A fodrászoknál egy-egy rossz szokás kiveri a biztosítékot.
Sokan szeretünk fodrászhoz járni már azért is, mert jó pár alkalom után szinte egy bizalmi kapcsolat alakul ki azzal a személlyel, aki a hajunk szépségéért felelős. Fontos azonban észben tartani, hogy vannak olyan szokások, amelyek elsőre talán nem tűnnek rossznak, de valójában idegesítőek lehetnek a fodrászok számára.
A probléma az, hogy általában a végeredmény katasztrofális lesz, és a vendégek mindig a fodrászoktól várnak azonnali megoldást a problémára. Éppen ezért, ha nagyon változtatni szeretnénk a megjelenésünkön, akkor inkább próbáljunk meg egy korábbi időpontot kérni, de a magánakciók ritkán sülnek el jól, ha semmiféle tudásunk nincs a hajvágással kapcsolatosan.
Ez a rossz szokás lehet az oka annak, hogy a hajvágás kétszer annyi ideig tart, mivel a fodrászoknak sokkal jobban résen kell lenniük, hogy nehogy sérülést okozzanak vagy olyan részt tüntessenek el a hajból, amelyet nem akarnak. Jobb, ha mind megjegyezzük, hogy abban a néhány percben érdemes minél nyugodtabban ülni.
Valószínűleg már sok fodrász hallotta azt a mondatot, hogy „Olyan hajat szeretnék, mint amilyen Jennifer Anistonnak van”. Nos, bármennyire is imádjuk a Jóbarátok színésznőjét, ez tényleg elég tág fogalom, hiszen az elmúlt évtizedekben számos hajtrendet kipróbált. Azt pedig szintén fontos tudni, ha hajfestésről van szó, akkor nem biztos, hogy egy sötét színből azonnal el lehet érni azt az árnyalatot, amire a vendég vágyik. Sokszor ehhez jó pár alkalomra szükség van.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!