 19 éves, már több filmben bizonyította, hogy színésznőnek született. Karrierjét televíziós sorozatokban kezdte 5 évesen, majd egy évvel később szerepet kapott a Nevem Sam című filmben, melyben Sean Pennel játszott. Ezért az alakításért rögtön elismerték tehetségét, így nem csoda, hogy az elmúlt tíz évben több kasszasikerben szerepelt. Legutóbb a Most jó főszereplőjeként mutatta meg, hogy nem csak gyerekszínészként állja meg a helyét – a filmben egy leukémiás lányt alakít, aki elhatározza, hogy kiélvezi hátralévő életének minden percét.

Ellen Page

Az 1987-ben született színésznő újabban egyre több stáblistán kap kitüntetett szerepet, és ez nem véletlen: már 2007-ben megcsillogtatta tehetségét a Juno-ban tinédzser kismamaként, amiért Oscar-díjra jelölték Legjobb színésznő kategóriában. Később az Eredet építészeként brillírozott, aztán szerepet kapott a Rómának szeretettel című Woody Allen-filmben. Hamarosan pedig az East című thrillerben láthatjuk főszereplőként: egy anarchista csoport tagjaként az a célja, hogy megtorolja a nagyvállalatok bűneit. A filmet az Egyesült Államokban májusban mutatják be.

Emma Stone

A 22 éves Emma Stone eleinte tinivígjátékokban tűnt fel, ezek közül a Könnyű nőcske főszerepéért már Golden Globe-díjra jelölték Legjobb vígjáték vagy musical színésznő kategóriában. Nem sokkal utána az Őrült, dilis, szerelem című film következett Ryan Goslinggal. Épp mielőtt visszafordíthatatlanul elkönyvelték volna a vígjátékok új királynőjeként, pályája 180 fokos fordulatot vett. A segítségben nyújtott alakításáról többnyire elismerően nyilatkoztak a kritikusok, nemrég pedig a Gengszterosztag című film igazolta, hogy Emma többre hivatott Hollywoodban annál, hogy benneragadjon a megbízható komika skatulyájában.

Juno Temple

Habár még csak 22 éves, az angol színésznő több mint tíz éve halmozza a sikereket, ráadásul idén ő nyerte el a BAFTA-díjat Feltörekvő sztár kategóriában. Eleinte több kosztümös filmben játszott: 2007-ben a Vágy és vezeklésben, majd egy évre rá A másik Boleyn lányban, de négy éve a Mr. Nobodyban is maradandót alakított. Szerepelt A sötét lovag: Felemelkedés és a Magic Mike című produkciókban, és idén újra bebizonyíthatja rátermettségét a Lovelace című filmben.

Mia Wasikowska

A 23 éves Mia Wasikowska Ausztráliában született. 2008-ban ő alakította a Terapeuta című tévésorozatban Sophie-t, a kamasz tornászlányt, aki öngyilkossági kísérlete miatt kerül pszichológushoz. Ezzel a szereppel kivívta magának az elismerést, és elindult a mozi irányába. 2010-ben az Alice csodaországban és A gyerekek jól vannak című filmben, 2011-ben a Jane Eyre-ban, 2012-ben pedig a Fékezhetetlenben mutatta meg, hogy a színészet nagyon is fekszik neki. Legújabb filmjében, a Stokerben Nicole Kidman oldalán játszik főszerepet (magyar premierdátum egyelőre nem ismert).

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A hajszín, a...
1

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

Ezt a 10 par...
2

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

3 férfi parf...
3

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

A frizura, a...
4

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

Kiderült, ho...
5

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

Visszajött a...
6

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

3 udvariasna...
7

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

2024.10.10. 2 perc olvasás

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

Kiderült, ho...
8

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

Ezek is érdekelhetnek

Emma Stone ő...

Emma Stone őszi sminkje a szezon sztárja – így koppintsd le!

2025.10.22. 3 perc olvasás

Pumpkin spice

Reese Wither...

Reese Witherspoon szomorú vallomása – így akarták ellehetetleníteni a karrierje elején

2025.10.17. 3 perc olvasás

Hollywood árnyoldala

Megszólalt D...

Megszólalt Diane Keaton családja – kiderült, mi okozta a színésznő halálát

2025.10.16. 2 perc olvasás

Gyász

Emma Stone b...

Emma Stone bob frizuráját imádják most az emberek, hatalmas sláger ősszel

2025.10.11. 2 perc olvasás

Hair

Lady Gaga is...

Lady Gaga is szerepelni fog Az ördög Pradát visel folytatásában – itt van minden, amit tudunk

2025.10.11. 2 perc olvasás

Movie

5 hollywoodi...

5 hollywoodi válás, ami sokkolta az embereket

2025.10.01. 5 perc olvasás

Break up

5 csodálatos...

5 csodálatos színésznő, akivel nagyon méltatlanul bántak Hollywoodban

2025.09.26. 5 perc olvasás

Actresses

Fontos részl...

Fontos részletek derültek ki az új Stephen King adaptációról

2025.09.12. 4 perc olvasás

Movie

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves